Hogyan szoktassam le a cicámat a disznómájról?
Figyelt kérdés
Állandóan csak azt enné, hiába rakok elé mást, nem eszi meg. Néha egy keveset eszik csirkehúsból is, meg szoktam neki venni macska kaját is, de annak is csak a levét eszi le, és ezek után ugyan úgy követeli a disznómájat. Már sokszor nem is kívánja annyira, de szinte már olyan nála ez, mint a drog. Adok neki főtt húst is, szóval több mindent, de semmi nem kell neki. Ugyanakkor meg nyávog, hogy éhes. A májtól meg persze szorulása lesz. Szóval nem tudom, hogy kellene rávenni, hogy mást is egyen?2017. dec. 12. 11:13
11/11 anonim válasza:
Fokozatosan, különben az lesz, amit írtak, hogy nem eszi meg az új kaját, ott fog állni előtte és három nap alatt csonttá fogy, rosszabb esetben belepusztul. Válassz neki először kaját másikat, többfélét nézz ki, de egyet kezdjél neki adni, a májat meg csökkentsd. Ha mondjuk napi egyszer eszik sertésmájat, a többi kaját meg csak kerülgeti, akkor még nem károsodik az egészsége, mert napi egyszer evett. Ez is csak pár napig tartható, mert le fog fogyni ettől is.
A sok máj eleve betegséget okozhat macskánál, az A-vitamin tartalma miatt. Ennyit nem is szabad neki adni. Nem is értelek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!