Miért támad meg a cicám?
Azért, mert csak próbálod fegyelmezni.
Amikor az enyém izgalmában rámugrott (vendégállat érkezett, és kíváncsiságában és izgalmában, mint valami fára, karmokkal a lábamra pattant), a nyakbőrénél fogva lerántottam és ledobtam a kőre, hogy koppant (reflexből). Amikor a játékban bevadult, rámarkoltam a torkára úgy, hogy a szemei dülledni kezdtek (közben harapdált és karmolt ameddig elég levegője volt). Pár ilyen után tudta, hogy a feszt nem nálam érdemes levezetni. Ezek mellett érthetetlen módon engem választott barátjának, holott a többi családtag kizárólag kedvesen bánt vele, én meg macskát nem kedvelő lévén elleneztem a jöttét. Az is igaz, hogy bár volt dolgom macskákkal egy sem hasonlított rá jellemben, intelligenciában, bátor, cseppet sem sértődékeny gazfickó volt.
Tehát jó esetben egy kis erődemonstráció helyére teheti a dolgokat, anélkül, hogy a kapcsolat romlana.
A cicáknál hat hónap körül fejlődik ki a hierarchia iránti igény. Ekkor szoktak elkezdődni az első dominancia harcok, keményebb bunyók, kaja védelme, ilyesmik. Gyorsan eldől általában ki a főnök.
Én macskám is rákapott anno a durva játékra, de simán csak lefogtam. Nem kínozva, ne érts félre, csak nem engedtem durvulni, rákiabáltam, hogy nem, és nem engedtem el, amíg már olyan megadóan nem nyávogott egyet. Pár hétig még próbálkozott, de ez segít. Most már csak játékból akar birkózni a kezemmel/labammal, sosem támad rendesen, nem karmol és nem is harap, csak szereti ráugrani és átfogni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!