A nimfapapagáj nagyon óbégat? Mennyi idő alatt lesznek szelídek?
Szia
Az enyém alapjáraton csendes (pl. ha a kanapén tévézek, akkor ő is "lecuccol" valahol a közelben, néha szunyókál, esetleg egyet-egyet csippen ha olyat lát/hall a tévében)
Néha szokott "kérdően" szólni (eskü olyan a hanglejtése) amikor valami érdekeset csinálok.
Időnként rájön az éneklés, az olyan 10 perc szokott lenni.
Régen szeretett korán kelteni, de már leszokott róla.
Én ugyan csak "örököltem" egy nagyon öreg nimfa hímet, nem én neveltem, de iszonyúan hangos volt. Imádta a tévé hangját hallgatni és utánozni, nem kis hangerővel. Sokat énekelt, fütyült, visszabeszélt mindenkinek, pofátlanul a nyakad hátsó részére ült és onnan ordított, direkt közelhajolva a füledhez. :D
Én imádtam, amint hozzám került, rá 2-3 hétre már evett a kezemből, pedig előtte sosem látott (volt kolléganőm adta nekem, ő nem bírta elviselni a harsány, erős hangot; ő is megörökölte a madarat).
Gyönyörű hangjuk van, de ha mérgesek vagy sértve érzik magukat, iszonyatos patáliát tudnak csinálni. :)
Megvettem decemberbe, nagyon cuki, 1 hét alatt szelíd lett, és ne annyira ordít, néha-néha szól, csak akkor beszélget(pl. a tv-nek vagy nekem), ha épp olyanja van, és hangokat/beszédet is utánoz!!! Amúgy hímnemű. Nagyon édes-aranyos, mosolygós arcú, és most is a vállamon lóg. Közbe mondja, h Gyurika szép, meg h szeretlek.
Imádom ezt a kis "dögöt"
Végül el kellett adnom egy tenyésztő haveromnak(nem sufniszaporító, tenyésztő ténylegesen), sajnos-sajnos, mert neki kellett vérfrissítésnek...
Vettem végül 2 nimficskét, Alex és Abigél lett a nevük. Abigél hófehér, Alex vadas színű, azaz sárgafejű szürke, szárnyán fehér folttal. Szelídek voltak már akkor, mikor vettem őket(mert akitől a tavasszal vetem, foglalkozott is velük, nemcsak etette), és 1-űen imádom őket!!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!