Ha egy bogár is annyira ragaszkodik az életéhez mint egy ember akkor az miért van hogy az ember ölés nagyon nagy bűn de egy bogár megölése nem az?
A bűn egy fogalmi konstrukció, amit emebrek hoznak, emberi szempontok szerint, az embert minden más élőlény felé helyezve.
Ha az ölést általában tartanánk bűnnek, alanytól függetlenül, akkor ugyanakkora bűn lenne. Az elfogadott fogalmi konstrukció viszont az ember mindenek feletti elsőbbségét, az intelligenciát, az idegrendszer meglétét, az ember számára való hasznosságot, a várható élettartamot és más tényezőket vesz szempontul, de ez is kulturánként, vallásonként és egyénenként változó.
Tulajdonképpen ez azért alakult így, mert evolúciós előny volt, hogy vadászatkor nem sajnáltuk meg a zsákmányt. Ösztönösen próbálja magát az ember felsőbbrendűnek gondolni, mert így nem érzi úgy, hogy egy életet vett el, mivel azzal magyarázza, hogy ez csak egy állat, semmi értéke.
A törvény, pedig a felfogáshoz igazodik. Ha az lenne a felfogás, hogy egymástól lopni szép dolog, akkor nem írták volna bele a törvénykönyvbe, hogy lopni tilos.
Az ösztönök pedig nem tűnnek el egyik pillanatról a másikra, ha már nincs rá szükség, hanem még hosszú ideig fent maradnak. Az, hogy az ember ösztönösen többnek érzi magát, még mindig előny, mivel húst is eszünk. Tulajdonképpen ezért mondják azt, hogy az állat életének nincs értéke. És mivel az emberek nem sajnálják az állatot (persze van aki igen, hiszen ott van a vegánok, vegetáriánusok), így nem is érzik bűnnek a megölésüket.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!