Milyen madárkák lehetnek ezek?
Nagy csapatban repkednek, akkorák mint a verebek (talán picit vékonyabb a testfelépítésük) és egy kicsit hasonlítanak is rájuk úgy mint szürkés barnás tollazat, de nem verebek. A fejükön mintha kicsit hosszabb lenne a tollazat (talán taréj) de ez nem biztos.
Sajnos nem tudtam őket lefényképezni, elég gyorsak viszont mindig együtt vannak és ritkán láttam már ekkora madárrajt együtt repülni. Többször is visszatérnek ide, szóval vagy a városban laknak, vagy a város szélén, évente párszor látom őket újra és újra (hogy többször is itt vannak-e azt még nem figyeltem meg)
Mire tippeltek?
Lehet, hogy zöldikék:
De azért többet lehetne mondani, ha leirnád, hogy merre laksz (melyik terület, megye), városban, falun, a település közepén vagy a szélén, van-e erdö a közelben vagy szántók, stb.., mert abból jobban lehet következtetni arra, hogy mik lehetnek.
Tele van az ország az északi madárrajokkal, kenderikék, zöldikék, meggyvágók, csízek, fenyőpintyek, sőt fenyőrigók és csonttollúak is rengetegen vannak.
Sokszor láttam már csonttollút (idén is). Egyértelműen kisebb, mint egy rigó.
A kérdező említette, hogy a madár fején "mintha kicsit hosszabb lenne a tollazat (talán taréj)". Továbbá rajban mozogtak. A zöldikék is összeállhatnak kisebb csapatba, de nem jellemző rájuk, hogy a fent leírt nagyságú rajba verődjenek.
Ezért gondoltam a csonttollú madárra.*
*(persze én is tévedhetek)
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!