Másnak is furcsa átcsöppenni egy teljesen más világba?

Az elejétől ecsetelem, hogy egyértelmű legyen és ne tűnjön irigységnek.

Apám 15 éves korától kezdve kuporgatta a pénzt. Nem költött még egy csokira sem, amint meglett a pénze egyik bankból a másikba adta, hogy legyen rajta néhány százalék plusz. 27 évesen az összes pénzét elvesztette a banki vezetőség miatt, akik bár sittre kerültek, sohasem kapta vissza a pénzét.

Újrakezdte anyukámmal, akit az idő tájban ismert meg. Aki éppen az elmebeteg férjétől menekült, a két féltestvéremnek az apjától. Kellett pár év, amíg abból a házasságból kikecmergett.

Az a férfi egy fillér gyerektartást sem fizetett, pedig vállalkozó volt és eléggé jól keresett, de anyám nem mert szembe szállni vele, plusz az ügyvédek miatt sem kezdett bele, ki tudja mi kellett volna az ő nyereségéhez, és magamat ismételve, örült hogy békén hagyta.

Így apám és anyám, mindkettőjük a nulláról kezdte. Apám szeretett volna akkoriban telket venni majd a pénzéből, de ugye ez az elsikkasztott pénz hiányában meghíúsult.

Ezzel szemben a párom szüleinek nagyon is összejött a dolog. Dolgoztak ők annyit, mint az én szüleim, annyi különbséggel, hogy ez nekik bejött és a javukra vált minden beleölt forint. Lett egy sikeres vállalkozásuk, ingatlanokból befolyó fix jövedelem. Nem irigykedek rájuk, félreértés ne essék, csak az fáj hogy az én apukámnak ez nem jött össze, és a mai napig ott tart hogyha valamit szeretne magának, számol és számol...

Úgy jutottak családi házhoz, hogy egyik kölcsönből a másikba belevágtak. Persze elsősorban nemcsak velük van a ''probléma'' hanem a kormánnyal, de ez egy másik téma.

A szívem szakad meg, amikor apám megveszi magának a pocsék felvágottat a gyárba reggelire, míg após megeszik egy ültő helyében 7000 forintnyi sajtot, sőt mondok jobbat: koccintunk az annyi idős barack ágyaspálinkával, mint amennyi én magam vagyok. Legszívesebben rákérdeznék, ha vicces kedvemben volnék, hogy nem-e kérhetném el a felesadagom összegét, hogy valamivel kedveskedjek a szüleimnek.

Továbbra is kihangsúlyozom: Anyósék nagyon is megérdemlik, hogy így éljenek és nem tőlük sajnálom, hanem anyukámék miatt fáj a szívem, hogy sosem fognak már előrébb jutni.