Mi az ideális vastagsága az ülőrúdnak a kanári számára?
Kb. a 12 mm-es az ideális vastagság. Célszerű az is, ha különböző vastagságú rudak vannak a kalitkában, így tornáztathatja a lábát a kismadár,de Igen, de teljesen ne tudja körbefogni az ülőrudat a lábával. Ha a természetből származó faágat teszünk be a kalitkába, akkor figyelni kell rá, hogy ne legyen mérgező, permetezett(24 órás áztatás, gyakori vízcserével, majd szárítás), továbbá azt is (mint minden mást) tisztán kell tartani, időnként fertőtleníteni.
És ha már a körmöknél tartunk: ha nagyon hosszú a körme a kanárinak (valamelyiknek sokkal gyorsabban nő, mint a többi kanárinak), akkor vágjuk le, mert akadályozza a kapaszkodásban. Viszont nagyon vigyázzunk ne túl rövidre; a világos felé tartva látszik a körmében egy vér-ér, abba nem szabad belevágni, mert el is vérezhet a kismadár. Szóval csak óvatosan.
Kösz a válaszokat! Mindenkinek ment a zöld kéz!
Nálam a kanári egész nap szabadon röpködhet a szobában. A problémám a madárral az volt, hogy szinte állandóan borzolta a tollát és nem tudtam, hogy ez mitől van. Aztán rájöttem, azért, mert fázik, neki a szobában uralkodó 21 °C kevés. Most ez úgy van megoldva, hogy a gázfűtésű kályhára rá van helyezve egy fém ruhaszárító, amin elüldögélhet (a papír azért van rajta, hogy arra pötyögessen). Itt olyan 32-34 °C meleg van. Mivelhogy a szárító rúdjai csak 5,5-6 mm vastagok, ezért beillesztettem egy fa összekötőt, ami 13,5 mm vastag, így ezen üldögélhet:
Főleg éjjel szokott itt tartózkodni, nappal nem annyira.
Ami a körmeit illeti: ezt rendszeresen szoktam neki vágni, úgy 1 mm-rel a vérér alatt.
Kedves Csicsky kérdező:ha megengeded "végigmennék" az utolsó hozzászólásodon. A kanáriknak a kedvező hőmérséklet úgy kb. 16-18 C fok. Igaz nálunk is melegebb van a lakásban (21-23 fok, de ez még "elmegy"), főleg mivel én egy féltő, aggódó gazdi (nemcsoda, nő létemre)vagyok. (Megjegyzem van aki kint tartja a szabadban a kanárikat, de erről ne beszéljünk a továbbiakban, hisz ők azt szokják meg, fiatal koruk óta, a Te madarad meg szobai). Mindenesetre a 32-34 c fok az borzasztóan sok, fullasztó.
Az hogy szinte állandóan kint van, az nem biztos, hogy jó egy kismadárnak, aki azért szereti a biztonságot, azt is szereti, ha a kalitkája - minél nagyobb, de - legyen legalább az egyik oldalról védett, zárt, és főképp huzatmentes helyen. Az hogy éjjel sem a kalitkában alszik, az az előzőek miatt -szerintem - nem jó.
Ezt írod: "...szinte állandóan borzolta a tollát és nem tudtam, hogy ez mitől van. Aztán rájöttem, azért, mert fázik, neki a szobában uralkodó 21 °C kevés." Az, hogy "szinte állandóan borzolja a tollát" lehet betegség jele is, a beteg madár csinálja ezt. Ha - és remélem -mégsem beteg, akkor lehet, hogy a fürdés hiányzik neki, Gondolom erre nincs lehetősége a szabadon repkedés közben, pedig fontos lenne a tollak, és úgy az egész teste tisztán tartása miatt. A kanári nagyon szeret fürödni, langyos víz kis, nem túl mély tálkában. A gázüzemű berendezés fölé én személy szerint nem szívesen engedném a madárkámat, félteném tőle. Azt sem értem, hogy hogy oldod meg azt az egész napos, éjjel kint-lét alatt, hogy ne tegyen kárt magában, minden veszélyes helyet nem lehet megszüntetni egy lakószobában. Különösen éjjel, sötétben megriadhat, és nekirepül valaminek, a stressz meg - náluk - ölni tud.
A fotót elnézve ugye tudod, hogy a kör alakú kalitkát betiltották. A másik kalitka az jó lenne, ha nagyobb lenne, legalább 80x40x40 cm,hogy röpködni tudjon. Remélem nem veszed bántásnak, csupán jóindulatú tanácsnak az általam leírtakat, és átgondolod azokat.
Kedves Törpilla57!
Régebben én is arra gondoltam, hogy azért borzolja a tollát a kanárim, mert valami baja van, de ezen kívül semmi más rendellenes dolgot nem tapasztaltam nála (és érdeklődtem állatorvosnál is). Aztán nyáron, amikor a szobában 30 °C fok felett volt a hőmérséklet, hagyta abba a tolla borzolását. Ebből azt a következtetést vontam le, hogy az egyedüli baja az, hogy fázik. Majd ősszel, amikor bekapcsoltam a gázkályhát, figyeltem meg, hogy rászáll a kályhára vagy a kályhacsőre és hosszú ideg ott van, mert az jó meleg (amíg ott volt nem borzolta a tollát). Így aztán arra a következtetésre jutottam, hogy ezt meg kell neki valahogy oldani, mert ha odakint nagyobb hideg lesz és a fűtés nagyobb fokozaton fog menni, akkor a cső és a kályha is már olyan forró lesz, hogy nem fog tudni ráülni. Ezért választottam a képen látható megoldást.
Ami a kalitkákat illeti: mindkét kalitka ajtaja állandóan nyitva van és akkor megy be, vagy ki, amikor neki tetszik (már nem is tudnám a kalitkában tartani, annyira megszokta a kinti létet, ha pár napra elutazok valahová, akkor is kint van). Régebben éjjelre be szokott menni a szögletes kalitkában és ott aludt (a másikba csak akkor szokott bemenni, amikor vizet iszik, mert ott van elhelyezve az ívóvíz-tartó), de a rácsos megoldás óta szinte mindig a kályha fölött alszik. Gondolom, ha neki ez nem lenne jó, akkor nem menne oda, hiszen gyakorlatilag bárhová mehet, van több hely is a szobában, ahol meg van oldva számára a tartózkodás és más a hőmérséklet (a képen jobbra fent a szekrény tetején pl. egy faág látható, ez szintén az ő számára van fenntartva, de mostanában ritkán használja).
Ami a félelmeket illeti: nem úgy néz ki, mint aki olyan félős lenne, mert reggelenként szokása rámrepülni és addig cseszeget, amíg ki nem kelek az ágyból (elég erőszakos tud lenni). Amúgy éjjel sincs a szobában teljes sötétség, mert a kinti utcai világítás annyira bevilágítja, hogy akár olvasni is lehetne mellette (szerencsére ez engem nem zavar). Megjegyzem, érdekes módon tudja, hogy melyek azok a helyek, ahová repülhet, ahol nem zavar (ott papír van elhelyezve, hogy arra piszkítson).
Fürdeni nagyjából heti 2x szokott, 15-17 mm mély langyos vízben (a képen a kör alakú kalitka előtt látható a fürdőtálkája).
Most akkor mit csináljak vele? Hogyan győzzem meg arról, hogy neki a kályha fölött nem jó, ha egyszer ő találta ki ezt az egész kályhafölöttiséget és én csak alkalmazkodtam az elvárásaihoz?
U.I.: Azért tettem fel a képet, hogy ha van valakinek valamilyen további észrevétele, akkor tudjon miből kiindulni.
Hát ezek után már igazán nem tudom mit írjak. Az viszont igaz, hogy a kanárid annyira nem lehet tapasztalt, hogy mindenről meg tudja állapítani, hogy mi a veszélyes számára. Arra Neked kell figyelned, hogy ne érje baj. Pl. attól frászt kaptam, hogy több napra is otthon hagyod, kint repkedve. Remélem azért legalább télen nem teszel ilyent, amikor a kályhát sem lehet égve hagyni.
Jópofa kis madár lehet, ha reggel ő ébreszt... Egyébként hím vagy tojó? Kézzel nevelted fióka korában, hogy ennyire szelíd?? Mi is tettünk ilyent, mégis azért vad maradt.
Ezt a kanárit úgy kaptam ajándékba, kalitkástul a kör alakú kalitkával. Ugyanis az egyik ismerősöm a lányának vette, de egy-két hónapra rá összevesztek azon, hogy ki tartsa rendben a kalitkát (a két nő nem jött rá, hogy a kalitka aljának a lepattintásához csavarhúzót kell használni, ehelyett csak kínlódtak vele), így aztán a kanári nálam kötött ki, amitől nem voltam elragadtatva, de arra nem adtak lehetőséget, hogy nemet mondjak nekik. Miután hazahoztam, úgy döntöttem, röpködjön csak szabadon a szobában, hiszen én sem szeretnék egy életet egy kalitkában tölteni és valamilyen szempontból ő is ugyanolyan élőlény, mint én. Ezt a kanári valahogy megérezhette, hogy nem egyszerűen csak egy állatnak tekintem, mert már másnap rászállt a kezemre. Igaz, csak pár másodpercre, de rászállt. Később aztán bátrabb lett és most már akár hosszú perceket is eltölt a karomon ülve úgy, hogy közben a fejét a tollai közé dugja, mintha aludna. Ezt olyankor szokta csinálni, amikor a számítógép előtt ülök (aztán van, amikor nem a karomra ül, hanem előttem a monitorra velem szemben és onnan nézi, hogy mit csinálok). Más esetben, amikor átmegyek a másik szobába ahol az élelmet tartom, rászáll a vállamra és jön velem együtt. Persze, van amikor túlzásba viszi a bizalmaskodást, pl. vigyáznom kell, ha valamit eszem, mert mindenáron ő is meg akarja kóstolni, akár jó ez neki, akár nem. Ilyenkor nem könnyű elhessegetni, mert elég szemtelen tud lenni (most is ideült a karomra, miközben ezt írom, talán megérezte, hogy róla írok). Ez egy régebbi kép:
Eddig legfeljebb csak 3 napra szoktam eltávozni (péntek-vasárnap). A gáz égve szokott maradni (a beépített termosztát szabályozza a szobában a hőfokot), mert ha véletlenül elaludna a láng, akkor úgyis automatikusan kikapcsol (nem zárhatom le, ha neki kell a meleg). A második napon a húgom be szokott jönni, megnézi mi van és kicseréli az ívóvizét (élelmet kiteszek neki több napra).
Hím-e vagy tojó? Erre a kérdésre sajnos nem tudok választ adni, mert ezt nem sikerült megállapítanom. Az mond valamit, hogy csicseregni szokott, nem énekelni?
A borzolásnak, gubbasztásnak tán az is az egyik oka hogy egyedül van. A kanári társas madár, egykeként unatkozva nem csoda hogy az emberrel kezdett barátkozni teljesen önszántából hisz magányos.
Többedmagával tud bandázni és bandában minden sokkal jobb,szórakoztatóbb. Még az evés és a repkedés is....
Egy egyke papagáj pont ugyanígy szokott gubbasztani egy idő után magányában,unalmában.
A fajtárshiány egyben ingerszegény környezettel is párosul ahogy a képen látom.
Ha nincs rendes nagy ketrece hanem úgy döntöttél egész nap kinn van akkor legyen a szoba kalitkaként berendezve, sok igazi faág, hinták... mindez a kalitkák környékén, a kalitkák és a szekrény teteje között és egyéb helyeken ahova mehet.
Ilyesmikre gondolok:
De tökéletes lehet 1-2 nagyobb elágazó ág amik összekötik a kalitkákat a szekrény tetején lévő ágakkal, rátenni 1-2 hintát, esetleg kötelet...
Tehát természetesebb körülmények,ülőhelyek és elfoglaltságok.
Ami az ülőrudat illeti igazi faágak legyenek mindenhol illetve több helyen. A szárítóra simán feltehetnél keresztbe(mint azt a kis botot) több ágat különböző vastagságban pl. 1db másfél centist, 1 db 2 centist, 1db 3-4 centist amin van 1-2 elágazás. Vagy eleve középre rákötözni egy nagyobb vastagabb sokfelé ágazó ágat.
Az ideális ülőrúdra azt tudom mondani az az ideális ami legjobban hasonlít a fákra azaz ne korlátozd le a vastagságot 1,valamennyi centire. A fán ezerféle vastagságú ág van szóval az a legjobb ha mindenféle rendelkezésére áll.
Szerintem azért is szereti a szárítót mert hasonlít egy fára, több rajt az ülőhely és ha ráül akkor úgymond körbeveszi(zártabb hatást kelt mert van fölötte,mellette,előtte is a szárítóból) így biztonságosabbnak érzi.
A társas madarak nem szeretnek csak úgy nyitott térben piheni. Valami mellé legideálisabb esetben a fajtársaik mellé ülnek pihenni, tollászkodni, aludni.
A kanári számára fenntartott faág a szekrény tetején:
Mostanában nemigen használja, inkább máshová ül.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!