Hiúz Budapesten?
Tegnap este moziba indultunk a párommal a Camponába.
Amint vége lett, megindultunk hazafelé. Az állomás és a parkoló közötti részen sötét volt minden, lámpa kevés helyen volt. Ott sétáltunk el.
Aztán egyszer csak a párom kiabálni kezdett, majd félrelökött. Én akkor még látni nem láttam, de azt hittem kettő macska indult el felénk. Hiába kiabáltunk, nem szaladtak el. A szemeik csillogtak a sötétben.
Kiabáltunk, a párom pulcsival a kezében hasonászott, majd elszaladtak. Akkor láttam hátulról a lámpafényben. Kicsi tömzsi farka volt, vastagabb lába. Színre is megegyezett. A párom elmondása szerint hegyes fülüket is látta. Kettő még kifejletlen állatot láttunk. Kétszer legalább nagyobb volt egy házimacskánál. Nekem ott volt gyanús, hogy hiába kiabáltunk, riasztottuk el, nem menekült. Egyszerű macskánál, egy láb dobbantás és elszalad.
Folyamatosan keresgélek az interneten, de nem írnak, arról, hogy Budapesten láttak volna eddig szabadon. A vasútnál erdős rész is van. Nem tartom kizártnak, hogy biztos az volt-e.
Kell-e vagy tudjuk-e ezt jelenteni valahol? Esetleg ha volna ott kamera, akkor meglehetne nézni.
Ha bárkit érdekel, megadom a pontos helyet ahol láttuk.
Köszönöm a segítséget!
Persze. Egész Magyarországon csoda számba megy ha valahol hiúzt vagy farkast látnak, de ti Pesten láttok kapásból kettőt.
Nem kezdődik még a suli? :D
Vannak nagyobb házi macskák, vannak olyan forma házi macskák, amilyeneket leírtál, vannak olyanok is, amelyek nem szaladnak el. Végül ezek is elszaladtak nem?
Nővérem macskája is kétszer akkora, mint egy átlag, csak fekete, és se ugatás/dobbantás/siccelés se semmi nem riasztja el, csak jön felém én meg szívbajt kapok tőle.
Minden macska szeme visszaveri a fényt.
A hiúz emberrel szemben én úgy emlékszem, hogy kifejezetten félénk, kerüli az emberlakta településeket.
Magyarországon aligha vannak, nagyooon ritkák. Kölykök meg anyjuk nélkül szintén kb. esélytelen...
Nem tiltja semmi, de úgy tűnik csak érzéki csalódás volt.
Kizárt, hoyg hiuz lett volna.
Elöször is a hiúzok kerülik az embert, városba, söt még kisebb település környékére sem mennek, emellett erdei állatok.
Másrészt egyedül járnak mindenfelé, ha kettö összetalálkozik, akkor vezsekedni kezdenek egymással, nemhogy párosan mászkálnának.
Harmadszor igen sok macskafajta van, ami kifejezetten nagy, és nem minden macska fél az embertöl (Ellentétben a hiúzzal!)
Van Magyarországon hiúz, az erdőkben. De nincsenek sokan, kizártnak tartom, hogy a Camponánál sétálgassanak. Ráadásul ott a közelben 1 természetvédelmi terület van, ami nem nagy. Ott élnek őzek, teknősök és maximum rókák. Hiúz nincs. A Kamaraerdő van még viszonylag közel, de abban sincs hiúz.
Rókát már láttam többet is, de az sem mindennapos látvány.
Ha még azt mondtad volna, hogy pl.a Börzsönyben láttad, akkor azt mondom oké.
20 éve lakom a környéken, elég sokat járok is arra különböző időpontokban, soha nem láttam hiúzt és biztos vagyok abban (lévén erdészeti végzettségem is van és nagyon sokat járom az erdőt), hogy nincs a környéken hiúz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!