Az normális hogy lehányt a cicám?
Valami betegség lehetett, de már adom neki antibiotikumot.
Tegnap este láttam, hogy amikor érezte hogy hánynia kell, azonnal rohant az ágyam felé. Én persze nem engedtem neki hogy felmenjen az ágyamra, úgyhogy végül a padlón hányt szegénykém. :(
De már ekkor elkezdtem aggódni hogy miért az ágyam felé vette a irányt. Aztán lefeküdtem aludni és hajnalban arra ébredtem hogy rám hányt. Felkeltem és akkor vettem csak észre, hogy nem is csak egyszer. Tele volt vele az egész ágy, én meg abba feküdtem egész éjjel, és fel sem tűnt. Ez azért elég undorító. Szerintetek miért érzi úgy a macskám hogy pont az ágyam lesz a megfelelő hely erre? Pedig még csak azt sem mondhatjuk, hogy épp ott jött rá és nem tudott mit tenni. Azt még megérteném. De ha a szoba másik végében jön rá, akkor is már szalad az ágyamra. Ez régen is előfordult párszor, ha nem vagyok itthon akkor nem is tudok rászólni vagy arrébb vinni őt ilyenkor. Még nemrég az is előfordult hogy oda járt pisilni. Természetesen azóta kimostam mindent amit lehetett, tehát már nem érzi ott a szagát. Az alomtálcát most már szépen használja, néha már hányáskor is tudja hogy oda kell mennie. De sajnos általában még mindig az ágyam a célpont ha ilyen beteg. Sokszor mondják hogy a macskák okos és igényes állatok, és a saját fekhelyükre nem piszkítanak. És ő azt nyilván tudja hogy az ágy meg az én fekhelyem, és mégis oda végzi a dolgát. Vagy az nem érdekli? Nincs rám tekintettel? Persze nyilván ő ezen nem gondolkozik, de hát akkor is kicsit úgy "szemétségnek" tűnik. Egyébként ő is néha fekszik az ágyamon, úgyhogy az részben az ő fekhelye is, tehát akkor meg végképp nem kéne hogy azt tekintse wc-nek. Vagy rosszul gondolom? A másik cicám teljesen normális, neki soha nem jutott még eszébe hogy oda piszkítson.
Gondolom sokan meg fogtok kövezni mondván hogy "beteg a macskám és nekem ez a legnagyobb bajom hogy az ágyamra hányt", de ez szerintem akkor is egy nagyon rossz és undorító szokás, illetve fertőzésveszélyes. Az még oké ha véletlen ott jön rá, de hogy szándékosan arra veszi az irányt, amikor érzi hogy kell...Hogyan tudnám erről leszoktatni? Amikor rosszul van és odahány, nincs szívem leszidni ezért, csak ennyit szoktam hogy előtte nem engedem felmenni az ágyra vagy lerakom onnan gyorsan. De ha nem vagyok otthon, vagy ha alszok, akkor simán ott csinálja. Néha oda is pisilt, mostanában szerencsére nem jutott még eszébe. És ez azért is nagy baj mert nem az enyém a lakás, és minden okozott kárt ki kel majd fizetnem. A matracot sajnos nem is lehet kimosni.
Egyébként ma már jobban volt szerencsére, úgy tűnik használt a gyógyszer és jó étvággyal evett is, és benne is maradt az egész. :)
Biztos, hogy nem szemétségből csinálja. Sokkal inkább azt gondolom, hogy ott érzi magát a legnagyobb biztonságban, ezért amikor rosszul van, oda menekül, ahol biztonságosnak érzi.
Állatorvosnál remélem jártál a kutyáddal, és cicáddal is, és ő írta neki a gyógyszert?
Az állatorvos még régebben adott antibiotikumot a kutyának erre a problémára, és azt kezdtem el adni most neki.
A cicának is ebből szoktam adni, amikor beteg, használni szokott.
Friss fertőzés esetén nem ártana újra elvinni őket egyszerre az orvoshoz. Egyfelől nem biztos, hogy ugyanaz a bajuk (a kutya bepisil, a macska pedig hányik, ez nem feltétlenül ugyanaz a betegség eredménye...) másfelől a macskák okkal nem kapnak se ember se kutya gyógyszert, máshogy dolgozza fel a szervezetük és már csak a súlyából fakadóan se mindegy mennyit kap, egy túlzott adagba bele is halhat.
A pisilés olyan helyekre, ami tilos neki, általában üzenet, megváltozott körülményekről, ami nem tetszik neki, frusztráltság stb. Lehet akár az, hogy beteg, nem tud tenni ellene és idegesíti. Ivartalanított különben? Ha nem akkor egyszerű terület jelölgetés is lehet.
A hányással lehet azért futott hozzád, mert segítséget kért, és bár nem tűnik túl gusztusosnak, ő másképp nem tudja kifejezni. Az enyém, amíg beteg volt folyamatosan az ölemben aludt, pedig nem szokott ilyet, és nyávogott, ha leraktam. Gondolom a tiéd is a maga hülye módján így próbál kommunikálni, hogy baj van. Oda hány, ahol biztos észre veszed.
Köszönöm szépen a részletes választ! :)
Minden tekintetben teljesen igazad van.
Ez az antibiotikum kutyának és macskának is adható, és szerencsére a megfelelő adagolással is tisztában vagyok.
A kutyámnak bakteriális eredetű húgyhólyaggyulladása volt, a cicának viszont nem tudom pontosan mi volt a baja, de elmúlt, és ez a lényeg. Egyébként szerintem akkor is összefügg a kettő. Gyakran előfordul, hogy ugyanaz a kórokozó különböző állatfajokban különböző tüneteket produkál. (Én azt feltételezem, hogy a kutyám vizeletével kiürülő baktériumok még fertőzőképesek voltak, a cicám pedig beleszagolt/belelépett, és így kaphatta el. Az pedig felettébb gyanús, hogy ők ketten régebben is sokszor voltak egyszerre betegek, ugyanezekkel a tünetekkel.)
Ez tényleg így volt, hogy üzenni akart! Amikor először szobába került akkor kezdett el az ágyamba pisilni. Idővel rászokott az alomtálcára. Ezután vettem neki fedett macska wc-t, és akkor megint elkezdett az ágyamra járni. Ivartalanított kandúr egyébként, és abszolút nem jelölgetett soha életében.
Általában amikor hánynia kell, mindig messzire elmegy, ahol senki sincs, hozzám sosem szokott idejönni ilyenkor. Ezért is nem értem, hogy amíg aludtam, miért tette ezt. Elképzelhető, hogy fel akart ébreszteni, másra nem tudok gondolni. Ha ébren vagyok, akkor nyilván tudja, hogy úgyis észre veszem, ami történik, és ilyenkor nem kell még külön ide is jönnie hozzám.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!