A barátnőmet az anyja irányítja, és már nem bírom tovább. Mit tegyek?

4 éve vagyunk, együtt. Ebből 1 évet éltünk közösen az anyósékkal. Az eleinte nem is volt probléma, jól ki is jöttünk, aztán kezdődtek el a bajok, miután közös gyerekünk lett a párommal. Mindent úgy kellett csinálni ahogy az anyós kitalálta... A gyerek azt a nevet kapta amit az anyós kitalált, azt a ruhákat kellett megvenni amit az anyós akart, azt a babakocsit vettük meg amit az anyós nézett, a gyerek szobát úgy kelett berendezni ahogy az anyós találta ki, a gyereket ahhoz a háziorvoshoz kellett járatni ahova az anyós akarta.... A barátnőmet ez egyáltalán nem is zavarta.... Engem az apa szerepéből teljesen ki is zártak. Én nekem csak annyi volt a feladatom hogy bólogassak mindenre, és helyeseljek. A nagyobb probléma akkor kezdődött amikor az anyósom elhatározta hogy össze költözik az élettársával,és hogy költözzünk vele mi is... Én egyáltalán nem akartam elköltözni, de az anyósom annyira átmosta a barátnőm fejét, megígért neki mindent, hogy majd segít neki a gyereket nevelni, sokkal jobb lesz, neki hogyha ott lesz velük... Én már akkor is mondtam a páromnak hogy költözzünk külön albérletbe, és kezdjük el a közös életünket, de nem volt hajlandó, mert az anyja teljesen megfélemlítette, hogy nagyon nehéz egy kisgyerekkel, majd nem tud semmit csinálni, ki fog készülni idegileg, majd ha albérletbe költözünk nem lesz pénzünk semmire, nem fogjuk tudni a gyereket eltartani stbstb....

Tehát addig addig tömte a fejét a barátnőmnek amíg végül teljesen ellenem fordult és képes lett volna nélkülem elköltözni. Én végül meghunyászkodtam és elköltöztem velük, ahol szintén pokol volt az egész. A szobát ismét ő rendezte be, kinézett bútorokat az anyósom, amit addig addig mondogatott a páromnak amíg végül megvettem, pedig nem is akartam. Mindennap bejöttek a szobába, órákon keresztül bent ültek, nem hagytak munka után pihenni, folyamatosan ki akartak zárni az apa szerepből, ha a gyerek felsírt és én éppen nem voltam a szobába már rögtön az anyósom ki is vette a gyereket az ágyból, utána órákig le se tette... A barátnőmnek meg hiába mondtam ezeket egyáltalán nem értett meg engem.

Most jelenleg ott tartunk, hogy elköltöztünk albérletbe. De még itt sincs teljesen nyugtom. A barátnőm mindennap órákat telefonál az anyjával. Mindenről be kell neki számolnia az anyjának, aki természetesen próbálja szítani a feszültséget köztünk.

Egyszerűen már baromira elegem van hogy képtelen a barátnőm felnőni és a saját önálló döntéseit meghozni, semmiről nincs saját véleménye, csak azt tudja ismételgetni amit az anyja mond neki vagy amit az anyjától hall...

Ti mit tennétek a helyembe?