Lehet, hogy rosszul lett kiherélve a macskám? :S
Kb. fél éve lett megműtve, de az volt aprobléma, hogy csak egy heréje volt. Az orvos azt mondta, lehet hogy így született, deaz is lehet, hogy befordult a másik a hasüregébe, viszont ha így van, akkor megint műteni kell.
Miután kiherélték, a szokásos dolgok voltak vele: meghízott, lustább lett, de még mindig nagyon szeret csavarogni,büdös a vizelete, ráadásul úgy tűnik, nem szokott le az egyes dolgok megjelöléséről, egy-két helyre(most például egy fúrógépre) odaspriccel, de valami kegyetlen büdös. Amennyire én tudom, ez biztos jele annak, hogy ezek szerint még most is ivaros:S Igazam van?
Azt mindenképpen meg kellene nézetni állatorvossal, hogy mi van a másik herével, van-e valójában.
Nekünk több ivartalanított kandúrunk van, és egyáltalán nem hízott el egyik sem. Lustábbak sem lettek, mindenre kíváncsiak, sokat vannak a szabadban (kinti-benti cicák, és szerencsére csodás területük van a ház örül), és majdnem mindegyikre jellemző a területőrzés: hátrafelé spriccelve jelölgetnek.
Annyi a különbség a nem ivartalanítottakkal szemben, hogy nem koslatnak a nősténycicák után, nem keverednek "szerelmi" verekedésekbe, nem maradnak el hosszú időre.
a kérdésedre a választ nem tudom
de nekem is volt egy kan macskám akit kiheréltek,imádott csavarogni meg amiket leirtál rá is igaz volt
Haat, egyetlen biztos modot tudok annak megalapitasara, hogy ivaros-e...
Ha a kukijan meg mindig vannak "tuskek" akkor 100% hogy van bent valahol egy here, ami tesztoszteront, es egyebb lenyeges hormonokat termel - vagyis gyakorlatilag meg mindig kandur, csak a zacsiban nincs semmi.
Ha nincs, akkor... akkor csak pechesek vagytok, es o ilyen. (de attol meg mindig meglehet nezetni allatorvossal)
Az enyém ivartalanítás után nem lett lusta, nem hízott el, viszont szebb és nagyobb mint bármelyik kandúr a környéken :-) és leszokott a jelölgetésről is...
Sztem mindenképpen nézesd meg, nézzék meg ultrahanggal, h van még bent here vagy sem.
Az enyém sem lett nagy dagadék, csak többet eszik. Az is lehet, hogy lusta csak a télen lett, mert most aktívabb.
Amúgy azt elfelejtettem odaírni, hogy viszont amióta kasztrálták, nincsenek szerelmi csetepaték nálunk se. Csak területvédésből egy-kettő más kandúrokkal.
Szóval akkor az, hogy spriccel, herélés után is normális?
Nagyon sajnálom, mert a bátyám szobájába már többször bepiszkított, meg jelölgetni szokott, és most már elég pipák rám meg a macskámra.
De én akkor is úgy szeretem:D világ életemben brit cicát akartam, úgyhogy ha egész nap rohangálna, és spriccelne körbe-körbe, akkor sem tudnák megválni tőlexD csak a család...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!