Mit tegyek ha ennyire eldurvult a kapcsolat közöttünk anyósommal?

Előre is elnézést kérek, ha hosszú lesz, de rengeteg sérelem van bennem amiket az elmúlt években kaptam anyósomtól. Még kb. 1 évet vagy kicsit többet kell kibírnunk egymás mellett és szerencsére sikerül elköltöznünk. Egyrészt örülök is neki másrészt meg bizonytalan vagyok hogy jó ötlet volt e egy településen pár utcával arrébb építkezni. 6 éve ismerkedtünk meg a férjemmel de mára már azon is elgondolkodtam hogy jó ötlet volt e belemennem ebbe a kapcsolatba, jó ötlet volt e beadni a derekam és hozzájuk költözni 4 éve. Ki kellett volna tartanom az albérlet mellett amit a szüleim segítségével találtam és össze is jött volna. Sajnos férjem akkor még nem akart innen elmenni félt hogy nem tudjuk majd fizetni, kevés volt az anyagi jövedelmünk. Azt hitte tudunk gyűjtögetni náluk és majd 1 év múlva el tudunk költözni. Mivel várandós lettem ide kellett koltoznom mert férjem azt az albérletet nem akarta. Pedig támogattak volna a szüleim segítettek volna mindenben. Én éreztem hogy sosem tudok majd beilleszkedni a családjába és nem tudom majd otthon érezni magam. Varandosagom előtt se volt vmi jó a kapcsolatunk mert hétvégente jöttem ki csak hozzájuk de egy idő után már kezdtek beszólogatni hogy miért megyek haza miért nem vagyok többet itt. Ők kezdetektől fogva mikor férjem mondta nekik hogy eléggé zárkózott vagyok de nem akar elengedni mondták h oké de lehet találna vki nyitottabb lányt, akinek nincsenek személyiség gondjai. Férjem viszont sajnált és mindenképp ki akart tartani mellettem. A szüleimet mikor először beszélt nekik férjem róluk mondták H teljesen különböző család vagyunk fuu milyenek lehetnek. Mi alapból zarkozottak vtunk mindig is de én úgy érzem boldog felszabadult tudtam lenni velük és jól éreztem magam otthon. Sajnos mára már teljesen megutálták a családomat testvéreimet de legfőképpen engem. Anyósom azt állitja rengeteget bántottam őt és rengeteget sírt miattam. Azt hiszi én kezdem mindig a beszólásokat cseszegetéseket pedig nem is beszélgetek velük nagyon és mindig ő szúrkál oda csak úgy a semmiből. Mindenbe belekot semmi nem jó amit csinálok, undorítóan nézek ki mint egy gebe, buta, ostoba vagyok. Amíg nem állok ki mellettük és nem mondom el a családomnak milyen jó közegben élek segítenek mindenben és nem állitom le anyukámat apukámat addig meg fogja minden nap keseriteni az életem. Közben meg alig beszélgetek a szüleimmel testvéreimmel, 3 4 hetente megyünk haza 2 órákra és ennyi. Már teljesen eltávolodtam tőlük amióta ide költöztem és megszületett a gyerekünk. Tegnap pl eljött velem wcre a kislányom tényleg velem csinált mindent végre együttműködő volt erre jön oda anyósom h kaki nem lesz? Kislányom meg mondta most anyával pisilek menj innen mami. Erre besertodott mint minden elutasitason ha a kislány épp nem vele akár vmit csinálni. Erre jó akkor pisilj anyáddal és bevágta ránk a wc ajtót. Kislányom persze minden ilyen durva kiabalastol csapkodastol megijed és sírt. Onnantól kezdve engem is elutasított újra jöjjön mami apa se jó. Én meg felhúztam magam H egész nap velem volt mindent együtt csináltunk nem értem miért ilyen velem. Meg h mire volt jó H megint ezen besértődott és egyből csapkodni pufolni kell mindent. Anyósom meg ilyenkor mindig majdnem nekem jön lokdos H mit képzelek nem fogja hagyni h belérúgjak mindig és h ellene neveljem az unokáját. Többszor volt már h belémrúgott megráncigált folyton elhord mindennek szóval kegyetlenül kapom a bántásokat napi szinten. Ha nincs semmi hiszti a kislánynál kerüljük egymást de még akkor is van h beszologat dolgokért és nem én kezdem. A férjem is sokszor majdnem megütött ha épp hisztizett vmiert a kislányom sőt ők azok akik már többször elfenekelték arcom ütötte a férjem. Szóval ő is mellettük van és sose védett még csak h fejezzétek be ezt a harcot én minek szólok neki vissza. Nagyon nehéz már így élnem velük és ez sajnos nem lesz jobb. Nem tudnak elfogadni és jobb feleséget képzeltek el a fiúk mellé.