Tényleg felmentés anyóstól az, hogy fiús nagymamaként kevésbé szereti az unokáját, mint a lányos nagymama?

Szerintem ez butaság. Anyósom ugyanúgy szereti az unokáit, akár a mi gyerekeinkről, akár a lányáéról van szó, sőt, még a lánya férjének az előző házasságából való gyerekét is unokájaként kezeli, pedig hozzá aztán semmi köze biológiailag.

Egy rokonunk viszont egyértelműen kivételez a fia gyerekeivel, ők a minden, pedig semmivel nem érdemelnek több szeretetet a lánya gyerekeinél.

Ez szerintem egy olcsó ürügy, hogy a fia gyerekeit nem kell annyira szeretnie. Inkább azt érzem benne, hogy az ember a lányával hamarabb zöld ágra vergődik, mint az anyóssal, és ebből fakadhat olyan helyzet, hogy a mama jobban kötődik a lánya gyerekeihez.

Mielőtt lepontoztok, nem mondom, hogy ez jó dolog, próbálom az egyik lehetséges okát leírni. Nem mondom, hogy minden családra igaz, de sokakra igen. Így olvassátok.

Ha valakinek a lánya szül, akkor általában ott lehet mellette, segíthet neki az első pillanattól fogva a szülés után egész sokáig. Sokkal több időt tölt így a mama az unokájával, jobban megszeretheti, előhívhatja belőle az anyai emlékeket.

Ilyenkor (pár nappal/héttel/hónappal szülés után) a nők többsége (az ismerőseim körében is meglepően sokan!) csak a saját anyjukat hajlandóak elviselni és a úgy van vele, hogy a férje anyja hagyja csak őt békén, majd ő megoldja a saját anyjával a felmerült gondokat. Tehát ezeket a kicsiket drasztikusan kevesebbet látja a fiús mama, az elején biztosan.

Talán ez lehet az oka.

Ez szerintem emberfüggő. Engem sem szeretett soha nagyanyám, pedig a lánya szült. A fiú unokájáért volt oda mindig is (unokatesómért). Engem levegőnek nézett mindig. Soha nem jött volna rám vigyázni, baba koromban anyám nem tőle kért tanácsot.

Szimplán vannak ilyen emberek, akik nem szimpatizálnak valamelyik gyerekkel. Én próbáltam nagyanyám felé nyitni, nem kellettem neki, elfogadtam.