Mit tennétek ha át menne hozzátok egy rokon a kislányával és az úgy megverné a macskátokat hogy az kimenekülne a házbol az udvarra?

18 nehogy már én zárjam el a macskát, mert a barom kölyke nem tud viselkedni! És ha az anyja nem nevelte meg a kislányt, én fogom, mert az én állatomat bántja, és pont.

Kérdezö, te meg szarjál rá, hogy rokonok, ilyen ember nekem nem kéne az életembe.

#21, én nem arra buzdítottam, hogy zárja el a macskáját. Idézem önmagamat: "Én biztosan nem engedném őket többé a házamba, ha nem hajlandóak tiszteletben tartani alepvető szabályokat és teljesen kompromisszumképtelenek."

Mivel a kérdező többször is világosan leírta, hogy nem akarja őket kitiltani a házából, írtam egy másik lehetőséget:

"Ha semmiképp nem tudnám megakadályozni a további látogatásaikat, az esetből tanulva legközelebb bezárnám a cicát egy biztonságos szobába kulccsal, hogy a gyerek ne mehessen be hozzá."

De tényleg én vagyok a rosszfej, ha nem azt írom, hogy a kislány idióta és a kérdező is ha nem tiltja ki őket a házából. Kb. én vagyok az egyetlen aki ajánlott alternatív megoldást a cica védelmében és 0-ra pontoztatok.... És még mindig nem változott arról a véleményem, hogy soha nem a gyerek a hibás hanem a szülő. Egy 6 éves gyerek kitől lesi el a példát? Honnét tanulja meg mit szabad és mit nem? Ha azt látja a szüleitől, hogy szeretik az állatokat és elmagyarázzák, bemutatják neki hogyan kell velük bánni, akkor nincs szükség pofozkodásra. Amitől aztán a gyerek 1. frusztrált lesz és agresszív 2. azt hiszi pofozkodni szabad, hiszen a szülei is pofozkodnak 3. beleég a tudatába a nevelésminta és ő sem fog példát mutatni csak ütni, ezzel kitermelve egy további agresszív generációt 4. a gyerek azt hiszi magáról, hogy ő rossz, értéktelen, semmirekellő és hát hagy ne mondjam mennyi pszichés probléma és kicsúszott élet épül az alacsony önértékelésre és írhatnám ezeket a pontokat életem végéig!

Egy jó szülő példát mutat, jutalmazással motivál, megkövetel dolgokat (addig nincs TV amíg kész nincs a házifeladat pl.) következetes (a felállított szabályokat mindig betartatja), őszinte a saját érzelmeiről a gyerekéhez, kialakítja neki a napi rutint DE nem félemlíti meg, nem bántalmazza, nem hanyagolja el, nem hagyja rá a dolgokat, nem vár el a képességeit túlszárnyaló dolgokat

Meg vagyok döbbenve, és elszomorít, hogy mennyi ember néz de nem lát... hogy mennyi ember hibáztat egy kislányt, hogy mennyi ember lenne képes megverni egy kislányt csak azért, mert szegény NEM TUDJA, hogyan kell viselkedni. Csakis gratulálni tudok az ilyen véleményű szülőkhöz, emberekhez...

Ha felpofozzuk a kislányt, az nem gáz, ha a kislány felpofozza a macskát az gáz. Ilyen logikával egy 6 éves nem biztos, hogy megérti kit lehet és kit nem lehet bántalmazni. Vagy talán úgy gondolja, hogy a gyengébbet lehet.

"mérgemben lehet ráütök a gyerekre, de az biztos, hogy úgy ráüvöltök, hogy mukkanni sem mer aztán."

"én először szóltam volna, hogy qrva gyorsan álljon le, ha nem teszi durr egy pofon, hamár az anyjától nem kap"

Az ilyen impulzív, agresszív emberek termelik ki a "pszicho hisztis kislányokat"

Úgy látszik mégsem az ilyen impulzív emberek teremtik a pszichokat, mivel a kislány sem kapott mégcsak leszidást sem. Bocs, de ez nem normális. Ott tartunk, hogy rá sem lehet szólni a gyerekre?? Az, hogy egy állatkínzásra kap egy pofont, az nem gyermekbántalmazás...

Elképesztő, hogy még állatkínzást sem lehet megakadályozni, mert juj mi lesz a bántalmazó kis lelkével. Hát én leszanám. Nem az én gyerekem, nem az én dolgom megtanítani, hogy ne verjen meg egy macskát. Viszont, ha látom akkor dolgom ezt megakadályozni, akár ordítással is. Megnézném, ha mondjuk a kisgyerekedet verne egy hatéves, biztos nem raknád helyre a nagy gyereket....

1. Nem mondtam egy szóval sem, hogy mindent rá kell hagyni a gyerekre. De az agresszív büntetés rossz megoldás, semmi értelme amellett, hogy undorító és a törvény bünteti!

Leírom egy jó szülő mit tenne a kérdéses esetben:

Előszöris meg kell akadályozni a kislányt, hogy folytassa, mégpedig úgy, hogy a kislányt elvisszük a cica közeléből miközben hangot adunk a nemtetszésünknek: Nem szabad! Ne bántsd a cicát!

Ez után meg kell kérdezni a kislányt miért tette? A magyarázata sokmindenre ráviágíthat abban, hogy pontosan milyen hiányosságok vannak a gondolkodásmódjában, értékrendjében, empátiájában, amit fejleszteni kell hosszú évek munkájával.

Ezt után el kell neki magyarázni, hogy nem szabad az állatokat bántani. Ha a szülő jó szülő, akkor felhozhatja a saját példáját; "mi sem teszünk ilyet, mert a cica is ugyangy érzi a fájdalmat, ahogyan mi" stb.

A kislány ez után, hogy érezze a tette súlyosságát büntetésben részesül. Egy számára kedves tevékenység megvonása megfelelő erre a célra. pl. nem nézhet TV-t/nem számítózhat/nem ehet édességet stb.

A büntetés hosszát számára is meghatározzuk és nem módosítjuk. Fontos, hogy a büntetés ne legyen a gyermek fejlődését is gátló tényező (pl. sarokban ülsz fél órát) hanem egyébként jutalmazásra használt dolog megszüntetése legyen.

A gyermeket kötelezzük a bocsánatkérésre.

Többek közt, hogy a gyermeknek is jó példát mutassunk vigyük el a cicát orvoshoz és fizessük ki ennek a költségét a megkárosított rokonnak.

*

Ha valaki megverné a gyerekemet akkor a szüleit venném elő, majd a rendőrséghez és a gyermekem tanáraihoz fordulnék.

Az állatkínzást nem agresszióval, büntető készenléttel és gyermekbántalmazással lehet megakadályozni. (tanítással, megértéssel és előre gondolkozással.)

Mindenkinek a saját gyermekét kell megnevelnie, nem másokét. Amihez jogunk van, hogy megvédelmezzünk magunkat és a hozzánk tartozókat.

Az ordításnak és pofonnak őszintén mi értelme van? Abból majd biztosan levonja a gyerek a következtetést pontosan mire is? Ja igen, hogyha mérges vagyok, akkor ütni-vágni-üvölteni kell, mert anyu/apu is ezt csinálja.

"Egy jó szülő példát mutat, jutalmazással motivál, megkövetel dolgokat (addig nincs TV amíg kész nincs a házifeladat pl.) következetes (a felállított szabályokat mindig betartatja), őszinte a saját érzelmeiről a gyerekéhez, kialakítja neki a napi rutint DE nem félemlíti meg, nem bántalmazza, nem hanyagolja el, nem hagyja rá a dolgokat, nem vár el a képességeit túlszárnyaló dolgokat."

A szigorúság, a fegyelem nem egyenlő az agresszióval. Az agresszív szülő agresszívá teszi a gyerekét, az agresszív gyerek verekszik és állatokat kínoz meg.

Az elhanyagolt gyerek azért teszi ugyanezt, hogy felkeltse a szülei figyelmét, hogy próbálgassa a határokat, lássa meddig mehet el, és mi az a pont, ahol a szülei a figyelmüket rá irányítják. A kislány egyre durvább dolgokat fog tenni ebben az esetben.

Én alapvetően nem hiszek abban, hogy egy gyereket csépelni kell, a legtöbb gyerek értelmes és lehet vele beszélni - DE! Modern pszichológia ide vagy oda, ez akkor se működik minden gyereknél. Nagyon hasonló helyzetben voltam, van egy most már 7 éves unokaöcsém, aki testvérem borzasztó házasságának elszenvedője. Nálam se úgy működik a család, hogy csak úgy lesz.rom, úgyhogy a nyarakat rendszeresen nálam tölti a fiú, mert kertes házban lakok, és errefelé van több napközis megőrző.

A kisfiú először öt évesen töltött nálam hosszabb időt, és szörnyen kezelhetetlen volt, tombolt, rombolt és igen, volt egy "ominózus" pillanat, ahol belerúgott a macskámba is. Ott úgy voltam vele, hogy oké elég volt, szép szóra nem hallgat. Kapott egy irgalmatlanul nagy pofont, és konkrétan annyira megdöbbent, hogy sírni is elfelejtett, pedig előtte rendszeresen bömbölt, ha nem kapott meg valamit. Elmondtam neki, hogy a macska érző lény, úgy mint ő, ugyanazt érzi. Ha bántja, az olyan, mintha őt bántaná valaki. Ezt érti e? Azt mondta igen. Utána elmondtam neki, hogyan kell szépen viselkedni az állattal, hogyan lehet simogatni, mikor kell békén hagyni. Bátorítottam is később, hogy próbálja meg, bár a macska először elég szkeptikus volt vele. A gyereknek nagyon durván szigorú szabályokat állítottam fel a nálam töltött időre, és meglepő módon egy angyal lett. Egyébként később olvastam, hogy egy kisgyereknek a rendszeresség biztonságérzetet ad, és ez nála otthon nem volt meg. Nem mondom, hogy egyből tündér lett, voltak nyűgös napjai, és néha kicsit "túlszerette" a cicát, de mostanra már óvatosan bánik vele, sokat beszél hozzá, játszik vele, elvannak. Ha nálam van, a viselkedése is teljesen más, udvarias, kezelhető, normális, otthon meg hisztis. De tudom, hogy otthon alig foglalkoznak vele és nem kap szeretetet sem. Tehát lehet hőzöngeni, hogy egy kisgyereket bucira kell püfölni, de az önmagában nem segít, és nem tehet róla, hogy a szülei ostobák.

Tehát ha nem tudod lerázni őket, a gyerekkel beszélj. Ha nincsenek mentális problémái, meg fogja érteni, hogy az állatokat nem bántjuk. Mutass neki példát, tanuljon tőled.

Biztosan nem hagytam volna annyiban. Elbeszélgettem volna a gyerekkel és az anyukával is, és határozottan megkértem volna őket, hogy ez többet ne forduljon elő.

Ám nem biztos, hogy a szülő hibája, hogy egy gyerek így viselkedik egy állattal. Lehet, hogy sosem volt még élő állat közelében, nem tanulta meg, hogyan kell velük bánni. Lehet, hogy valaki mástól, máshonnan látott ilyen viselkedést.

Mondok erre egy példát. Nekünk is vannak macskáink, a gyerekeink velük nőttek fel. Anyósom utálja a macskákat, és ezt nem rejti véka alá a gyerekek előtt sem. A kutyájával sem bánik úgy, mint egy szerető gazdi. Az ő hatására is lehetett, hogy egy időben az egyik gyerekem elég durván bánt a macskánkkal. Szerencsére sikerült elrendeznem a dolgot...