Miért félnek az emberek a pókoktól?

Ha rám akadna egy keresztespók, szerintem meghalnék. Vettünk egy kertes házat. Mindehol keresztespók. Azt is megbántam hogy élek. Hisztizek egész nyáron. Olyanokat visítok, ha fölöttem-közelemben észreveszek egyet, mint akit ölnek. Borzongok, égnek mered a szőr a kezemen ha pókra gondolok.

Egyébként megfogom simán a békát, az egeret, a hernyót. A patkányt is megfognám, ha olyan helyzet lenne. Nem érdekel a kígyó gondolata.

Nálam szerintem minden félelem a pókba tömörödött. Ezért szeretem a telet.

Nem akarok offolni, de nem ősi ösztön. TANULT, a szüleinktől (vagy mástól) látjuk, h "jujj" és berögzül.

Nekem mázlim van, apukám minden ilyesmit (és mást) imád, de anyukám hiába biológia tanár ,fél tőlük, így minimálisan bennem is megvan, de én fogom meg és rakom ki a lakásból őket (kivéve, ha apukám ott van :D )

Én ezt magamnak úgy fogalmaztam meg, hogy minél távolabb áll tőlem az evolúciós besorolásban, annál jobban félek tőle. (Minden rovartól rettegek.)

Creepy: erre nincs jobb szó. Ha mondjuk egy kutyához vagy macskához kellene hasonlítanom: a pókról, ha nem mozdul, nem tudom, melyik az eleje, melyik a vége. Nem tudom, melyik irányba néz, ha elindul, merre indul el. Nem tudom, hogy most gondol-e egyet, és leereszkedik a hálóján vagy marad. El tud olyan helyre bújni, ahol nem látom, így gyakorlatilag bárhol lehet.

Ha nem is vagyok Dr. Dolittle, egy kutyáról csak meg tudom mondani, hogy arra megy, amerre a feje néz, és látom, hogy merre néz a feje. Képzelj el a kutyát, aminek nincs feje, nincs feneke, és van még plusz 4 lába. Ahogy mondtam: creepy.