Hogyan alakulhatott ki a hangyák képessége, hogy bonyolult hangyabolyokat építsenek?
(Ha hülyeséget írok valaki javítson ki)
Ha már hangyák agyi képességeiről van szó azt tudtátok ,hogy gyakorlatilag képesek számolni? Volt erre egy kísérlet: hangyák lábaira kis botocskákat raktak. Emiatt a hangya hosszabbakat lépett tehát ugyan annyi lépéssel nagyobb távot tett meg. Az ilyen megmagasított hangyák simán elsétáltak a boly mellett mert kb ugyan annyi lépést tettek meg mint normál lábbal.
Egyébként az egy dolog ,hogy a rovaroknak nincs gerincesekre jellemző agyuk, de azért valamiféle agy/ idegdúc van nekik is. A hangyák kimondottan intelligensek. Meg úgy általában az államalkotó rovarok azok, a működő együttéléshez kell némi szellemi teljesítmény.
#11 igen, ez igaz.
Pontosan azon fajoknál figyelték meg, akik sivatagos környezetben élnek. Révén, hogy a tájékozódásukhoz hozzájárul a megtett lépések száma a már említett viszonyítási pontok mellett.
Tehát kilépnek a bolyból, látják, hogy nyugatra van egy fa. Megtesznek 100 ezer lépés északra, találnak egy sziklát, a sziklától mennek 200 ezer lépés keletre stb.
Amikor meg haza akar találni akkor visszafelé végzi el a műveletet. Tehát pl a szikla felé fordul, megteszi a korábban megtett 200k lépést, majd úgy fordul, hogy a fa nyugatra legyen tőle, megteszi a 100k lépést és elviekben a boly valahol ott kell legyen.
Csak nem akartam ennyire kifejteni ezt, mert nem része a kérdésnek és mert még mindig kutatott téma, lehet amiket annó olvastam (lásd fentebb), már nem teljesen fedik a valóságot.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!