Nektek is kisebesedik a macskátok melle a kiscicák miatt?
Először is...nem tudom miért nem szerepel még az általános iskolai tananyag között, hogy egy állatnak nincs szüksége az ivarosság eléréséhez, pláne szüléshez, hogy ivartalanítsák őket, mert ezt tapasztalatom szerint nagyon kevesen tudják. Egy cicát már 3 hónapos korában nyugodtan ivartalanítani lehet, és ez nem hogy betegessé tenné, vagy lerövidítené életét, de megkönnyíti, és átlagosan az ivartalan állatok 3-4 évvel túlélik ivaros társaikat, nőstények kandúrok esetében egyaránt.
De hogy számodra is hasznos infóval szolgáljak. A kiscicáknak 3-4 hetes koruk körül kezdenek kibújni a tejfogaik, és emiatt is 4-5 hetes korukban már szilárd táplálékot is esznek. Mivel szopizás közben a kis tűfogakkal harapnak is, így felsértik az anya csecsét. Ez természetes...Anya cica mellét nem szabad törölni, piszkálni semmivel, mert a kicsiknek fixen kiválasztott bimbójuk van, az amin először szoptak, így a saját szagukat érzik rajta, így azonosítják be. Ha ezt eltünteted össze fognak veszni a ciciken, nem találják majd a helyüket. Ha már 8 hetes koruk körül vannak, az anyukának egyre jobban fáj a szoptatás, ami jelzi a számára, hogy itt az ideje abbahagyni. Ha az anyacicának gondja lenne a szoptatással, akkor nem szoptatna, ezen nem kell aggódni. Ha mégis nagyon csúnya lenne, érdemes kihívni az állatorvost, és ha már amúgy is ott van, megérdeklődni hogy mikor tudod kiivartalaníttatni a cicát, és mennyiért.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!