Fel lehet jelenteni vagy tűrni kell?
Egy ismerősöm nevében kérdezek mert ő fél lépni,fél hogy elveszik tole a gyerekeket.
Nyár óta tart ez náluk sajna.
1-2 éve menniük kellett az alberletbol. Ekkor az anyósa kitalalta hogy eladja a házát s vesznek olyat hogy össze tudjanak költözni,s akkor az anyósa nem lesz egyedül.
Találtak is de anyósa külön része nem lett kész időben így a fiai szobájába költözött be s így a 4 gyerek egy szobába kényszerült.
Lassan haladt az építkezés mert az epitok leléptek.Igy a férje s csaladtagok fejezték be.
Kész lett meg minden de anyósa bekozolte hogy nem költözik ki.
Sok veszekedés van/volt.Anyosa nem tudja elfogadni ha valaki visszaszol neki s felhasznalja ellenük hogy az ő háza s ok csak megtűrt személyek.
Augusztusban tettlegessegik fajult a dolog.Ismerosom s férje kb egy órára mentek el a faluba(kb 10 percre voltak a haztol) beszerezni az iskolahoz-ovodahoz a dolgokat.Gyerekek magukra csuktak az ajtot s játszottak stb.Sirva hívta a fia hogy az anyósa rájuk tört,kitepte a szamitogepbol a billentyűzetet,ventilátorral akarta megverni a gyereket.Mire haza ertek akkor a két fiú ki volt zárva a házból az udvarra.
Kb egy hónapja otthon volt az ismerősöm a lanyokkal.Anyosa szo nélkül elvitte a nagyobbikat magával a gyogyszertarba(csak őt tartja unokajanak).Ismerősöm betessekelte a lányt a szobába ez miatt(mondta neki hogy nem mehet el de mégis elment)s a kislany elkezdett hisztizni.Anyosa ki akarta hívni magához a lányt de ismerősöm nem engedte. Anyos erre kifakadt hogy az ő háza s erre mondta ismerősöm neki hogy o pedig az ő lánya s ő mondja meg hogy mit csinálhat.Ismerosom felkeltette a férjét (állandó ejszakas)mert félt egyedül maradni az anyosaval.Ferje felkelt s akkor is szót szót követett s anyósa neki akart rontani egy fél téglával,férje fogta vissza.
Azóta se költözött ki.
Bejott a hideg s ugye kell a fűtés.22 fokra van beallitva a termosztát.Anyosa kikapcsolja a kazánt ha neki melege van s nem érdekli hogy megfaznak a gyerekek.Tobbszor keltek már arra éjjel hogy fáznak.
Ja azt elfelejtettem hogy most 6an be vannak szorítva két szobába.4 gyerek egyben de úgy hogy az egyik a földön alszik egy matracon mert nincs máshogy hely.Egesznap így vannak mert még az udvarra se merik kiengedni őket,nehogy anyos bele szóljon abba is.
Jaa és elvarja tőlük hogy az összes csekket ok fizessék,hiába hogy otthon sincsenek egesznap csak délután s hétvégén.
Nincs maganeletuk s magan szferajuk mert hogy nem költözik ki anyósa így a konyha s a fürdő is közös.
Ja es anyosanak a kutyája s macskája is bent van a házban s nem takarítja utánuk a szőrt.
Az ismerősöm kutyája(nagy testu)egesznapra be van zárva egy lyukba mert anyósa kutyája van kint még úgyis ha egesznap bent ülnek a lakásban.
Ok mindent megadnak a gyerekeknek amit tudnak s dolgoznak mindketten.
Ebben az esetben mit tudnak Lépni?
Fel tudja jelenteni anyosat kiskorú veszelyeztetese miatt?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Ha lehetőségük lenne rá, képesek lennének feljelenteni azt az embert, akinek azt köszöbhetik, hogy fedél van a fejük felett és együtt lehet az egész pereputty? Az igen..
Össze lehet húzni a nadrágszíjat, lehet spórolni és végre saját lábra állni, nem más nyakán lenne négy gyerekkel. Mégis miért anyós fizesse utánuk a rezsit? Mire 6 ember megfürdik, elhasználnak egy csomó vizet. A gyerekeknek ég este a lámpa a tanuláshoz, játékhoz, mittoménmihez. Nekik kell a fűtés, hogy ne fázzanak meg. Ahhoz elég felnőtt volt mindkét szülő, hogy b@szni tudjon, de egy albérletet már nem tudnának fent tartani. Nem az anyós a probléma, hanem a kedves ismerősöd és a pereputty
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Ha kimegy a gyámügy és meglátja ezt, akkor szerinted a háztulajdonos anyóst veszik elő, vagy a 4 gyerek szüleit, akik képtelenek megfelelő lakhatást biztosítani a gyerekeiknek? Mit gondolsz?
Akik itt veszélyeztetnek, azok a szülők! Plusz: Mi akadályozza a szülőket/gyerekeket, hogy ők költözzenek ki a külön lakrészbe?
Anyós menekül, azért árulja a házat, én teljesen megértem.
Eszem megáll, milyen emberek vannak.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Mit helentik fel? Talán ha akkor rendőrt hívtak volna, amikor a "tettlegesség" történt akkor lenne valami alapja, de így..
Amúgy meg az anyós háza. Minek mentek bele ebbe a baromságba, annyi eszük nem volt, hogy ha anyós veszi a házat, ő a tulaj, akkor ő lesz a főnök?
Ha a számlák nem az ő nevükön vannak, akkor nem fizetném be őket, és mennék albiba.
Kiskorú veszélyeztetése... Ahham.. Nem kellene más nyakára gyereket szülni.
Itt a szülő a barom, nem anyós.
Majd kiteszik már anyóst a saját házából a gyerekekre hivatkozva, azt hiszik 🙄😂
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Fel fel tudja,bármiért lehet, vagy meg áll vagy nem, de Anyós házában élnek, attól ez a probléma nem fog megoldódni és nem fogják anyóst kitenni a saját házából. Max azért érik el,hogy a gyámügy rájuk száll, hogy a semmire van 4 gyerek.
"varja tőlük hogy az összes csekket ok fizessék,hiába hogy otthon sincsenek egesznap csak délután s hétvégén.". Ennyit megtehetnek ha ingyen laknak más házában 6-an, ez a legkevesebb.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Jó sorsa van anyósnak. Sokan azt hiszik majd öreg korukban legalább egy kicsit segít nekik a gyerek, vagy "rájuk nyitja majd az ajtót" nah ez is tökéletes példa hogy inkább majd az ajtóba verik anyós fejét, hogy haljon már meg végre és megörököljék a házat.
Büdös ingyenélő banda. Karácsonyra vegyél nekik óvszert.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!