Hogyan adjam be a macskámnak a gyógyszert, mert folyton kiköpi?
Nekem sosem jött be a kajaba keverés. Úgy körbe nyalta, hogy a vegén a tabletta ott mosolygott a tányéron.
Az én macskám is szem kikapós volt. De csak úgy tudtam beadni a gyógyszert, hogy.hírtelen az ölembe kaptam háttal ültetve. Fejét hatra hajtottam belepottyantottam a.torkába jó mélyre a gyógyszert és összeszorítottam a száját egy ideig. Nem örült és morgott de lenyelte. Ha nem sikerült mélyre dobni akkor kiköpte. Kell hozzá gyakorlat. Legyél határozott, esetleg csináljátok ketten. Te lefogod más pontjantja a gyógyszert. Az orrá nem fújkaltam. Ja a szemeim megvannak! ☺
Nekem a gyógyszer szagát megérezte a kaján és nem evett belőle. (Porrá törve kevertem bele. Egyben eleve teljesen reménytelen volt. Mindent kipróbáltam, amit az orvos elmondott, a gyógyszerre ráírtak, stb. A végén porrá törtem a tablettát. A szája jobb és bal tövénél az álla alá nyúlva a fogaihoz nyomtam a szájhúsát. Ez egy szájnyitási ingert vált ki, mert a száj tövében a saját húsára képtelen erősen ráharapni az emlős állat. A harapó ingert ellenfeszíti egy feltétlen reflex. Tehát míg az ujjam és velea saját húsa a tőben benyomva, addig nem tud ráharapni, ráadásul ott már nincs fog, csak az érzékenyebb szájhús. Ja igen! Karmolni is elfelejt, ha határozottan rátartasz közben. (A szájnyitás előtt a garbancánál kell a nyak felső, hát felőli részében megmarkolni, ahogy az anyja szállítja a kölkét. Ez kikapcsol egy csomó idegdúcot, így nem is tudna támadóan fellépni. Ha mégis próbál kihátrálni, tekergetni a gerincét és félsz tőle, akkor sajna kétemberes a projekt: egyik a farok fele a hátát megfogja jobb kézzel, ballal a grabancot és C-alakban a gerincet visszafele feszíti. (Állatorvostól tanultam a mozdulatot. Oltáskor a legvadabb kutyáknál is ezt használják.) Nem kell erősen, hogy fájjon neki. Épp csak annyira, hogy ne feszengjen, míg a gyógyszerrel eteted....)
A segítő társa meg a fent írt szájnyitással kitátja a macsek pofáját és a porrá tört gyógyszert beszórja, majd mielőtt nyelvével lenne ideje kipiszkálni a cuccot, egy virágpermetezővel pár csepp vizet a szájába porlaszt.
(Vigyázat, szájhoz közel a locsoló fúvókája és szájpadlásra kell célozni. Légcsőbe víz ne kerüljön, mert köhögési ingert vált ki.)
A porrá, vagy finom darabokra tört gyógyszert amúgy egy darabka tiszta, kettéhajtott fénymásoló papír "vályújába" teszem, mert onnan könnyű beönteni a macsek garatjába.
Ezután ahogy leírták mások is: Száj bezárva tart és orrlukak befognak. Egy darabig ellenáll, majd indul a nyelési inger. Én a biztonság kedvéért még 2..3 alkalommal szájat nyitok és porlasztok be kis vizet, hogy egy csepp gyógyszer se vesszen kárba.
Ha a macska jól nevelt, a gazdi simán megcsinálja egyedül - még első alkalommal is. Ha meg már nem elsőre csinálják, nincs a cicus annyira beijedve. Tudja, mi fog következni és inkább csak makacskodik, mint komolyan ellenáll.. Érzi ám az is, ha jót tesz neki a gyógyszer. :)
Sok sikert!
1.Törd össze és keverd valami ételbe vagy folyadékba
2.Miközben alszik ÓVATOSAN tedd a szájába
Utolsó: "Miközben alszik óvatosan tedd a szájába"
Miközben alszik???? Hátha félrenyeli és megfullad, mikor felriad ijedtében?? Balesetveszélyes.
Egyébként az ötös vagyok, és itt röhögök, hogy vajon miért adtak 0%-ot. Az "1-nél a pont" válasz konkrétan azt jelenti, hogy az első válaszolóval értek egyet, és mondjuk fáradt voltam kiírni még egyszer ugyanazt. Annyi okos van itt, hát még mikor pontozni is kezdenek.
Egyébként porrá kell törni, két kanál közt, vagy bárhogy, és egy teáskanálnyi májkrémbe vagy hasonló állagú (akár macska konzervbe) belekeverni. De nem egészben, hanem porrá törve! (Nem annyira buták a macskák, hogy egy egész tablettát elrágjanak, miután leették róla a krémet, valamint ha egészben van, akkor nem is kevertük bele. )
Tehát porrá törve nagyon kevés májkrémbe! Azért kevésbe, mert rossz a gyógyszer íze, és ha csak egy-két falatot kell megennie a macskának, akkor azt jó eséllyel meg fogja enni. Ezt nekem a kezemről nyalta le. Amikor meg nem nyalta le, akkor rákentem a mancsára. A macskák utálják, ha van valami a szőrükön, így onnan lenyalta.
Nekem ugye ez a féreghajtóhoz kell.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!