Nyeljem le, hogy a barátnőm apja folyton okoskodik a munkahelyen?
Az öreg tízen akárhány éve dolgozik karbantartó villanyszerelőként egy gyárban, én pedig csak idén kerültem oda, mint pályakezdő villamossági és gépészmérnök. Véletlenül pont úgy alakult, hogy az ő részlegére vettek fel, és most úgymond a felettese vagyok. Szakmai szempontból az öreg meglehetősen gyenge, trehányul végzi a munkáját, inkább csak "jóvanazúgy" kontárkodásnak nevezném. Teljesen alap dolgokat rosszúl csinál, például alulméretezett vezetékeket használ, ami egyébként veszélyes is.
Múlthéten például fél napig egy gép beüzemelésén dolgozott, aztán mikor megláttam akkor mondtam neki, hogy úgy nem lesz jó és kezdje előről. Ekkor felháborodva nekem állt, hogy én ne oktassam ki a villanyszerelésről, mert ő már 20éve ezt csinálja, én pedig csak most kerültem oda bla-bla. Végül mégis újrakezdte, de nem ismerte el, hogy igazam volt.
Ez a munkahelyed. Lásd el a feladatodat, azért fizetnek. Pont azt kell tenned amit bármely másik kollégájával tennél.
(Az amúgy komoly, hogy egy mérnök így fogalmaz és ilyen a helyesírása?)
Ne nyeld le, mert ha a gondatlanságából történik valami baleset, az akár a te felelősséged is lehet, de amúgy is, ha trehányul dolgozik, le kell cseszni.
Ha pedig úgy alakul, ki kell rugatni.
Jogod van kirúgni, vagy akár kirugatni?
Én vagy kirúgatnám, vagy nyugdíjbna küldetném, vagy áthelyeztetném magam másik részlegre, vagy ha módodban áll, elmennék másik céghez dolgozni, vagy nyelnék, vagy úgy venném, hogy lesz*rom, nem az én dolgom.
Rokonnak soha nem jó főnökének lenni, én azt mondom. Öregnek nevezed, ha nem megy belátható időn belül nyugdíjba (mondjuk fél év, ilyesmi), akkor azt tenném, amit fentebb leírtam, aszerint, hogy a tényleges, konkrét helyzetben mik az adott lehetőségek.
"villamossági és gépészmérnök."
Az meg mi?
Most itt ki okoskodik?
Trehányul dolgozik. Te megmondod neki, hogyan kellene. Ő kikéri ezt magának, de ettől függetlenül meg csináljuk úgy, ahogy mondtad neki.
Nem értem hogy ebben hol és ki okoskodott.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!