Fel lehet jelenteni vagy tűrni kell?
Egy ismerősöm nevében kérdezek mert ő fél lépni,fél hogy elveszik tole a gyerekeket.
Nyár óta tart ez náluk sajna.
1-2 éve menniük kellett az alberletbol. Ekkor az anyósa kitalalta hogy eladja a házát s vesznek olyat hogy össze tudjanak költözni,s akkor az anyósa nem lesz egyedül.
Találtak is de anyósa külön része nem lett kész időben így a fiai szobájába költözött be s így a 4 gyerek egy szobába kényszerült.
Lassan haladt az építkezés mert az epitok leléptek.Igy a férje s csaladtagok fejezték be.
Kész lett meg minden de anyósa bekozolte hogy nem költözik ki.
Sok veszekedés van/volt.Anyosa nem tudja elfogadni ha valaki visszaszol neki s felhasznalja ellenük hogy az ő háza s ok csak megtűrt személyek.
Augusztusban tettlegessegik fajult a dolog.Ismerosom s férje kb egy órára mentek el a faluba(kb 10 percre voltak a haztol) beszerezni az iskolahoz-ovodahoz a dolgokat.Gyerekek magukra csuktak az ajtot s játszottak stb.Sirva hívta a fia hogy az anyósa rájuk tört,kitepte a szamitogepbol a billentyűzetet,ventilátorral akarta megverni a gyereket.Mire haza ertek akkor a két fiú ki volt zárva a házból az udvarra.
Kb egy hónapja otthon volt az ismerősöm a lanyokkal.Anyosa szo nélkül elvitte a nagyobbikat magával a gyogyszertarba(csak őt tartja unokajanak).Ismerősöm betessekelte a lányt a szobába ez miatt(mondta neki hogy nem mehet el de mégis elment)s a kislany elkezdett hisztizni.Anyosa ki akarta hívni magához a lányt de ismerősöm nem engedte. Anyos erre kifakadt hogy az ő háza s erre mondta ismerősöm neki hogy o pedig az ő lánya s ő mondja meg hogy mit csinálhat.Ismerosom felkeltette a férjét (állandó ejszakas)mert félt egyedül maradni az anyosaval.Ferje felkelt s akkor is szót szót követett s anyósa neki akart rontani egy fél téglával,férje fogta vissza.
Azóta se költözött ki.
Bejott a hideg s ugye kell a fűtés.22 fokra van beallitva a termosztát.Anyosa kikapcsolja a kazánt ha neki melege van s nem érdekli hogy megfaznak a gyerekek.Tobbszor keltek már arra éjjel hogy fáznak.
Ja azt elfelejtettem hogy most 6an be vannak szorítva két szobába.4 gyerek egyben de úgy hogy az egyik a földön alszik egy matracon mert nincs máshogy hely.Egesznap így vannak mert még az udvarra se merik kiengedni őket,nehogy anyos bele szóljon abba is.
Jaa és elvarja tőlük hogy az összes csekket ok fizessék,hiába hogy otthon sincsenek egesznap csak délután s hétvégén.
Nincs maganeletuk s magan szferajuk mert hogy nem költözik ki anyósa így a konyha s a fürdő is közös.
Ja es anyosanak a kutyája s macskája is bent van a házban s nem takarítja utánuk a szőrt.
Az ismerősöm kutyája(nagy testu)egesznapra be van zárva egy lyukba mert anyósa kutyája van kint még úgyis ha egesznap bent ülnek a lakásban.
Ok mindent megadnak a gyerekeknek amit tudnak s dolgoznak mindketten.
Ebben az esetben mit tudnak Lépni?
Fel tudja jelenteni anyosat kiskorú veszelyeztetese miatt?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

Nem kell tűrni el is lehet költözni és végre felnőtt emberként élni.
Mi jogon jelentenék fel az anyóst? A saját tulajdonában azt csinál amit akar. Én már rég kiraktam volna az ismerősödéket az utcára ha ilyen élhetetlenek.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Azt írod anyós már árulja is a házat. Jól teszi.
Ez esetben mindenképpen menniük kell úgyis, elvégre nincsen haszonélvezetük nyilván, ergo költözzenek oda, ahova akkor mennének, mikor eladták a fejük felöl a tetőt.
Mert azt ugye még álmukban sem képzelték, hogy majd bármilyen szerv, vagy hivatal arra kötelezi az anyóst, hogy ne adja el a házát, mert ott lakik egy fészekalja gyerek?! Őértük a szüleoik a felelősek.
Ugyan kit jelentenél fel és miért? itt félnivalójuk a szülőknek van, mert ha menni kell és nem lesz hova, állambácsi két perc alatt veszi gondozásba a kölköket, nyilván nem mehetnek az utcára. Aztán majd ha rendezik a soraikat, tán visszakaphatják őket.
El nem tudok képzelni ekkora felelőtlenséget, eddig is albérletben laktak, gondolom azt sem bírták fizetni és kirakták a szűrüket, a francért kell a teljes vagyontalanságra ennyi gyereket gyártani. Eszem megáll.
ha mindkét szülő dolgozik 8reméljük igen és nem apuka szakad bele a családfenntartásba), akkor anyuka 4 gyerekkel már szja mentes, apukának meg ott a 4 gyerek utáni adókedvezmény, egyebek, gyakorlatilag majdhogynem mindketten a bruttót viszik haza kis túlzással. Bírjanak már fizetni egy albérletet. Kutyát tartani, pláne nagytestűt meg luxus, ott vannak az állatorvosi költségek, az etetés, akinek lakhatásra sem telik, az ne ilyenekre költsön.
egy csöppet sem tudom sajnálni az ilyeneket, bár a gyerkeiket természetesen igen. Nekik járna a stabil, nyugodt kiegyensúlyozott háttér, nem pedig egy brazil szappanoperába illő anyázás meg tégladobálás, ebben kell élniük szerencsétleneknek és meg vannak áldva egy életképtelen, felelőtlen szülőpárral, akik önerőből még a lakhatásukat sem tudnák biztosítani.
Tiszta szégyen...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
A nyakamat rá,hogy te nem az ismerősödről írtál,hanem magadról/magatokról. ...na mindegy.
Az ismerősöd a feljelentéssel semmit nem érne el,hisz nincs neki abban a házban semmi tulajdon joga. Esetleg annyit,hogy ha kimennének vizsgálni a körülményeket,hivatalból szólnának a gyermekvédelemnek,akik intézkedésnek a gyerekek sorsáról. A legjobb,ha megpróbálnának minél előbb talpra állni,mint család.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!