Mi a véleményetek a Tigerino Crystals macskaalomról? Próbálta már valaki?
Igen, nekünk ez vált be. Szeretjük. Előtte sokat kísérletezgettem, már kész voltam. A cica is nagyon örült neki az első perctől kezdve, pillanatok alatt elfogadta.
Ez magába szívja a nedvességet, mert szilikátossal (kínai, helyben kapható "csoda") is jártam úgy azelőtt, hogy az aljára lefolyt a pisi, ennek nem, ez beszívja. A szilárd termékeket azonnal kiszedem belőle, a pisis almot egy nap egyszer, max kétszer. Nem mindig szoktam átforgatni. A tálnak mindig ugyanabba a sarkába pisil, a másikba meg a többit. Ami szennyeződött azt kiszedem. Én őszintén sokat használok legalábbis ahhoz képest, amiket itt olvasok másoktól, de nekem is meg a cicának is így jó. Mostmár tovább bírja a cica, de régen mindig szólt, hogy cseréljem ki :-). Rátölteni a fél tálca enyhén szennyeződöttre tisztát nem szeretek, utána a végén dzsuvásabb az egész, szóval kb. 5 naponta cserélem, addigra kiszedegetem az almot a szennyeződés miatt. Olyankor Domestosszal átöblítem a tálat. Nem megy be a tappancsai közé. (A zeolit ment bele, az elején próbáltuk). Nyitott alomtálca van, nem széthordja, hanem kikaparja, te esetleg vegyél ilyen szélesebb pereműt, aminek a pereme megfogja a szétrepülő almot (majd én is fogok). Amúgy sokkal jobb érzés ezt széttaposni, mint a bentonitot. (Jó, persze, szoktam sepregetni).
www.zooplus.hu
Szeptemberben vitték fel, 3x5 l 3.190,- a próbacsomag (vegyes), az még 2.990,-. Levendulásat veszünk. Enyhe illata van, én már nem érzem, a macskát nem zavarja, mert nem erős, és semmi pisiszag nincs, vagy ilyesmi. Sőt mi több, a cica az illat nélkülit kevésbé szereti, mint az illatosítottat (levendulás, tavaszi).
DPD hozza, elégedett vagyok. A zooplus nagyon korrekt, nézzél körül náluk, csak ajánlani tudom. Amúgy saját márkájuk, szóval szerintem csak ott kapható.
Köszönöm szépen a kedves és nagyon korrekt, pontos válaszod, én is pont a zooplus-on néztem! :)
Rendeltem már egyszer tőlük 20 ezer Ft értékben (a postaköltség miatt is), és nagyon rendes, korrekt cégnek tartom őket. Mindig pontosak az információik, nagyon informatív az egész oldal, mellesleg szép, átlátható, és egy csomó olyan "plusz" információ van, ami máshol nincs, ezen kívül ami még számomra irtó nagy előny, hogy rengeteg féle termékük van, széles a paletta.
Ez máshol nincs.
Sok éve cicatulajdonos vagyok :), és nekünk bevált egy nagyon jó alom (ahol mindenhol kapható) és nem emiatt akarok váltani. Illetve rossz ez a szó: nem is váltani akarok, csak valami mást is kipróbálni. És mivel amúgy is esedékes lenne ott vásárolni (részben valami jó minőségű tápot + nedveset szeretnék), ha tudsz ebben is segíteni azt is megköszönném :).
Tehát nem váltani akarok, csupán kipróbálni, mivel nagyon sok jót írtak erről a cicaalomról, és engem a levendula illata is vonz :) /imádom/, és ami mondjuk előnyös lenne, hogy ha pl. nem autóval megyek nyaralni, akkor EL TUDJAM VINNI - tehát pehelykönnyűsége miatt - lenne nekem célszerű ez az alom még.
Nekem annyi lenne a kérdésem, mert nagyon hasonlóan használom az almot úgy, ahogy te is, hogy igaz ebből is FELTÖLTÖD rendesen a csíkig (belső pereméig), vagy egy picit tovább is? Mert - szerintem - kell ennyi mennyiség egy cica számára, anélkül nem lehet kényelmes benne kotorni, és betakarni a produktomot se..
Nekem is egyébként teljesen külön rakja a szilárdat :), és a pisit is :) Két külön sarkába, ahogy nálad is :)
És soha sem keveri össze, ebből is látszódik, hogy a cicák mennyire kényesek a tisztaságra, nagyon kis tiszta, és intelligens állatok :)
Azt szeretném kérdezni, hogy neked (mert én is úgy használom ahogy te is), pl. 5 naponta teljes alomcsere és nem kifejezetten spórolok vele, hogy MENNYI alom fogy el belőle havonta így?
Én 10 kg-os almot használok most, és nem ilyen szilikátosat. Nekem abból is több megy el, mint más cicatartónak. Hetente 2/3 zsák a 10 kilósból.
Félek, ha a 10 kilósból majdnem az összeset bele kell tölteni alomcserénél, akkor a pillekönnyű, súly nélküli alomból, mennyit?? Így is jóval drágább lenne, mint amit én használok, + nem mindenhol hozzáférhető, csak rendelni lehet. Postaköltségért pluszban.
Olyan jó lenne, ha nem lenne ez a francos postaköltség se :) 14 ezret én nem költöttem azt hiszem eddig havonta. Mert afölött van a "határa".
Ami még eszembe jutott, hogy ez tipikusan nem természetes anyag, és félek, hogy nem természetességéből fakadóan ami nekem olyan "kínais" feeling emiatt a műanyag kis zizzenetek miatt, valami baja lesz, ami esetleg nem mutatható ki hosszabb távon sem, csak lecsökkenti a cica életét valamennyivel.
Amit én használok az pedig teljesen természetes.
Szóval vannak ilyen aggályaim is, és kérdéseim is :)
A szilikonról is azt mondják (pl. muffinforma), hogy semmi baja nem lesz az embernek, azonban én tudom, hogy abból oldódnak ki rendesen műanyagok..
??
Szerinted?
És a többi kérdés is érdekelne: mennyi megy el neked havonta/ár.
Köszönöm szépen! :)
Lássuk csak, megpróbálom fejben tartani a megválaszolandókat, mert itt nem látom.
Mi egy négyszögletű műanyag tálat használunk almostálnak, ilyen lavórfélének adták el, kemény 649,- Ft-os beruházás volt, kb. :-), kb. 40*40 cm és olyan 12 cm magas a fala. Én ebbe beletöltök egy egész öt literes zacskó Tigerinot cserénél, kb. 6-8 cm magasan áll benne, el tudja kaparni. 6 zacskóval rendelek egy hónapban általában. Több párosítás, variáció is van (3*5 l, 5*5 l). (A fressnapfben a jó minőségű sziliát 8 l kb. 3800,- Ft).
Nekem amúgy ez úgy jött, hogy első macska, és az elején vettem bentonitot, porzott, pisiszag volt, nyár, negyven fok, stb. Amúgy biztos vackot vettem, de két hét alatt öt zacskóval vettem, arra emlékszem. Aztán volt zeolit, azt még rágta is szerencsére..., aztán állatkereskedésből szilikát, és mikor annak is tócsában állt az alján a pisi, azt hittem, kitépem a hajam. Akkor találtam ezt. Szilikátosból abszolút kínaiakat lehet venni helyben állatkereskedésben (kivétel fressnapf, az egész jól néz ki), tényleg nem néztek ki túl jól, amúgy volt köztük drága is. A zeolit nagyon szép fehér volt, de a város túlsó végéből cipeltem haza az öt kilós zacskót, és mindig váratlanul kellett. (Nincs kocsim). A bentonitot én nem szerettem hogy porzott, és nem is nagyon tudtam, miből van, ma már tájékozottabb vagyok.
Ez hogy mennyire tölti ki a tálat, ez nem súlyfüggő, az biztos. Porozni picit akkor porzik, mikor belezúdítom a zacskóból, mert abban van törmelék, amúgy nem.
Igen, én is gondolkoztam mostanában, hogy miből van, amúgy hogy honnan származik a bentonit is, de ez a szilikátos is, mert megtetszett, hogy a zoopluson lehet kapni biológiailag lebomlót (nem termelnénk annyi szemetet). Az meg kukoricamagnak van írva, talán szem lenne. Azon kezdtem el agyalni, hogy az milyen vegyszeres kukoricaföldről származik. A kukoricát minimum gyomirtózni kell. Gondolom nem megy ki a kanadai csávó kapálni... Szóval a kérdés jó, engem is elgondolkodtatott, ugyanaz az aggodalmam, mint Neked. Ez német minőség, egyébként szemre (kinézetre) sokkal szebb és vonzóbb, mint a kínai volt. Gondoltam, majd utánaolvasok a témának (hogy készül, stb.). Engem érdekel a biológiailag lebomló (kipróbálni), csak jelenleg bérházban lakok, és mióta pár éve szennyvízcsövet cseréltek a házban, megint van hangyám. Úgy elképzeltem, hogy a macska a tappancsain széthordja a biológiailag lebomlót, pisisen, a hangyák meg megrohanják... (bár tudom, hogy nem lép bele sose). Szóval én ezt most úgy nem. (Kapható náluk olyan is, ami valami erre a célra nevelt fa daráléka. Szegény fa. De gondold el, ha újságpapírt aprítasz fel neki. Olyan állati büdösek manapság az újságok, mit old ki belőle a pisi? Nem akarom túldramatizálni, de ugye van környezetszennyezés, és ezt mi, emberek se nagyon kerülhetjük el a táplálkozásunkban).
Postaköltség. Ha csak próbálni rendelsz, akkor nem tudsz mit tenni, amúgy ha rendszeresen onnan rendelsz és meg tudod oldani, h előre rendelsz két hónapra, és eléred az összeghatárt, ingyenes.
Kedvezmény. Van egy kedvezménycsomagjuk egy évre lehet rá előfizetni, ill. azt hiszem féléves is van, arányos összegért, egy évre azt hiszem 1500-at fizettem, (hiába lépek be, nem mutatja az összeget), ezért egy évig minden rendelésemre kapok 5% kedvezményt, nekem ez havonta kb. egy ötszázas, minden hónapban rendelek, változó összegben, néha több, nekem megéri. Postaköltségre nem vonatkozik, de ha úgy nézed, akkor abból jön le.
Vannak kuponok, akciók, karácsonykor ajándék, ajándék amúgy is szokott lenni, ha épp olyankor rendelsz, kérhetsz belőle. Szerintem jó áraik vannak. Termékek közt van minden a whiskastól az Orijenig. Van pontgyűjtés, megadott termékekre beválthatod, sok jó van közte.
Az ügyfélszolgálatuk nagyon udvarias és segítőkész.
Biztos elfelejtettem a felét :-).
Táp: mi Trainert ettünk eleinte. Azt mondja, hogy emberi fogyasztásra alkalmas husiból készül. Ma már kicsit úgy érzem, hogy túlfinomított a konzerv, tényleg nekem is kedvem lenne hozzá. Így viszont a macskám nyúlfüggő lett :-). Húst a nyulat imádja (főve). Sajnos közben volt húgyköve, és Royal Caninra váltottunk a gyógytáp miatt. Ezt kevertem két másik RC-vel múltkor csak az egyikkel, (Hair&Skin) székrekedése lett. Mire rájöttem... merthogy addig is ette... Másik az Outdoor 30. Az tökjó. Most már annál maradtunk. Plusz Trainer konzerv.
Nézegetem a Grau konzervet zoopluson. Nézegettem a Purizon tápot (száraz), mindkettő gabonamentes. Purizon mindben van hal, utálja a halat. (nem értem, miért gondolják a tápgyártók, hogy a macskák imádják a halat? Azaz hogy sejtem. Szerintem olcsó alapanyag.) Az Orijen drága nekem. Ajánlják még itt az Acanat, az is kanadai. Azt gondolom, hogy ő egy európai macska, és jó lenne, ha a környezetében természetesen előforduló állatok húsát enné. Mivel a tápgyártás külföldi, ezért akkor én Európában szeretnék maradni. Grau, német táp. Azt látom, hogy más állateledel "főzési" szokások vannak országonként. A Trainer olasz. Más az állaga. Szépen bírja napközben kibontva (nyilván nem nyáron, akkor hűtő.) Nyilván van benne tartósító mert másnap is egész oké. Egyszer vettem Mac's-et egy óra múlva arra jártam, megcsapott valami szag. Az is, meg a Grau is, azt írják, tartósítószermentes. Hasonlóan néznek ki kibontva, mindkettő német.
Trainer szárazat nem ajánlom, tele van zöldséggel, ez már akkor is zavart, mert a Kittent imádta, nyilván magasabb a fehérjetartalma, a felnőttet nem annyira. Nem pártoltam a Royalt, a gyógytáp miatt vettem olyat. Gyarapodott tőle, a Trainertől csak nőtt. De nincs rajta felesleg. Mikor először vettem az RC gyógytápot megkérdeztem az állatpatikában, hogy milyen ízű, mert utálja a halat, csávó azt mondta, "Royal Canin ízű". Majdnem hanyatt vágódtam. :-)
Azért néztem másik tápot, mert ha táp, szívesebben adnék sok hússal, minél természetesebben. Meg gabona nélkül, meg kevesebb zöldséggel.
Én ha mostani eszem, ismereteim birtokában lennék akkor nyersetést csinálnék egyből (prey). Ezzel mostanában az a bajom, 1. nem eszi meg még a nyers húst, eszi az ízesített tápokat, adok egy falat nyers húst, csak néz 2. Mostanában magamnak se tudok gyönyörű húst venni, egyre rosszabb a kínálat a henteseknél. Nem ítélem meg megbízható forrásnak egyelőre a macska részére, csak főve. 3. bolti csirkét nem eszi meg :-D,nyuszit imádja, vidéken szerzem be, nem mindig jutok hozzá. 4. Tervezem az életkörülményeim változtatását, és hátha még összejönne a jó husi :-).
Ha színhúson élne, csak a havi husi szerintem 3000-ből kijönne neki. (Táplálékkiegészítő nélkül). Max 4000. És a húsban van hús a legnagyobb százalékban :-)
Ez egy regény lett! Amúgy imádok a macskámról mesélni :-))
Átolvastam még egyszer, amit írtál. Amúgy tényleg regény lett, lehet vázlatosan kellett volna :-)
Igen, a muffinforma, én sem vettem meg a szilikonost sose. Ez az alom, amúgy megtanultam, szilikátos, de szóval leírtam, engem is foglalkoztat, majd nyomozok.
Jaj, igen, örülök, hogy más is használ ennyi almot, nemcsak én :-))!
A Trainer konzervet amúgy az állatorvosom macskája is eszi. Szóval bár a száraztáppal kapcsolatban ez így volt, ahogy írtam, azt tudom, hogy egyszer megorroltam a konzervre is (mikor húgyköves lett). Mondjuk nem egy olcsó mulatság az a konzerv. Az enyém nem szereti az aszpikost. Eleve kizárva.
Szerintem amúgy árban jó a Tigerino. Szerintem tegyél egy próbát, és figyeld a cica reakcióját!
Remélem, tudtam segíteni.
Ha mondjuk újságpapír lenne az alom (nem lenne az, csak játszunk el a gondolattal), akkor az nagyon mérgező lenne, mivel kátránytartalmú az újságpapír amivel a betűk készülnek.
Ez a biológiailag lebomló zizzenet (már, ha jól értettem, hogy a Tigerinonak van ilyenje is), akkor az érdekes lehet, mivel én ezt nem úgy képzelem el, ahogy te, hogy kijön a cica "pisis" tappanccsal és ha rajta van a kristály, akkor egyből le is bomlik, hanem úgy, hogy nem akkor, hanem mondjuk évekkel később bomlik le, vagy ki tudja mikor. De nem úgy, mint a műanyag kínais, hogy sehogy..., semmikor...
Tehát, ha ez áll a háttérben, hogy félnél ilyet kipróbálni, akkor ne félj :) /Már, ha Tigerino-s. ez amiről írsz./
A többire holnap, vagy ahogy lesz időm reagálok bocsi, mert most már mennék aludni :)
Köszönöm a választ, majd írok!
""Royal Canin ízű"
Royal Canin ízű! :D Ez jó! :))) Röhögtem :) Na, majd holnap írok többet :)
Értett akkor hozzá az eladó nagyon :)
Meg biztos "kóstolta" is :)))
Na még mindig nem feküdtem le, visszajöttem egy kicsit.
"Azért néztem másik tápot, mert ha táp, szívesebben adnék sok hússal, minél természetesebben. Meg gabona nélkül, meg kevesebb zöldséggel. "
Pontosan! Dettó! :) Na, én is pont ilyet keresek! :)
"Én ha mostani eszem, ismereteim birtokában lennék akkor nyersetést csinálnék egyből (prey). Ezzel mostanában az a bajom, 1. nem eszi meg még a nyers húst, eszi az ízesített tápokat, adok egy falat nyers húst, csak néz"
Ugyanez... Csak az enyém amikor megszagolja, akkor még "ki is kéri magának" :D, és elrohan, úgy, mint egy utcamacska, úgy kurjongat közben :)))
Amit egyébként nem szokott csinálni, csak ilyenkor bedilizik, meg hátrahőköl tőle :)
Biztos nagyon okosak ilyen szempontból is, tuti azért, mert nem természetes az a hús már, csak a háztáji lenne az, amit magunknak teremtünk elő és amivel mi magunk gazdálkodunk..
Ha erre az új alomra szoktatnám (ami rövid úton meg fog történni, ha másképp nem, kipróbáljuk), ezzel szerintem nem lesz gond, csak először fog nézni, hogy nem a megszokott (mi ez?), de aztán nagy meglepettsége után belemegy és végzi a dolgát rendesen :) Max., új lesz neki egy kicsit 2-3 alkalomig, aztán már az se :)
Én inkább az új "táp"-tól tartok egy kicsit... Mind a száraz, mint pedig a nedves táp esetében, mert ez mindig "lutri".
Kivéve, ha tényleg olyan az íze, ami bevált, megszokott ízesítésű, akkor talán nem..
De ő olyan, hogy nem szereti mindig ugyanazt enni, ő nagyon ki van hegyezve a változatosságra :) Minden egyes nap mást.... És nem lehet 3-4 nap után sem azt adni, mint az első napon, mert akkor az nem annyira megy le, mint mondjuk első napon :)
Ha mindezt mondjuk 2 hét múlva adom, akkor viszont már ismét okés :)
Erről az 5 %-ról olvastam, de én úgy tudtam, hogy ez törzsvásárlóknak jár, nem úgy, hogy előre be kell fizetni (vagy levonják első rendelésnél tök mindegy hogyan nézzük) az 1.500 pénzt. Lehet, hogy azóta változtattak rajta? Nem láttam ezt még...
A kedvezményekről és mindenről tudok, szoktam néha nézegetni az oldalukat, és nagyon változatos, és csomó engedmény is, minden nagyon szupi, és még tényleg udvariasak is :)
Ezt magam is tapasztaltam, amikor 2x írtam nekik levelet, és hosszan és mindenre kiterjedően nagyon pozitívan és udvariasan válaszoltak :)
Ez egy nagyon jó cég, én csak dícsérni tudom őket..
Akkor foglaldd majd légyszí nekem össze, hogy mind a nedvesből, mind pedig a szárazból akkor most melyiket érdemes? Mert már kezdett egy kicsit kesze-kusza lenni nekem és nem tudtam kisilabizálni az összeset.
És amúgy: és még egy dettó, én is legutóbbi gondolatomkor pont arra gondoltam én is, hogy szívesen rászoktatnám a HÚS evésére, mert hisz ez lenne a normális, ragadozó, de nekem is ugyanez a problémám, mint neked. Nem eszi.. És elfut, ha adnék neki :)
Persze csak az után, hogy megszimmantotta :)
Vagy csak simán érdektelenné válik, és ott hagyja...
Felőle akár egy egész csirke, vagy bármilyen hús is ottmaradhatna a konyhapulton kicsomagolt állapotban, rá se bagózna! :D
A halat pedig azért teszik bele mindegyikbe, mert egyrészt egy pici hal szagtól és íztől tényleg "ízletesebb" és hús-formátumúbb lesz, mint, ha mondjuk más húst raknának bele, ami nem annyira "szagos", másrészt én tudom jól, mert láttam gyerekkoromban, hogy a macskák TÉNYLEG szeretik a halat!
Csak pont a mieink nem, meg azoké, akiket ismerek, és az ő cicájuk sem rajong érte :)
DE ez csak azért van, mert bolti! Viszont senki olyat nem hallottam még, akié a boltit szerette volna :))
Szóval volt nekem egy nagypapám (Isten nyugosztalja), aki a Duna mellett lakott, és napi szinten horgászott (így nagymamámék asztalára is sűrűn került hal nyaranta, és mi is ettünk amikor ott voltunk: sült keszeget nyami, stb.), és amikor jött haza, és első dolga az volt, hogy a halat feldolgozza és tisztítsa, akkor SZÓ SZERINT az összes házicicájuk odagyűlt 2-3 macsek (2 nagy, 1 kölyök), és szó szerint: ZABÁLTÁK a halat!!
Nagypapám miközben szedte ki a belsőségeket és mosta át a halat, ami "nekünk nem kellett belőle", azt odadobta eléjük, és zabálták, de volt olyan sok is, hogy direkt nekik is hozta haza a kisebb halakat, azokat is RÖPTÉBEN kapták el a macsekok, azon versenyeztek, hogy ki tudja hamarabb elkapni, elharácsolni a másiktól, annyira imádták a halat....
Szóval ezt cáfolom, hogy minden macska utálja a halat, azt azonban el is hiszem, hogy a BOLTI halat utálják :D
Igaz, próbálkoztam az én cicámnál még kisebb korában ponttyal, de elfordult tőle, nem érdekelte...
Meg hússal is, abból csak kb. a máj ment úgy, ahogy, abból se sok, pár falatka.. De legalább AKKOR MÉG evett belőle.
Ma már ez se. Pedig hidd el "nincs elkényeztetve", én próbáltam egy kicsit pici, kölyök korában rászoktatni a "vegyes" étrendre, hogy a házi kosztot is egye, ha épp olyanunk van, de nem... nem evett ő semmi ilyet... :)
Arra emlékszem, hogy - akkor még - (ma már ezt se), lenyalogatta amikor odaadtam neki, a natúr joghurt belső tetejét (azt a celofánosabb részt, vagy mit), és még bele is túrt a buksijával a kiürült dobozkába amit én tartottam közben és ki tudta a "maradékot" lefetyelni ami az oldalára tapadt, közben pedig forgattam neki :)
De ez sincs ma már... :)
Köszi az infókat, nagyon sokat segítettél, jöhet majd még a válasz :)
Természetesen pontoztalak, nagyon jár, akár dupla is járna simán :) Köszi :)
Köszi :-)
Nem úgy értettem, hogy egyetlen macska sem szereti a halat, csak van, amelyik nem. (Már sikerült találnom ilyen gazdit!! :-D). És ha találok egy jó tápot, tuti, hogy halas ízű félig mind plusz más hús. És az enyémnek pont az a baja, hogy tudod vannak ezek a halkonzervek, amiket mi is eszünk, iszonyat halszaga van. És bármi halas macskakonzerv ilyen volt, ami ide került, és innentől nem érdekli. Amúgy úgy kezdődött, hogy vettem egy Gourmet Goldot azt hiszem, mikor még nagyon kezdő voltam, ő meg új volt itt, hogy hátha már végre valamit megeszik, mert eleinte kínlódtunk, és bár az csirkés volt, iszonyat tonhalszaga volt. Nem részletezném, elhányta magát.
De ez érdekes, amit a nagypapád Dunában fogott halairól írsz, hogy igen, azok természetes halak, "háztáji", lehet igazad van. Mi Cosma jutalomfalatot eszünk, és karácsonyra vettem neki adventi naptárt, abban ilyen jutifalat volt. Úgy megette a tonhalasat, csak pislogtam.
A háztáji hússal kapcsolatban teljesen igazat adok. Én szeretnék, de nem tudom, hogy lesz majd.
Főve megeszi a húst, bolti csirkét egyszer ette meg, de a házi nyulat imádja. Nyersen fogalma sincs, mi az. :-)
A Tigerino "zizzenet": ez a szilikátos, amiről tárgyalunk sokkal jobban néz ki, mint a tuti kínaiak. Saját márkájuk, német minőség, hogy hol gyártják, vagy gyártatják, nem tudom, de akkor is ők ellenőrzik, gondolom.
A lebomló az lehet más márka, most nem tudom (fejből).
Tudom, h nem rögtön bomlik le, csak rémeket látok, hogy mi lesz, ha egy szerves anyagot hord szét a lakásban.
Majd folytatom.
Oksa :) Most olvastalak :)
Mindenesetre ezt a rendelést most nem fogom elkapkodni, amit írsz ételt, azt megnézem, és lehet, hogy mi is kipróbáljuk :) Cosmát onnan mi is próbáltuk nem volt nagy kedvence, de azért megette :)
Amit az én cicám kiemelkedően imád, az a Sheba: pulya zöldségekkel, na ezt nagyon szereti :), de én nálunk ez neki az ÜNNEPI kajcsi (tehát különleges alkalmakkor, mint pl. karácsony, wellnesezni ha mi is megyünk ami nem olyan ritka alkalom), akkor ilyet kap :) + néha-néha havonta egy-egyet, hogy meg ne szokja :)
Amúgy is mi a zöldségeseket szeretjük, (kislány cica), és az ilyen férfias ízeket, mint pl. CSAK marhás, vagy vad, azt pedig nem igazán..
Azt az ő testvérkéje szereti, aki fiú :)
Nagyon érdekes egyébként, hogy amit a fiú testvére szeret és imád, azt ő nem, és fordítva :) Pedig nem is együtt nevelkedtek... Csak pár hetes korukig voltak együtt :) De ez mindig így van, hogy amit az enyém imád, azt anyuék cicája nem :)
Mi ezt szeretjük, egyik favorit: [link]
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!