Mennyi ideig normális sirni egy cica halála után felnött férkiként?
4-es, nem ártana tájékozódnod a pszichológus szó jelentéséről. Nem dilidoki, sőt egyáltalán semmilyen doki, ebből következőleg nincs jogosítványa gyógyszert felírni. Még receptje sincs.
Kérdező, ha az általad javasolt segítséget elutasítja, és már az agyadra megy, akkor téged már nem terhel semmiféle emberi felelősség, önmaga elől nem tudod megmenteni. Innentől nyugodtan kiléphetsz az életéből, nem leszel felelős, bármit is tesz önmagával. Előtte azért még tisztázd vele, hogy a pszichológusok nem dilisekkel foglalkoznak, mivel nem orvosok, hanem az életvezetésükben elakadt embereknek segítenek kikecmeregni.
A kérdésre válaszolva: a magány lehet a gond, és biztosan az egyetlen társa volt a cica. És nem tudja feldolgozni egykönnyen. Mondjuk nem értem, miért kell elutasítani. Ez nem dilisség, hanem nyilván erős volt a kötődés közöttük. Nem tudom, ha kutyáról beszélnénk, akkor egyértelműbb lenne?
A pszichológia egy bölcsész szak, és lelki terápiával foglalkozik, a pszichiátria egy orvos szak, és x.t sem ér, csak embereket tesz tönkre, de megoldást nem ad, csak gyógyszert, utóbbiba nem szabad belekerülni, pláne nem odairányítani valakit.
Azért halálesettől kiborulni talán még csak normális dolog ezen a h..ye világon nem?
Valami emberi kapcsolatot javasolnék neki, nincsen családja, gyereke, unokája?
A beszélgetés más irányba terelését javasolnám, nem bántóan, hanem a figyelem elterelését, és valamilyen elfoglaltságra irányítanám, feladatokra. Gondolom nem akarod áthívni magadhoz, de mondjuk, ha véletlen elromlana a villanykapcsoló, biztos megcsinálná. (Persze téged meg idegesítene, hogy akkor is a macskáról beszélne). Nyilván én nem ismerem, ez csak egy példa, de valami konkrét ötletet kéne neki adni, vagy programot, mert ha csak annyit mondasz pl. hogy "menj el inkább moziba, biztos kikapcsol" akkor nem fog menni, mert éppen magába van roskadva, és nem érzi úgy, hogy őt bármilyen téma feldobná. (vagy érdekelné). A másik meg az, hogy meg kell élni a gyászt. Akkor erre meg azt mondom, hogy élje ki úgy, hogy macskás tárgyakat kezd el készíteni. Mondjuk mivel férfi: megpróbálhatna rajzolni, festeni (macskákat, a sajátját, fotóról lerajzolni) ilyesmi. Inkább dekor, vagy művészet jellegű dolgokra gondolok, mert pl. macskabútort ilyenkor kinek lenne kedve csinálni? Írjon róla, írja ki magából. Csináljon írásos, fotós összeállítást a macskájáról. Csináljon róla egy blogot, honlapot. Csak úgy a fotókat a netre feltenni azért kevés, mert az csak kép, valamint képfeltöltés, az írás meg oldja a feszültséget, vagy ezek a művészi tevékenységek is, azért is, mert munkát is kell beletenni. (Ilyen eszközöket pszichológusok is alkalmaznak).
Remélem, írtam használható ötletet. Te ismered őt, hátha valamelyik passzol hozzá.
3 hét, érthető, hogy ki van.
És igen, az egyetlen társa, barátja volt. Akihez szólhatott, gondoskodhatott róla. Ez éppen egy cica volt. Valószínűleg jobban kótődött hozzá.
Majd akar ám új cicát, én is azt mondtam, hogy soha többé nem lesz macskám. Aztán most is itt van egy.
A sziveben mindig elni fog.. Nekem van 2 cicam es egy kutyam
En megolnem magam ha ok meghalnanak
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!