Kinek hogy alkault a kapcsolata anyóssal terhesség alatt esetleg szülés után?

Nincs olyan nap, hogy ne érezném rosszul magam anyós miatt, és aggódnék, hogy mi lesz itt a gyerek születése után.

Mióta együtt vagyunk férjemmel úgy kezel mint egy gyereket. Állandóan kritizál, beszól és számon kér.

Amikor még nem laktunk együtt férjemmel is voltak megjegyzései, de akkor nem vettem úgy magamra. Pl, eldugult a panelban ahol laknak a lefolyó, és kioktatott, hogy a használt tampont és betétet nem a wc-be kell dobni, de olyan hangnemben mint egy ostoba nőnek. Olyan érzés volt, mintha teljesen ostobának tartana. Vagy éppen lecseszett mert délutános műszak után mertem 9-ig aludni, akkor is megjegyezte, hogy majd a leendő gyerekünkről is neki kell gondoskodnia??

A legjobb az volt, hogy egy családi összejövetelen azt mondta: Én és párom is jó nagydarabok vagyunk (ezt imitálta is), ezért nagyok a ruháink, ergo nagy lakás kell.

Én ekkor köpni nyelni nem tudtam....

De férjem még jobban kapja az ívet apjától anyjától egyaránt. Van rajta kb plusz 10 kg és állandóan azt hajtogatják neki, hogy infarktusban fog meghalni, diétázzon és edzen. Sárgák a fogai (pedig nem, sőt...) , még mindig számon kérik a fizetéséről, mit mire költ mit vesz. Ha a véleménye eltér szülei véleményétől és el meri mondani, mindenféle hülye gyereknek és szerencsétlennek el mondják, kiabálnak vele. (36 éves)

Igazából minden rossz amit csinálunk. Rosszul takarítunk, rosszul van berendezve a lakás, büdös van nálunk, kosz van nálunk, rosszul nézünk ki.

Amikor még albérletben laktunk, akkor folyamatosan hívogatta a hátunk mögött a tulajdonost. Ezt akkor tudtuk meg, amikor a tulaj megjelent laminált padlóval, mert anyósom mondta, hogy rakják le, mert szerinte undorító a lakás. Akkor is jól megmondta neki férjem a vémelényét, amire a válasz, hogy ő csak jót akart.

Amikor nagyobb összeghez jutottunk akkor hívogatott minket, hogy azonnal menjünk át és 8 szem közt beszéljük meg a pénz sorsát... Természetesen nem mentünk át.

Nekem a tavaly karácsony rakta fel az i-re a pontot, amikor ki kellett szolgálnom a másik fiát náluk, és kioktatott, hogy ez a nők dolga, kiszolgálni a férfit. Kérdezte mit csináltam a karácsonyi szabadság alatt, én mondtam, hogy könyvet olvastam, ekkor felhúzta az orrát és leteremtett, hogy a nőnek karácsonykor nem olvasgatni kell, hanem nagytakarítani és rendben rakni mindent. (Mindennap takarítunk férjemmel közösen, átlagos rend van, nincs kosz)

Karácsony óta nem voltam náluk, mert gyomor idegem van mindig ha találkozni kell, mert soha nem szóltam vissza, csak mindig nyeltem. Férjem kiosztotta minden alkalommal, de akkor őt üvöltötték le. Mikor férjem szólt nekik, hogy elég, akkor azt mondták, hogy ők ilyenek, így kell elfogadni őket.

Mikor kiderült, hogy várandós vagyok, akkor 6.héten mentünk ultrahangra, hogy van-e szívhang. Előtte jól megfáztam, köhögtem, lázas voltam, így aggódtunk, hogy rendben lesz -e minden. Szerencsére minden oké volt, mérhetetlenül megkönyebbültünk. Aztán anyós elkezdte hívogatni férjemet, hogy menjünk fel hozzájuk, mert beszélni akarnak velünk. Én meg mondtam, hogy nem, én beteg vagyok, pihenni akarok és férjemmel ketten örülni. Na ezen úgy megsértődött, hogy írt egy üzenetet, hogy ők mindig jók voltak hozzám, hogy én kerülöm őket pedig ők nem bántottak, és hogy gondolkodjak el rajta, hogyan viselkedem velük. Ó, és hogy mindig segítettek. Persze az üzenetben jól lehordtak mindennek. És elrontották az aznapot is. 2 napig agyaltam a válaszon, de ki jött minden, az elmúlt 6 év, és leírtam, hogy az állandó bántás nekem nem az elfogadást jelenti. Nem volt úgy családi összejövetel, hogy ne lett volna valami pikírt megjegyzés irányomban.

(Soha semmiben nem segítettek amúgy, kizárólag bátyám és anyum jött.

Bátyám azonnal ugrik, ha segítséget kérünk, de ez oda vissza működik. Ha anyóséktól segítséget kértünk mindig jött a kifogás, mi bezzeg minidg ugortunk. Illetve ha néha napján főtt kaját küldtek, akkor is egy adagnyit férjemnek, ez azóta is így van mióta várandós vagyok. Hívják, hogy van-e mit ennie. Férjem minden alkalommal elmondja, hogy igen, és megoldjuk. Volt olyan, hogy férjem báttyának tartottak születésnapopt, de férjem épp dolgozott, ezért a család testületileg ki vonult hozzá a munkahelyére, vittek neki tortát és kaját.... nem is tudtunk róla, hogy akkor tartják a szülinapját a báttynak. Én mindig sütöttem nekik, ha voltunk valahol vittem kostolót... Ó, de bocsánat , küldött egyszer nekem is lekváros gombócot, pedig tudja, hogy nem szeretem a lekvárt.

Férjem amúgy nem jár haza. Kérdeztem miért, annyit mondott, hogy nincs kedve az állandó számonkéréshez, bántáshoz. Inkább az én szüleimet jön meglátogatni, oda sokkal szívesebben megy mint haza. Soha nem mondtam, hogy ne menjen haza, sőt, próbáltam én mondani neki, hogy heti egyszer menjen, de nem, mert mindig kiosztják... Sokszor volt, hogy ő akart mindenképpen menni az én családomhoz, mert azt mondta, hogy ott érzi, hogy elfogadják és szeretik. Persze ezt is fejemhez vágták, hogy nekem csak a saját családom a fontos, erre pedig válaszoltam, hogy természetesen mindig ők lesznek férjem után a másodikok, ez szerintem alap dolog.Anyum özvegy, soha nem hagynám cserben, de vele lehet beszélni, megért engem, az érveimet is, nem kér számon, nem okoskodik. Férjem is megkapta, hogy új családot talált magának. De mikor férjem meg akarja beszélni a problémát, mindig az a válasz, ők jót akarnak, ők ilyenek, így kell őket elfogadni.

Hű, jó hosszú lett, de aztán lehetne mesélni, mert 6 év alatt annyi minden volt....

De most gyermeket várok. Én nem akarok rossz viszonyt. De febuárig ezen fogok görcsölni, aggódni. Mert ő tényleg meg akarja mondani, hogy ki hogy élje az életét, kinek mit kell csinálni. Gondolom ez a babánál is így lesz, és rosszul vagyok tőle....De nem csak én aggódom, férjem is. Tönkre teszi ezta a boldog időszakot is.

Volt akinél anyós jó irányba változott? Akinél javult a helyzet?

Képes vagyok kompromisszumra, de 34 évesen nem a jég hátán is megélek típus vagyok, közel sem gyerek.