A galamb mennyi idosen kepes elsore szaporodni?

A felütött tojás sárgáján kicsi, kerek, fehéresszürke folt, amely képzõdési sárgájában rejti a petesejt magját. A tojásfehérje különbözõ rétegekbõl áll. Közvetlenül a tojássárga körül híg, ezen kívül sûrû, a héjhártya felé pedig újra híg réteg helyezkedik. Az így elrendezett tojásfehérje-rétegek lehetõvé teszik, hogy a jégzsinórok az embriót mindig a normális fejlõdéséhez szükséges irányba forgassák. A megvastagodott, kötél-, illetve dugóhúzószerûen rendezõdött fehérjébõl álló jégzsinórok a tojás hossztengelyének irányában futnak, és mindkét végükön a tojássárga héjához tapadnak. Akkor keletkeznek, amikor a képzõdõ tojás fehérjéje a petevezetõ fehérjét termelõ szakaszában csavarodó mozgással halad elõre. A nagyon szilárd, vékony, tejszerûen zavaros, rostos fehérjeszálakból álló héjhártya a tojásfehérjét annak felületén körülzárja. Két egymással összetapadt lemezbõl áll, amelyek a tojás tompa végén szétválva létrehozzák a légkamrát. Ez az embrió légzésére szolgál. A külsõ, a mészhéjjal feszesen összekapcsolódó héjhártyalemez durvább külsõ és finomabb szerkezetû belsõ, egymással összefonódott rostokból áll. A mészhéj kemény burokként veszi körül a tojás tartalmát. Szivacsos és oszlopos rétegbõl áll. Kívülrõl finom külsõ hártya borítja. Több ezer parányi csatornácskát tartalmaz, amelyek kifelé kerek pórusokba mennek át. Ezek a tojás és a külvilág közötti levegõcserét szolgálják. A mészhéj legnagyobb részben szervetlen építõanyagokból, különösen kalcium-karbonátból áll. Ennek megfelelõen merev és törékeny. A mészhéjat kívülrõl borító és a levegõn rövid idõn belül megszilárduló, vékony nyálkaréteg (kutikula) a tojásnak a petevezetõ torkolatán és a kloákán való áthaladását könnyíti. Megszilárdulása után védelmet nyújt különbözõ mikroorganizmusok behatolása ellen. Mivel a hímeknek nincsen párzó- és megtermékenyítõ szervük, a párosodás a hím kloákavégzõdésének a tojó kloákanyílására illesztésével megy végbe. A nyílások rövid ideig tartó csatlakozása közben a hím kloákájából a megszámlálhatatlan sokaságú hímcsírasejtet (spermiumot) tartalmazó ondófolyadék sugárszerû csepp formájában jut át a tojó kloákájába. A párosodások száma egy-egy párzási szakaszban függ a hím aktivitásától és a környezeti hatásoktól. A hím általában, naponta 6-8 alkalommal párosodik tojójával. Ez az ivarzási ciklus kezdetétõl a tojások lerakásáig, hozzávetõlegesen 60 párosodást jelent. Kísérletek bizonyítják, hogy egyetlen párosodás elég a fészekalj két tojáskezdeményének megtermékenyítéséhez. A párosodást követõen a farokrészükkel aktív mozgást végzõ spermiumok a kloákán át a petevezetõbe kerülnek és az azt bélelõ nyálkahártya serkentõ hatására a tölcsér részbe jutnak. Ott a csíralemezen át egyetlen hímcsírasejt hatol a petesejtbe és megtermékenyíti. A hím egy-egy párosodáskor 0,01-0,2 ml ondófolyadékot juttat a tojó kloákájába, amelyben adagonként legkevesebb 200 millió spermium van. Ezek a petevezetõben 12-14 napig életképesek, s egyszersmind termékenyítésre alkalmasak maradnak. A megtermékenyülés, a nõi és hímivarsejt egyesülése már a tüszõrepedéskor megtörténhet, tehát akkor, amikor a még nem teljesen érett tojássárga-kezdemények a petefészekben vannak. Az általános azonban az, hogy a petesejt az ovuláció után, tehát a petefészekrõl való leválását követõen termékenyül meg. A legújabb kutatások szerint ez mindaddig lehetséges, amíg a héjhártya kialakulása meg nem kezdõdik, tehát az ovuláció utáni 16-20 óráig, illetve a tojásrakást megelõzõ 24. óráig. Ha a képzõdõ tojás 48 óránál hosszabb ideig tartózkodik a petevezetõben, a megtermékenyített petesejt elhal. Amikor a hímcsírasejt magva egyesül a petesejttel, tehát közvetlenül a megtermékenyülés után, a csírakorongban megindul az embrió fejlõdése. A megtermékenyített petesejt (zigóta) osztódik és differenciálódik, amelynek következtében az embrionális fejlõdési szakaszban különbözõ csíralemezek, sejtfélék, szövetek, szervek és szervrendszerek jönnek létre. A sejtosztódás eredményeként a csírakorong elõször két sejtre, majd ezek osztódási vonalára merõleges fallal elkülönített négy sejtre szaporodik. A további osztódások hozzák létre a soksejtes állapotot. Ekkor már a csírakorong felülete is megnagyobbodott, állománya pedig megvastagodott. Az embrionálódásnak ebben az állapotában kerül sor a tojásrakásra. Ezt követõen csak a költés hatására folytatódik az embrió további fejlõdése. Mint már említettük, a házigalamb fészekalja normális esetben két tojásból áll. Egy ivarzási ciklusban egyetlen tojást vagy a költési rendjükben megzavart, vagy a tenyészképességük vége felé járó öreg tojók raknak. Az elõbbi esetben a ciklus normálissá válásával rendszerint a tojások száma is rendezõdik, az utóbbiban számolni lehet a petefészek mûködésének végleges megszûnésével. Nem ritka eset, hogy a már nem tojó tenyészgalambok nõi ivarjellegének külsõ jegyei megváltoznak, s ennek következtében hímekként viselkednek. A fészekalj elsõ tojása rendszerint 16-17 órakor hagyja el a kloáka nyílását. Ezt közvetlenül megelõzõen, de már az elõtte való napon is jellegzetes a faroktõ tájékának kidomborodása, illetve a kormánytollak laza tartásával kapcsolatos enyhe fokú faroklógatás. Az elsõ tojás lerakásával szinte egy idõben, úgy 19-20 óra tájban következik be a második tojás ovulációja és megtermékenyítése, amely aztán az elsõ tojást követõ második napon kerül a fészekbe. A petevezetõben tehát ugyanazon idõszakban nem képzõdik két tojás. Elõfordulhat ún. kétszikû tojás kialakulása is. Ennek hátterében egyszerre felrepedt két tüszõ és azokból egy idõben termékenyülõ két petesejt áll, amelyek ovulációja is egy idõben történik. Együtt kerülve a petevezetékbe, a tojás kialakulásakor közös lesz a fehérjeállományuk, a héjhártyájuk és meszes héjuk is. Érthetõ, hogy az ilyen „kétszikû” tojások tömege az egyébként jellemzõnél sokkal nagyobb. A galambtojás 156 óra alatt alakul ki. Ebbõl 108 óra szükséges a petetüszõk éréséhez, további 48 órát igényel a kemény héjú tojássá alakulás. A párosodás utáni hetedik napon kerül a fészekbe az elsõ, a kilencediken a második tojás. A tojásrakás, a kész tojásnak a kloákából való kipréselése tarthat csak néhány óráig, vagy napokra is elhúzódhat. Tojásvisszatartásról akkor beszélünk, ha a tojástartóban lévõ kemény héjú tojás nem képes átjutni a kloákába, majd annak végén át a szabadba.

A költés, az embrionális fejlõdés és a fiókák kelése: A második tojás lerakása után a szülõk felváltva kezdik a kotlást, a tojások állandó melegítését. A hím legtöbbször 9-tõl 15 óráig tartózkodik a fészken, a tojó a nap többi részében, tehát mintegy 18 órát. A kotlást az agyalapi mirigy elülsõ lebenye által termelt prolaktin váltja ki. Ennek hatására a költési viselkedés a tojások keléséig szükséges 18 napon át, sõt azon túl még 5-6 napig tart. Lehetõvé teszi a kikelést követõen a fészeklakó fiatalok begytejjel való táplálását és napokig tartó folyamatok melengetését. A nemi mirigyek mûködését mindaddig gátolja, amíg a fiókák etetésében a szülõk mageleségre térhetnek át. A prolaktin váltja ki az ún. költési foltok keletkezését is. Ezek a területek a mellcsonti tarajtól jobbra és balra találhatók, s fõ jellemzõjük a bõr felületi rétegében futó, kitágult vérerek hálózata. Az itt mérhetõ 40 °C testhõmérséklet szolgáltatja a tojások számára a költéshez szükséges tömeget, s ezen keresztül segíti az embriók zavartalan fejlõdését. A költés folyamán különösen kritikus az elsõ négy nap, a hatodik naptól a tizenkettedikig, valamint a tizenötödiktõl tizenhetedik napig tartó idõszak, mert ezekben a szakaszokban nõ a legerõsebben és hal el a leggyakrabban az embrió. A galambembrió feje már az elsõ nap végén fejlõdni kezd, a szív pedig már a második nap végén megkezdi lüktetõ mozgását. Az ivadék neme viszont csak a költés 12. napján állapítható meg. Az elsõ fiatal az elsõ tojás lerakását követõ 18 nap múltán, a második tojásból származó a kotlás 17. napján kel ki a tojásból. A költés idejének átlaga ilyen módon 17-18 nap. A kelési idõhöz ért fiókának a tojásból való kiszabaduláshoz át kell törnie mind a két rétegbõl álló héjhártyát, mind a kemény mészhéjat. A tojáshéj kipattanásához, majd megközelítõen kör kerületû, cikkcakkos áttöréshez a csõr mozgatására van szükség. A héj áttörését és körülrepedését megkönnyítik a felsõ és az alsó csõrkáva hegyén tapadó, kúpban végzõdõ, elszarusodott apró csõrdudorok, az ún. tojásfogak. A szélsõségesen rövid csõrû fajták fiókáinak kelését a tenyésztõk óvatosan segíteni szokták. A héj a tojás tompa végének közelében „pattan ki”. Azon a helyen, ahol a héjhártya légkamrát határolja. A megközelítõen 24 órán át tartó kelési folyamat alatt a fióka saját testtengelye körül megfordulva képes a kör formáját megközelítõ héjrepesztésre. Ennek eredményeként a mészhéj egy nagyobb, a hegyes vég felé esõ és egy kisebb, a gömbölyû véget magában forduló részre esik szét. A fej, a nyak és a test elülsõ részének kiszabadulása után a tojáshéj nagyobbik felébõl a lábak segítségével szabadul ki a test hátsó része. A galamtojások gépben is keltethetõk, ennek azonban nincs értelme, mert napjainkban a kikelt fiatalok számára nélkülözhetetlen begytejet még nem tudjuk teljes értékû anyaggal pótolni, és a fiókák késõbbi, mageleséggel való táplálásának sincs kidolgozott módszere.

A frissen kelt fióka még nedves pelyhezete a szülõk testmelegétõl 1-2 óra alatt megszárad. A fészeklakó galamfiókáknak szükségük van a szülõi gondoskodásra ahhoz, hogy önállókká váljanak. A gyenge, tehetetlen fióka életének elsõ óráiban még a fejét sem mindig tudja felemelni, szemei pedig 5 napos koráig csukottak. Testét sárgás, szõr finomságú fészekpelyhek fedik. Csak a szemek tájékának felsõ bõrrétegében, a csõrön és a karmokon mutatkozik pigmentáltság. A világos színûvé növekvõ fiatalokon a festékanyag még ezeken a helyeken is hiányzik. Feltûnõek a viszonylag nagy hallójáratok és az erõs csõr az orrdudorokkal. A fiókák életük elsõ hetében állandó melengetést igényelnek. A tojó és a hím ebben a ténykedésben épen úgy váltja egymást, mint a tojások keltésében. A fiókák etetésében is mindketten részt vesznek. A táplálék a második hét elejéig a prolaktin hormon hatására termelõdõ begytej. Második hetes korba lépve a begytej mellett már elõpuhított magvakat is kapnak, 12-14 napos kortól a szülõk kizárólag magtakarmánnyal etetik fiókáikat. A frissen kelt utódokat nevelõiknek kell a begytej fogyasztására megtanítaniuk.

újra én de itt a kérdésedre a válasz:Kor és ivar szerinti elnevezések:

A különböző korú és ivarú galambokat a következő közhasználatú elnevezésekkel illetik:

Hím: a kifejlett ( ivarérett) hímivarú egyed,

Tojó: a kifejlett ( ivarérett) nőivarú egyed

Fióka: a szülők által nevelt utód, naposkortól 28- 30 napos korig,fészekhagyásig,illetve leválasztásig.

Tenyésznövendékek: a továbbtenyésztésre meghagyott egyedek a leválasztástól a tenyészérettségig általában 7-8 hónapos korig.

Ivarérett galambok: a már életképes ivarsejteket termelő,ezáltal szaporodásra képes növendék az ivarérettség fajtától függően 4-5 hónapos korban következik be. Az ivarérett egyedek testi fejlettsége és hormonális rendszere még nem alakult ki megfelelően, ezért tenyésztésre (szaporításra) még nem alkalmasak.

Tenyészérett: galamb a teljes fejlettségének 4/5 részét elért galamb, a tenyészérettséget általában 7-8 hónapos korban éri el.