A fiókánk lehet hogy meghal? (Többi lent)
Figyelt kérdés
Van egy 3 hetes kis kecskepapagájunk. (Igazából 2 fióka van, itt csak az egyikről lesz szó)
Ő a második, aki kikelt. Viszont mintha nem fejlődne rendesen; Szerintem a lábaival baj van, nagyon széttartja őket, nem tudja behajlítani, nem tud leülni. A testvére (egy nap van köztük) már ül, vele nincs gond, rendesen fejlődik.
Mintha kevesebb lábujja is lenne; azokat se tudja behajlítani, úszó mozdulatokat végez.
A szülei kevésbé etetik, mint a másikat, ezért elkezdtük mi mesterségesen. Második alkalommal már jól fogadta a fecskendőt. Mit csináljunk vele? Etessük tovább, vagy hagyjuk meghalni?
Köszönöm előre is a válaszokat!
2014. jún. 3. 11:15
11/18 A kérdező kommentje:
Igen úgy néz ki, hogy lábszétcsúszása van neki, bár a jobb lábát, mintha tudná használni, a másik lába mereven áll. Viszont kezd kinyilni a kis szeme, és eszik is szépen a fecskendőböl, csak hizni nem igen akar, szerintetek küzdjek még érte? Én szivesen segitek szegénykémnek, csak annyira salnálom őt, és hát eléggé nyomasztó,őt igy látni, hogy igy szenved, de amugy nagyon kis ari, minden etetéskor, pihentetetm a tenyeremben,csak úgy bújik, természetesen kesztyű van rajtam, mert csupasz kezem után, nem fogadnák vissza a szülők. Mitgondoltok, ha meg is marad, tud majd valamennyire járni, még ha sántikál is? Vagy egyáltalán megmarad az ilyen kis madár? Küzdjünk még "együtt"? Köszönöm a válaszokat
2014. jún. 8. 01:19
12/18 A kérdező kommentje:
Sajnos úgy néz ki, hogy szétcssúsztak a lábacskái, halottam, hogy ilyenkor összeszokták kötözni a lábait a madárkának, egy időre, hogy rendbejöjjön, de mivel az idő múlik, nálunk nem foglalkoznak madarakkal, ezt házilag én nem tudnám neki megcsinálni? Bár félek, ilyesmitől, mivel ha rosszul csinálom, de megtenném, mert nagyon megszeretném menteni őt. De nem tudom belevághatok e!
2014. jún. 8. 14:34
13/18 A kérdező kommentje:
A kis fiókámnak az egyik lába visszaugrott a heléyre magától :), viszont a másik nem, és szerintem nem is fog. Látom, hogy fáj neki, hiába tornázatatom neki. Segitséget kérek! Hogyan tudnám én, összekötözni a lábacskáját házilag? Muszáj lenne, mert igy is jár szegénykém, de ez igy szenvedés neki! Állatorvos nem tud segiteni ebben! SOS! Krisztina
2014. jún. 11. 10:35
14/18 anonim válasza:
Két kis sín, vagyis két darabka fa, vagy gally, aztán összeragasztod jó szorosan. Valakinek közben fognia kellene a kismadarat, de óvatosan. Törött lábú madarak esetében bevált módszer a sínberakás.
15/18 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen a gyors választ! Megpróbálhatom éppen! És az nem lenne jó, ha laza gumiszalaggal kötözném össze neki? Ezt olvastam valahol, hogy igy is lehet! Eltörve nincsen neki, mert mozgatja, csak kiáll, szerintem a combcsont ugorhatott ki neki!
2014. jún. 11. 12:44
16/18 A kérdező kommentje:
És ha összekötözöm is neki, gondolom be kell hajlitani a kis lábát, normál állásra, és gondolom a bokájánál is kell rögziteni? Régóta vannak már papijaim, többféle is volt, de tenyészetem még nem volt, most van elöszőr. Már egyre többet tapasztalok, meg sok mindenre rájöttem, de hát a tanácsok, és a segitségek,mindig jól jönnek!
2014. jún. 11. 12:47
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!