Mi a véleményetek az ilyen típusú anyósról?
10 éve élek együtt a párommal, most született baba. Ennek igazán örülnek anyósék, de a köztem és közte lévő viszony sajnos nem sokat változott. A probléma így 10 év után abban mutatkozik meg, hogy nekem önálló gondolataim vannak, nem vagyok fideszes, és nem falun nevelkedtem, ill. számukra az is homály, hogy tudtam apa nélkül felnőni. Lépten-nyomon apró szurkálódások sorozatait kapom, amit talán nem szándékosan mondd, de a lelkének jó. Férje és közötte sem felhőtlen már a viszony, eléggé konok az apósom, ellenben számomra egy szimpatikus pasas. Többször dolgoztam vele együtt (hegesztés, favágás, laptop szerelés), mert magam is mindent meg tudok csinálni a ház körül, szinte soha semmi nem okoz gondot. Anyósom ezt sem respektálja, hiszen a velem egy idős Fia és igazi magatehetetlen ember az isten...SZÓ SZERINT nincs saját belátása, mérlegelése mondhatni képtelen maga eltartására. Nem buta srác, de hiába tanította az apja, semmilyen ház körüli munkát nem tud ellátni, néhány apró munkát leszámítva. Rendszeresen vannak düh kitörései, tisztálkodási problémái is. Anyósom ellenben agyon fétisizálja, igazi jó gyerek számára, és Ő a valaki... Szerencsés fiú, hogy 32 évesen talált magának egy normális nőt, aki nem a szépségéről híres, de mára magas beosztásban van egy nagy bevásárlóközpontban. Ő szintén mindent el tud végezni, kiválóan süt-főz, ha valamibe belekezd, az meg lesz csinálva, óriási menedzselési érzéke van, ha valamit meg kell szervezni. Őt sem bírja anyós, szinte elzavarná, ha tehetné. Talán őt nem piszkálja a szemtelen megjegyzéseivel, csak nekünk mondogatja, hogy nem ilyen nő kellett volna a kisfiának.. Pedig szereti és ellátja, egy szava nem lehet rá. Nagyon szimpatikus, karakán nő, akivel jó beszélgetni családi összejövetelkor.
Nagyon nehezen viselem, hogy a rendszeres skype-olások alkalmával apró szemtelen megjegyzései vannak, többek között, hogy mennyire gyűlői a szocisokat, mert azt képzeli, hogy én Gyurcsány fan vagyok. Én nagyra tartom őt, 3 hónapig ki kényszerültünk hozzájuk (lakásfelújítás miatt), mindig finomakat sütött-főzött, mosott, ellenben azt is ilyen áron. Nem tudja feldolgozni, hogy létezem, én én vagyok, és nem olyan, mint Ő. Magas beosztásban dolgozom mérnökkén, így tudom, hogy 40 évesen nem kellene ez problémát okozzon, de lassan ott tartok, hogy családostól a Dunántúlra, de legalább 200km-rel arrébb költözzünk, csak, hogy ne is lássa imádott Unokáját... Ez is addig tartana, míg nem lesz 5 éves, és nem úgy fog táncolni, ahogy ő fütyül... Gyülöli Anyámat, mert Ő is hasonlóan talpra esett, szókimondó, de nagy igazság érzetű nő. Általában semmi értelme amit anyósom "beböfög", ezt a Feleségem is belátja, de mindig meg kell hallgatni. Állandó a mások szidalmazása, és a gusztustalan megjegyzései.
Olyanok véleményre vagyok kíváncsi, akik hasonló "falusi", konok, vallásos anyóssal rendelkeznek, de tudtak valamit tenni az ellen, hogy a viszályok rendezőtek. Mit kellene tennem, hogy anyós ne legyen ennyire szemtelen, és fogadja el, hogy a lányát boldoggá tudom tenni, és azt is el kellene fogadnia, hogy ÉN vagyok a családom kapitánya, és nem tűröm, hogy mindenbe beleszóljon.
Vicces, hogy megdicséred saját magadat :D tudod, abból is egyértelmű, hogy te írtad a melletted álló válaszokat, hogy mindkét (mindhárom?) nick-ed férfinak nézett, miközben nő vagyok. Ennyit rólad.
Most haragszol a mérnökökre, vagy miért akarod ennyire lejáratni őket? Egészen biztos, hogy nem vagy mérnök, főleg hogy ennyire hangsúlyozod. Pontosan az vagy, aminek írtad magad: egy lankadt farkú, pletykás, férfiatlan rinyagép. Szívesen :)
Ja bocs, 21-es:))
Köszi a választ #19 és #20-as!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!