1/5 anonim válasza:
Már úgy értve, hogy az almot? Én reggel és este takarítottam (napközben nem voltam itthon, dolgoztam), de akkor csak kiszedtem belőle a kakit, pisit és utánatöltöttem. Hetente egyszer kiöntöttem az egészet és kimostam az alomtálat.
2/5 A kérdező kommentje:
Köszi
2014. dec. 28. 11:46
3/5 anonim válasza:
Én is úgy, mint az első.
Hogy milyen időközönként KELL, az végülis rajtad, meg a macskádon múlik. Akarod-e szagolni, egyáltalán szaglik-e az alom, illetve belemegy-e a macska a koszos alomba. De szerintem mégha a feltételek adottak is ahhoz, hogy ritkában takarítsd, azért csak nem árt kiszedni ami benne van, ahányszor csak van rá két perced, hogy ne ott álljon már a lakásban a végtermék.
4/5 A kérdező kommentje:
És a szőrt milyen gyakran?
2014. dec. 28. 14:48
5/5 anonim válasza:
a szüleim hosszú évek könyörgése után egy feltétellel egyeztek bele a macskába:nincs szag és egy szál szőr sem. Az elsőt még elég könnyen megoldottam:Macska fürdetés kéthetente egyszer, amit szerencsére jól visel, plusz alomcsere naponta kétszer, plusz heti egyszer alomtálca kitakarítása. Na a szőrös dologgal már sokkal többet kell foglalkoznom, reggel fél hatkor felkelek, csakhogy rendbe tudjam szedni a macskát hatra, aztán készülhessek suliba :). Szóval reggel alaposan kikefélem a szőrét indulás előtt és minden kanapét, fotelt letakarok egy pokróccal. Amint hazaértem újra kikefélem a bundiját, kirázom a pokrócokat, és mindenütt felporszívózok, még mielőtt anyáék hazaérnek. A fürdőszobaajtó és a szüleim hálóajtaja csukva van, így oda nem tud bemenni. A szőnyegeket is alaposan ki szoktam takarítani, ami egyébként kész kínszenvedés, mert szegény cica először két hétig be volt vadulva a porszívó hangjától, és be kellett csuknom a tusolóba, amíg azt csináltam, hogy nehogy baja legyen. De mára már megszokta, és bár így sokkal több dolgom van, de azt mondom, hogy megérte, mert nagyon szeretem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!