Regebben hogyan epult fel egy klasszikus csalad,beleertve az anyos-meny viszont is?

Szerintem kb. ugyanúgy volt, mint most. Akkor is voltak bőven olyan családtagok, akik nem jöttek ki jól.

Talán annyi volt más, hogy akkor szerintem többen éltek szülőkkel úgy, hogy már volt házastársuk, gyerekük. Vagy nem volt fura albérletben gyereket vállalni, sokszor úgy, hogy nem önálló albérlet volt, hanem a tulaj is ott lakott. Persze akkor is saját ingatlant akart szinte mindenki előbb-utóbb. De az hogy nem volt nekik, még nem akadályozta őket semmiben sem.

Szerintem manapság az emberek sokkal kényelmesebbek, kényesebbek.

A mi családunk pl Bp agglomerációjában él, a rokonaim is saját tulajdonú ingatlanokban élnek. Már fiatalon sikerült saját lakáshoz/házhoz jutni azoknak is, akik nem örököltek, de ez 40-50 éve is csak rengeteg munkával sikerült (nálunk senki nem kapott önkormányzati, vagy régebbi nevén tanácsi lakást). Nem igazán ismerek olyanokat, akik tartósan egy házatartásban laktak anyóssal-apóssal, olyat viszont többet is, ahol több generációssá alakították át a házat, de még ekkor sem garantált a békés egymás mellett élés.

Ami nagy különbség manapság és a múlban:

Manapság sajnos sok olyat látok, ahol a fiatal mellé odaköltözik a párja (szó nincs házasságról, még igazán élettársi kapcsolatról se) a szülő ingatlanába olyan esetben is, amikor még mindketten tanulnak, viszont a fiatalok valahogy ezt nem beszélik meg rendesen a szülőkkel. Igen, tudom, a szülők a hibásak ebben, ha hagyják, de tény, hogy ezen a fórumon is rengeteg ilyet olvasni. A környezetemben sok olyat látok, ahol az ilyen rendezetlen együttlakásokból alakulnak ki a konfliktusok, mert nincs elosztva pl a házimunka, a fiatalok jó része nem állja még a saját rezsiét sem, csak úgy hallgatólagosan elvárják, hogy nem csak ő, de még az aktuális barát, barátnő is ott lakhasson lehetőleg költség mentesen.

Ilyen régen nem létezett, eleve nem támogatták a szülők az ilyen random módon összeköltözéseket a szülői házban, az volt az elvárás, ha valaki felnőttesdit akart játszni, az tartsa is el magát, meg ha születik gyereke, azt is.

Többfajta családmodell lètezik.

Van a Demokratikus ahol mindent megbeszèlnek megoldást keresnek a problèmákra. Van az anarhikus ,ahol mindenki csinál amit akar ha az hülyesèg is.

Van a Diktatórikus, Az van amit mond a családfő ,ès általában itt hierarhia is ki szokott alakulni. Az utsók általában bukással vègződnek.

Mutteromék a '60-as években születtek, 3 hónap együttjárás után házasság és munkásszállón összebútoroztak. Ezalatt nem hotel szobát kell Elképzelni, mint 1-2 gyári melónál, hanem emeletenként 1 mosdó és egy konyhát. Nem szobánként, emeletenként.

Aztán apai nagymutterom eladta a belvárosi lakását, hogy mutterék tudjanak építkezni még a húszas éveik elején.Ez azzal járt, hogy nagymutterom a házban lakott és volt konfliktus dögivel. Pláne, hogy 2 potenciális nárcisztikus nem fér meg egy légtérben - mutterom és nagymutterom is elég sok rájuk jellemző dolgot produkáltak-. Ez volt a '80-as években. Nem is születtem meg addig, ameddig nagymutterom élt..

Egyik szomszédomnak hat gyermeke volt, ebből három volt fiú. A menyei szerették a nénit, és ő is őket. Nem volt a gyűlölködés, mint most, meg hogy ellopták a fiait a nők, mert manapság ez a baja a legtöbb hülye nőnek.

Nem akarják elengedni a gyereküket. A néni úgy 20 éve halt meg, de a mai napig szeretettel beszél róla a család, a menyek is. Mindig segítette őket, ha szükség volt rá.

"Egy régi falusi házban simán elfért 3 generáció."

Milyen falusi házban, a hagyományos parasztházban? Ott azért igen erős túlzás, hogy "simán" elfért három generáció. Mondjuk inkább, hogy egymás hegyén-hátán elfértek... Nem volt az kényelmes akkor sem senkinek, csak nem volt más lehetőség. Akiknek volt, azok nem is éltek így.