Van olyan macsek fajta, melyet tarthatnék panelban és szegényt ezzel nem kínoznám?
Elsőnek igaza van, ha nem járt soha kinn, akkor könnyen megszokja.
- Egyrészt mivel felugrál (oda, ahova hagyod), "tágasabb" neki a lakás, mint mondjuk egy kutyának
- Másrészt a természetéből fakadóan sokat "pihen", hiszen a vadászat rövid és intenzív igénybevétel, a macskafélék az egyik "leglustább" állatok, hiszen két vadászat között sokat pihennek.
Személyiségtől függ: ha nyugodtabb állat, akkor teljesen jól ellesz, ha aktívabb, akkor esténként lefárasztod, amikor játszol vele, és kész:)
Nekem régen kinti-benti macskáim voltak, de annyi a veszély már odakinn, hogy az utolsó kinti-benti pusztulása után a mostaniak már csak bentiek, és kölyökként is nagyon jól elvoltak benn, és most sem igen kívánkoznak ki, és nem is nyugtalanok idebenn.
Miért lenne már kínzás ? Meg kellene végre érteni, hogy az állatnak nem a hely a legfontosabb, hanem hogy a gazda szeresse és eleget foglalkozzon vele.
A tenyésztők nem is adják kinti tartásra pl. ezeket a fajtákat : ragdoll, maine coon, birman. Ha van rájuk pénzed, akkor bátran ajánlom őket.
Olyan cicát kell választani, amelyiknek nincs nagy mozgásigénye. Többnyire a házicicák is jól megvannak a lakásban, bár kifoghatsz olyat is, amelyik szétszedi a lakást. Sziámit vagy más, nagyon aktív cicát nem ajánlott lakásban tartani - hacsak nem alakítod át a lakást játszótérré, mászókává.
Fajtatiszta cicák közül kifejezetten lakásba ajánlott a ragdoll, a birman, a perzsa vagy a brit cica. Ezek nyugis, kicsit lusti, kiegyensúlyozott, tökéletesen alkalmazkodóképes cicák. Én az első kettőt különösen ajánlom.
Részben igazat adok a #3 sz. versenyzőnek, gyönyörűek ezek a tenyészállatok, de ha igazán lelkeden viseled az állatok sorsát, menhelyről hozol el cicát.
És igen, szeresd az állatot, ez a legfontosabb!
Ha pl. befogadod valahonnan. annál mindenképpen jobb neki, mint hogy éhesen kóboroljon. Nekünk még perzsamacskánk is volt egy ideig panelben - talált, befogadott cica volt, később elvitték kertesházba -, jól bírta, de hámmal le is vittük sétálni késő este, amikor nem voltak lent kutyák.
Ismerősömnek sziámi macskája volt, az jól bírta, egész nap a fűtőtesten feküdt.
De kaparófát mindenképp szerezz be. : )
Jó szívvel tudom ajánlani a rövid szőrű angol teknőctarka cicát. Egyébként tökéletesen igaza van azoknak akik azt mondják,hogy bármely fajta cicus tartható panelban.
Lényeges eltérés csak a természetükben szokott megmutatkozni. Lustának egyforma mind.
"Lustának egyforma mind" - ez azért nem igaz. Vannak olyan cicák, akiknek sokkal több energiájuk van, amit a gazdinak tudni kell kezelni, levezetni. (pl. sziámi, abesszin) Ha fajtatiszta cicát választ valaki, mindenképpen utána kell olvasni, hogy milyen jellemzői vannak. Azután ott van a szőr-kérdés is. Minden macska hullajtja a szőrét a lakásban, de pl. a perzsát rendszeresen fésülni kell, hogy ne filcesedjen, míg mondjuk egy ragdollnál ez nem akkora veszély.
A házicicák többnyire jól megvannak a lakásban, bár kicsit lutri, hogy milyen aktívat fog ki az ember...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!