Vesztetek mar ossze parotok vagy ferjetek/felesegetek csaladjaval? Mennyire volt rossz, mennyi ido alatt rendeztetek?

Vesztem. Vagyis ők rágtak be rám, amiért velük szemben megvédtem magam. Náluk laktunk akkor még, de már elköltözőben voltam akkoriban, néztem az albérleteket is már.

Folyton csak nyeltem (akkor is amikor nem laktam náluk), mosolyogtam akkor is amikor tőrt döftek szándékosan a szívembe a szavaikkal! Még azok után is kedves voltam és jó kapcsolatot szerettem volna kialakítani. Minden hiába volt. Lenéznek, hibáztatnak ok nélkül. A lánya gaztetteiért is folyamatosan én kaptam, kifordították a helyzetet, engem hoztak ki hibásnak. Amikor sok év után besokalltam és nemet mondtam egy dologra anyósomnak, kidobott a házából.

Teljesen mindegy mennyi jót tettem nekik, mennyit segitettem anyagilag is! Lelkileg is! Én mindig meghallgattam anyósomat a bajait, pedig volt hogy untam hallgatni sokadjára ugyanazt. Anyósom viszont soha meg sem hallgatott. De annyira meg akartam felelni, hogy évekig nyeltem a szart tőlük, mígnem olyan megalázásokat kaptam ott anyóstól, a lányától, a mamától... hogy betelt a pohár. Egy db NEM elég volt ahhoz, hogy elküldjenek a p.csába.

Még a testvéremnek is engem osztottak, hogy én milyen ember vagyok, hogy ÉN szakítottam ki a fiát a családból! Leszarja a fiát, sosem jön hozzánk megnézni és nem is hívja őt sem hogy menjen. Viszont a kislányával "tökéletes" lett a kapcsolat. Kíváncsi vagyok most kinek sírja el a bánatát, mert a lányát nem érdekli senki más dolga magán kívül. De ez kellett neki. Hiszen a kislánya a TÖKÉLETES. Nekik mindenki jobb nálam.

Az a szar, hogy fáj még mindig. Annyira tönkre tettek lelkileg. Annyira nagyon, hogy nem is tudom hogy birom még mindig.

Azt hittem túl vagyok rajta, de még mindig nem... Így még nem aláztak porig.

De én voltam a hülye, mert hagytam magam folyton, mert annyira be akartam kerülni egy olyan családba, ahol utálnák.

Amikor összejöttünk és bemutatott az anyjának, már akkor utált. Amikor náluk voltam, akkor pofákat vágott, beszólogatott, így inkább egy idő után nem mentem. Mivel a párom sem ment nélkülem (én nem tiltottam), így átmentem vele, akkor leültettem anyukát és megkérdeztem, hogy mi a baja velem. Azt mondta semmi, szeret engem.

Erre 2 napra hallottam vissza rokonoktól/ismerősöktől, hogy én mekkora r..banc vagyok, meg látott engem egy másik férfi ölében a kocsma előtt (természetesen akkor, amikor épp a város másik felén dolgoztam).

Sokáig ment ez így, míg egy nyilvános rágalmazásnál elborult az agyam és kiosztottam nagyon.

Akkor felhívta a páromat, hogy elhordjon engem (meg őt is) mindenféle szemétládának.

A párom vetett véget ennek, több mint 10 éve nem tartjuk vele a kapcsolatot. Az esküvőnkre sem volt meghívva. A telefonszámunkat sem tudja.

Engem első pillanattól kezdve utál anyósom.Egy ideig próbáltam jó fej lenni,de hamar rá kellett jönnöm,hogy esélytelen a dolog.

Legelőször akkor kapta fel az orrát,mikor eljegyeztük egymást,még a fejét is elfordította tüntetőleg.

Aztán mikor elmondtuk neki,hogy babát várok...minden átkozott lotyónak elhordott,amiért felcsináltattam magam!

A második gyereknél is megcsinálta a cirkusz,kisebb volumennel...

És egyébként is folyton "harcban állunk"

Ki nem állhatjuk egymást.Vannak dolgok,amiket SOHA nem fogok megbocsájtani neki.

Van,hogy hetekig egy szót nem beszélünk,pedig egy házban élünk

Komoly.

Azért nem mentünk külön,mert a férjemé a ház fele.Meg mire baba lett már egy csomó pénzt beleöltünk a felújításba...

Nem mellesleg anyós térdenállva fogadta meg hogy öngyilkos lesz,ha a férjem elköltözik...így alakult