Jogosan akadtam ki apósra? Titeket is kiakasztana az ilyen viselkedés?

Az én szüleim is ilyenek. A világért nem szólnának oda sehova, hogy mennek. Arra hivatkoznak, hogy azért, hogy "miattunk ne készüljenek". De ha pont indulnál valahova, és akkor toppannak be, akkor megsértődnek, hogy nem szervezed át azonnal a napodat.

Elmondják 5x, hogy ma biztos nem megyünk hozzátok, aztán megjelennek, és elvárják hogy örülj. Miközben már más programod lenne. Hisz úgy volt, hogy nem jönnek. Nagyon nehéz az ilyen.

Mikor hozzánk jönnek, szintén váratlanul, nem is lenne vele baj, örül az ember, de tényleg felrúgják az ember napját. Nem csak úgy készül az ember, hogy süt-főz, hanem szabaddá teszi magát, lélekben rákészül, hogy valaki érkezni fog. Úgy lehet minőségi időt együtt tölteni.

Nem úgy, hogy nézed az órád, hogy most kéne menned a fogorvoshoz.

Én biztos mondtam volna neki és a férjemnek is, hogy bocsi ezt nem lehet lemondani, majd máskor jöjjön. Vagy a fia vegyen ki szabadságot ha annyira vele kell lenni. Nem jó, mikor ennyire belezavarnak az ember életébe. Bármennyire is szereti az ember a másikat, azért illik időben érthetően szólni. Én ha spontán is jön az ötlet, hogy elszaladunk valakihez, ha már úgyis arra járunk, akkor is felhívom legkésőbb fél órával előtte, hogy otthon van-e, zavarjuk-e, ha egy pillanatra beugrunk, mert épp arra volt dolgunk. És akkor még mindig kamuzhat amit akar, ha nem szeretne vendégeket fogadni. Én is utálom, mikor rámtörnek, így én se stresszelnék mást magammal. :D

Nem következik, de van akit nem idegesít, mert (... - bármi behelyettesíthető).

Máskor szerintem írd oda a regényed végére, hogy csak az válaszoljon, aki egyetért veled, mert önigazolásért jöttél.

De hogy válaszoljak érdemben is, itt is full ugyanez a helyzet, csak anyóssal. Órákig beszél, nem érdekli a másik gondolata. Ha neki éppen eszébe jut valami, akkor a mondata közepén kimegy ebédelni vagy wc-re. Aztán jön és folytatja egy másik sztorival, amit szintén 50x hallottunk már. Régen kénytelenek voltunk mondat közepén otthagyni az öreget, amikor már indulni kellett a vonathoz, nem foglalkozott azzal, hogy mi sietnénk. Zavaró, igen, ki szeretné ezt. De annyira nem érdekel(t) a dolog, hogy előre görcsöljek a következő találkozó miatt.

#11: Kevésbé idegesítően, kevésbé erőszakosan, de én ezt csináltam sokáig gyerekként és kevésbé felnőttként. Az oka nálam az volt, hogy anyám nem igazán hallgatott meg, mert dolgozott, mert háztartást vezetett, mert más felnőttek ügyes-bajos dolgát intézte stb., és ilyenkor elküldött. Megtanultam nem beszélgetni vele, és magamra húzni a szobám ajtaját. Aztán amikor meg beszélgetni akart volna velem - sőt, igazából kellett is volna - akkor már engem nem érdekelt a dolog és elzárkóztam előle.

Ennek következtében bajaim lettek a jó kapcsolatápolással. Beláttam, hogy - bőven nem csak emiatt - bajaim vannak és terápiára mentem. Még most is vannak olyan epizódok, amikor a terapeutám megkérdezi, hogy érdekel-e engem, amit ő mondani akar. Apósod koránál fogva ez sokkal nehezebben változtatható, ha ő hajlandó egyáltalán erre.

Két lehtőséged van:

1. Nyíltan megmondod neki ilyen vagy olyan stílusban.

2. Elkezdesz nem figyelni, hátha leesik neki, és akkor talán javul (nem fog) vagy kicsit megsértődik, és akkor

vagy rákérdez és akkor elmondhatod, hogy nem merted mondani, de ...

vagy elmaradozik mellőled.

Erről nem apósod tehet, de neki kellene rendbehozni. Érdemes lenne a férjeddel átbeszélni.