Szeretnék venni egy nimfa papagájt?
Az a helyzet, hogy rengeteg helyen olvastam, hogy ha nem párban vannak akkor unatkoznak.Viszont nem tudom, hogy egyszerre vegyem-e meg mindkettőt. Azon is gondolkoztam, hogy a másodikat egy hónappal az első után veszem meg,hogy az első jobban szokja a környezetét. Ez nagy hülyeség lenne, vagy nyugodtan vegyem meg egyszerre mindkettőt? Kicsit félek, hogy nehezebben fognak megszelídülni.
A másik kérdésem pedig az lenne, hogy lehet 2 hím papagájt egy kalitkában tartani?
Még egyszer sem voltak madaraim, ez lenne az első, hogy veszek.
Előre is köszönöm a válaszokat!
Szia!
Egyszerre is veheted a kettőt, de külön is. Ha egyszerre veszed, érdemes egy helyről, mert akkor jó eséllyel már megszokták egymást. Ha külön, akkor fokozatosan kell összeszoktatni őket. Tőlük függ, hogy ez milyen gyorsan megy, de ezesetben 2 kalitka kell az elején, hogy felügyelet nélkül ne maradjanak együtt. Ha a másodikat később hozod, érdemes "karantént" tartani, vagyis először kb. 2 hétig külön helyiségben tartani őket, hogy ha az új beteg, időben észrevedd.
Mindkettőnek van előnye és hátránya is. Ha együtt jönnek, könnyebben megbarátkoznak a hellyel és nem félnek annyira az első napokban. Ha egyedül van, akkor többet tudsz csak vele foglalkozni, szelidíteni, és ha már megbarátkozott veled, az új madár is bátrabban követi a példáját. Tehát az alapján dönts, hogy milyen helyről hozod őket (ha alapból emberhez szoktak, nyugodtan jöhetnek egyszerre), mennyire valószínű, hogy félni fognak az elején, és belefér-e, hogy egy ideig külön tartsd őket.
Két hímet még csak hullámosból tartottam együtt, de náluk semmi probléma nem volt. Állítólag jobban kijönnek egymással mint két tojó. Nem tudom, hogy ez a nimfákra is igaz-e.
A #3 hülyeségeket ír és inkább állatkínzó mint felelős állattartó.
Fogalma sincs az alap igényeikről, mi zajlik le bennük. Csak a saját érdekét nézi, önző.
Nem csak az unalom a lényeg hanem hogy ezek a madarak több száz/ezer fős csapatokban élnek azon belül párban. Egy ilyen madárnak kínzás az egyedül lét mivel nem ismer olyat, életidegen neki. Pótcselekvései/viselkedésproblémái lesznek azaz pl. ordítozik ha nem látja a gazdát, a gazdát próbálja etetni, a gazdának udvarol, a gazdával próbál párosodni vagy egy tárggyal mivel kényszerből ilyenekre szorul. Nem ismert számára az egyedüli élet így azzal viselkedik fajra jellemzően, azzal próbálja kielégíteni a szociális igényeit(nyilván sikertelenül) amit talál. Csak ugye se az ember se egy tárgy nem fog vele repkedni, együtt enni vagy aludni, nem fog folyamatos kapcsolatban lenni vele, nem fog vele fajra jellemzően interakcióba lépni, kommunikálni, nem fog napi 24 órában minden egyes nap vele lenni...
Ha túlzottan az emberre vagy egy tárgya fixál(és előbb-utóbb fog), az lesz a "párja" abból sok probléma lehet, elkezdheti védeni, folyamatosan ordítozik ha nem látja, frusztrál lesz, ha egyedül hagyják az emberek stresszel...
Ha hiányzik a fajtárs adta interakció akkor pedig bizony jóval magányosabb, többet unatkozik...
Külföldön szakemberek foglalkoznak azzal hogy az ilyen és hasonló ember által elrontott madarakat rehabilitálja ami sokszor évekbe telik és nagypapagájok esetén sokszor maradandó is többé kevésbé sajnos és sose lesznek százasok. Sokkal egyszerűbb megelőzni a problémákat mint helyrehozni.
Szóval a lényeg fajtárs bizony kell a madár testi-lelki-mentális egészsége miatt.
Én azt ajánlom hogy egyszerre vedd a kettőt úgy sokkal jobb nekik. A nimfák nagyon ijedősek/stresszelősek tudnak lenni, a fajtárs jelenléte növeli a nyugalmat/biztonságérzetet. A szelídség csak extra, egyedül az embernek fontos. De 2 madár ugyanúgy szelídíthető. Hogy mennyi idő alatt az esetfüggő, függ a madaraktól, függ az ember módszerétől, függ a foglalkozás mennyiségétől.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!