Szeretnék cicákkal foglalkozni. Milyen lehetőségek vannak, és hogyan lehet elérni őket?
csak cicákkal szerintem nem tudsz külön hanem a többi állattal együtt pl. állatorvosként vagy állatmenhelyen
Esetleg külföldön talán, nézz utána Jackson Galaxy-nak
Állatorvosként, cicatenyésztőként, cicamenhelyen dolgozva.Most ez a 3 lehetőség jut eszembe.
Az első kivételével megélni nem lehet belőlük. Nem is írtad, szabadidődben foglalkoznál velük, vagy hogyan? Hány éves vagy?Eddig voltak már cicáid? Mi miatt jött ez a vágy?Mi késztet rá hogy cicákkal foglalkozz?
Talán könnyebb lenne tanácsot adni, ha ezeket tudnám.
Amúgy ha nem megélni akarsz belőle, legjobb ha menhelyről befogadsz annyi cicát, amennyit el tudsz tartani, és velük törődsz intenzíven.Én is ezt csinálom.
Elmúltam 22, agráregyetemen tanulok. Mindig is imádtam őket, falusi lány lévén mindig voltak házimacskáink, most éppen hét van otthon (ivartalanítva, kintiek, nagy udvaron, távol az autóktól), egyet pedig egy éve fogadtam be lakásba az utcáról (albérlet, a tulajjal jó köröket futottam hogy maradhasson).
Amolyan mellékben szeretnék velük foglalkozni, amivel talán kereshetek is valamennyit (az önkénteskedés menhelyeknél mindig is benne lesz a pakliban, csak sajnos azzal nem tudok sokat a családi kasszába dobni). Nemrég voltam cicakiállításon, ott jutott eszembe, hogy dolgozhatnék velük, mikor a bírákat láttam egy-egy ringben dolgozni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!