Macskát szeretnék, első macskám lesz úgyhogy nem tudom nagyon, hogy milyen is egy macska. Mi egy macskának a jó és rossz tulajdonsága? Sok ember azt mondja, hogy mindent lever és, hogy csak helyhez kötődik. Ez igaz?
A macska elég öntörvényű állat, nem lehet úgy tanítani és kezelni, mint egy kutyát. Ha a gazdája jól bánik vele, törődik vele, akkor nem igaz, hogy a helyhez kötődik. Igaz, szereti a megszokott dolgokat, de kötődik a gazdájához is. Volt már több cicám, és mindre kivétel nélkül igaz volt.
Ha lakásban tartod, nagyon könnyen szobatiszta lesz, szinte tanítani sem kell erre. Tiszta állatok. Persze, ennek feltétele, hogy mindig hozzáférhető legyen számára a tiszta alom.
Minden cica más más egyéniség. Vannak "beszédesek", vannak csendesek, vannak simogatásra vágyók, és vannak, akik nem nagyon szeretik, ha érintik őket. Vannak nagyon aktívak, játékosak, és vannak nyugisabbak is.
Szeretnek felmászni, ahova lehet, így előfordulhat igen, hogy levernek valamit. Aki cicát tart, annak célszerű úgy elrendeznie a dolgokat, hogy ne legyenek könnyen leverhető dolgok.
Sok örömet tudnak okozni. Természetesen némi szőr is jár velük, többet kell takarítani.
Új cicát el kell vinni állatorvoshoz, féregtelenítőt és külső élősködők elleni kezelésre (bolha, kullancs). Nem kötelező, de jó beoltatni a veszélyes macskabetegségek ellen, ill. ha kijár vagy kinti, veszettség ellen.
Mindenképpen javasolt ivartalanítani, bármilyen nemű. Ivaros cicával sokkal több gond van (ha kandúr, verekszik, megsebesül, elcsavarog, ha nőstény, akkor vemhes lesz), és az ivartalanítás az egészségük szempontjából is jót tesz.
Röviden ennyi jutott eszembe.
A macska is sok dologra megtanítható, de ne várj tőle kutya szintű engedelmességet.
Ha ennyire nem vagy képben beszélj egy menhellyel és legyél egy cirmi ideiglenes befogadója. Ki fog detülni, hogyan viselitek el egymást
Még egyszer Nagyon köszönöm a válaszokat, így már kicsit tájékozottabb vagyok az ügyben:)
Piriiiii: köszönöm a linket megtudtam nézni :)
A többieknek is Nagyon, nagyon köszönöm!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!