Anyósok/apósok, ti támogatjátok a házas gyereketeket?

Én is még csak a meny oldaláról tudok írni, 2 éve vagyunk házasok a férjemmel, mindketten 25 év alatt.

Anyósomhoz ha megyünk, mindig úgy főz, hogy haza is tudjon adni, ő fizette a a konyhabútort, meg most a leendő gyerekünknek a kiságyat, illetve férjemnek néha ruhát. Apósom felvágottakat, néha készételt, illetve rengeteg üdítőt ad, amit amúgy nem is iszunk, de valahogy nem érdekli. Egy ideig pénzt is adott, szerintem túl sokat, férjemmel volt is belőle konfliktusunk. Nemrég ő is költözött, úgyhogy már nem ad, de nem is hiányzik. Az én szüleimtől ha épp van felesleg, akkor saját tejtermékeket és zöldséget kapunk, illetve a házvásárláshoz adtak kölcsön egy jelentősebb összeget. Természetesen mi is adunk abból amiből nekünk van többlet, illetve bármikor segítségre van szükségük, mindig megyünk.

Nem, szép is lenne.. ha már házasodni tudtak akkor felnőtt emberek.

Külön élnek. Dolgoznak. Tartsák el magukat.

Nem vagyok milliomos, kevés a fizum, amiből magamat tartom el.

Abban szoktam segíteni, hogy ha mennek nyaralni akkor vigyázok a háziállataikra.

A gyermekem és a párja a három-négyszeresét keresik annak, amennyi a mi nyugdíjunk.

Tudnánk adni, de az az összeg olyan nevetséges lenne...

Annak örülnek, ha mi elmegyünk egy kicsit kirándulni, gyógyfürdőzni.

Persze ennek az az ára, hogy külföldön élnek.

Mi 10 éve vagyunk házasok. Anyósom havonta 2 x szokott különféle kajaneműt adni , tojást, húsféléket, étolajat, konzerveket zöldséget, főtt kajákat stb. Nem kérjük, adja, mert a munkahelyéről rengeteg mindent elhoz, viszont már a legkisebb gyereke is elköltözött a párjához, így aztán egyedül lakik, nem győzi megenni ezeket a kajákat.

Mi pl régebben mikor anyagi problêmái voltak, kétszer is adtunk neki kölcsön. Szerencsére azóta már rendben van.

Az én szüleimtől anno mikor összeházasodtunk, nászajándékba megkaptuk a kertes családi házat, ahol most is élünk.

Szóval igen, mindkét oldalról támogatnak ahogy tudnak.

Támogatni szerencsére nem kell, mert megteremtettük hozzá neki az alapokat, hogy anyagi támogatásunk nélkül is ragyogóan megéljen, de segítjük az útját mindenben ami pénzben nem kifejezhető.

És ez így lesz mindig, amíg élünk.

Én a gyerek vagyok, de engem a szüleim nem támogattak, és egyik testvéremet se (tudtommal) se anyagilag, se kajával, sehogy. A párom szülei támogatták őt valamennyire, de alapvetően önerőből kell megoldanunk mindent.

Amúgy szerintem se elvárható egy szülőtől, hogy a gyereke helyett dolgozzon, és támogassa őt, minek? Esetleg, ha annyira jól megy a szekér a gyerekéhez képest, de erőn felül nem elvárható. Ami elvárható viszont, hogy biztosítsa a gyereke képzését, hogy szakmát vagy végzettséget szerezhessen, és ehhez megfelelő körülményeket. Vagy, hogy amit ő örököl a nagyszülőktől, annyit minimum továbbadjon a saját gyerekeinek is, azaz ne éljen fel többet, mint amennyit ő megkeres. Szintén nem elvárható az se, amit az 5-ös válaszoló megtett, hogy olcsóbb házba költözött és a maradékot a gyerekeinek adta, hogy boldoguljanak, de nagyon szép gesztus, majd én is remélem, meg tudom ezt tenni. Amúgy is bénán néz ki, hogy a gyerekek nyögik a hitelt, míg a szülő meg a fűtésszámlát, de akkor se adja el a bazi nagy házát, ha nem eszik, nem iszik.

Én is menyként írok, vagyis inkább az unokamenye vagyok. (Férjemet a nagymamája nevelte fel, így nekem ő az anyósom.

Én a szülői házból csak a ruháimmal távoztam, semmit soha nem kaptam, mindenért nekem kellett megdolgoznom még az egyetemi évek alatt is. Szóval egész korán leszakadtam, "nesze semmi fogd meg jól"- útilapuval.

Szóval összevakartam az életemet nulláról, így ismertem meg a férjemet, aki annak ellenére, hogy a nagyszülők nevelték, elég jó anyagi helyzetben volt mindig is. Hozzám költözött az albérletbe. Amikor összeházasodtunk, utána kiderült, hogy a nagymamája egy kisebb vagyont pakolt félre az évek alatt, hogy házat tudjunk venni, mert különben nem jutottunk volna ötről a hatra. Pedig mi is tettünk félre együtt egy keveset. Nagyon hálás vagyok a nagymamájának, azóta is félretesz nekünk, bár nem vagyunk megszorulva. Nem nagy nyugdíja van, de iszonyatosan spórolós és szerény az anyagi helyzetét illetően, mindig azt mondja "mire költenék, ha nem a családomra".

Ritka jószívű ember, erején felül teljesített az életben mindig is, mint anyaszerep, hogy az unokáját még pluszban felnevelte a gyerekei után, most pedig a dédunokájának is mindent meg akar adni. Mindig megnyugtatjuk, hogy most már boldogulunk, költsön végre magára, élvezze már ő is az életét.