7-8 Hetes kismacska nedves eledelről száraz tápra? Többi lent.
3 napja van nálunk egy 7-8 hetes kismacska és elkezdett menni a hasa. Attól tartunk, hogy a nedves eledeltől (Félix junior csirkés. Whiskas junor nyulas). Ezeket imádja, megeszi külön-külön, vegyítve is. Próbálok neki szilárdat (Royal Canin Kitten), száraz tápot bele keverni, külön kirakni (Azért is lenne fontos, mert sok tápanyag [pl.:Taurin] van benne ami elengedhetetlen a fejlődéshez), de nem akar úgy enni, pedig éhes, mert ha simán rakok neki a nedvesből jóízűen eszik. Ügyeltünk rá, hogy fürdőszoba, WC, ágy alá és más helyekre nem mehet be, hogy ne kapjon el semmit(Sűrűn van takarítva, de jobb az óvatosság). Radiátor elé tettük a macska várat így jó meleg van rá este. Kicsit folyik az orra és lehet meg van fázva, a héten visszük el állatorvoshoz, féreghajtó stb.
Játékos, bújós, élénk, nincs megrémülve és szereti felfedezni a lakást, jól alszik, rendesen iszik (mindig friss víz van neki étkezés után és napközben is van cserélve), eszik, csak ez a hasmenés aggaszt, mert nyávog miközben a dolgát végzi. 1,5-2 nap alatt szobatiszta lett. Előre is köszönöm a válaszokat!
Sarimacska az a baj. Az ilyen kései cicáknak kicsi a túlélési esélyük.
Diétáztasd. Főtt rizs pici sóval, sok folyadék.
Macskatej, mert az ilyen korú cicáknak még kellhet az anyatej. Ha nem tudsz venni, akkor hippoallergén bébitápszert adj neki. Főzhetsz vele tejbedarát is.
Az RC Kitten az nagyon-nagyon jó táp, sokkal jobb, mint a Félix vagy a Whiskas. Ha megengedhetitek magatoknak, mindenképpen azzal etessétek! A Royal Canin Veterinary Care temékcsaládnak van a Kitten tápja, az a legjobb, nem tudom, hogy ezt adjátok-e, halványzöld keretes csomagolásban, fekete kiscica a közepén. Ha igen, akkor felnőtt korban is érdemes ennek a tápnak a felnőtt változatát etetni, tapasztalatból mondom, hogy makk egészségesek és hatalmasak lesznek a cicusok tőle!
Már csak azért is, mert baromi jó minőségű, az én cicáim imádták. Befogadottjaim vannak, így nem tudom, hogy korábban mit ettek, de az 5 hetes csak úgy tömte ezt a tápot. Az elején én kicsit vízbe áztattam, hogy ne legyen olyan kemény. Nagyon könnyen megszívja magát, jól felpuhul. Ha a cica nagyon nem eszi, szerintem próbáld meg te is így. A nedveset mindegyik nagyobb élvezettel eszi, az sajnos nem azt jelenti, hogy éhes, hanem azt, hogy megbolondítja az a rengeteg ízfokozó és adalékanyag, ami benne van. Ha a cica éhes, az RC tápot nem fogja otthagyni, azt garantálom neked. Ha otthagyja, akkor nem éhes... Áztasd be, puhuljon meg, hátha a puhább jobban esik neki.
Ebből az 50g-os kisebb kiszerelést próbájuk most megszerettetni vele.
Royal Canin bármelyike jó, én is azt etetek, teljesen meg vagyok vele elégedve. Amit te mutattál, azt a tápot én nem próbáltam még.
Itt az első, a zöld zacskós ami nekem abszolút bevált, állatorvosnál vettem. Ennek a kékjét etetem most, ami ivartalanított cicáknak való, mind nősténynek, mind kandúrnak. Valóban, nem a legolcsóbb táp, sőt, de én is úgy vagyok, hogy nem szeretek rajtuk spórolni, ha vállaltam a tartásukat, akkor áldozok rá.
Ha áztatva sem eszi meg, még azt megpróbálhatod, hogy kevered a nedvessel. 3:1 arányban, hogy jóval több legyen a száraz, mert az igazi tápanyag abban van ugye, de bőven érzi a nedves szagát, ízét. A nedvesben lévő folyadék is puhítja a szárazat, könnyebben meg tudja majd rágni. Egyébként hosszú távon érdemes a szárazat preferálni, sokkal jobb az összetételük, mint a nedvesnek, ráadásul a rágás miatt a fogváltás is könnyebb lesz, idős korban, bár az még messze van, de tartórabbak lesznek a fogaik. Nekem a 17 évesemnek megvan még minden foga, igaz kopottak, nem az igaziak, de a használat miatt még egy sem hullott ki :)
Amúgy itt egy kép a két öreg cicámról
A bal oldali 17 éves, a jobb oldali 15. Szerintem korukhoz képest jól néznek ki, már kölyökként is RC-t ettek, bár akkor még párom Németországban dolgozott, onnan hozta be.
Hát pedig van amelyik macska nem fogja megenni az RC-t, max ha már tényleg éhezik... az enyémek is ilyenek. Legjobb tápokat vettem neki, de nem kell... jelenleg ott tartok hogy Sanabelle Kitten vagy Sensitive... ez is jó fajta táp és a válogatósok is szeretik ahogy észrevettem. Kipróbálhatnád. Meg hasmenősöknek van olyan hogy Integra Protect Intestinal, amit meg egyenesen imádtak a válogatós semmit meg nem evő macskáim... és segített a hasmenéses időszakokban mindig. [link]
Ugyanebből van nedves is, ezt pedig meg sem kóstolták.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!