Macskáknál is így van?
Alapban már az nem igaz, hogy ha rokonok szexelnek, akkor fogyatékos lesz a gyerek. Ez nem minden esetre érvényes, csak nagyobb mértékben fordul elő valamilyen genetikai mutáció, ami annak köszönhető, hogy a szülők génállománya lehet, hogy akár 50%-ban is egyezik, így az utód génállománya sem lesz megfelelően "változatos". Első generációnál még nem biztos, hogy jelentkezik a probléma, függ attól is, hogy a szülők milyen rokoni kapcsolatban állnak egymással (nem mindegy, hogy testvérek, vagy 5. unokatestvérek) de az utódok génállománya nem tud megfelelő módon frissülni, így többedik generációra erős genetikai mutációk alakulhatnak ki, melyek fogyatékosságot eredményeznek.
A génállomány frissülése az egyed életképességét erősíti, ami nem csak embereknél, de állatoknál is szükséges. Azaz egy helyen tartott rokon macskák ha párosodnak, akkor előfordulhat génhibával születő kiscica, de éppúgy mint az embernél, náluk sem törvényszerű, hogy pl. testvérpár kicsinyeinek bármi problémája lesz.
Jó példa erre a Zalaegerszeg mellett tartott szürkemarha gulya, amit, ha jól tudom, ilyen okok miatt kellett felszámolni. Egymás között szaporodtak az állatok, ami egy idő után problémát mutatott. Némelyik vágóba került, némelyiket vérfrissítés szempontjából más gulyákba vitték.
Szerintem igen. Viszont a kint tartott macskák esetében (ahogy általánosan az állatvilágban)érvényesül a természetes szelekció. Vagyis a beteg, fogyatékos állat hamar elpusztul vagy ragadozók áldozata lesz.
Régen falun éltem ahol rengeteg "szolgálati" macska volt a gazdaságban az egerek miatt. Megfigyeltem azt amit kérdeztél, vagyis amikor a macska például a saját anyjával párzott. Nagyon kicsi és gyenge utódok születtek, és amikor ezt meglátta az anyjuk, elkezdte őket megenni. Persze a szüleim közbe avatkoztak és nem hagyták a többit megenni neki, de később mégis eltűntek azok a beteges kismacskák.
Állatok ösztönösen igyekeznek eltérő génállományú párt keresni maguknak saját fajukból.
De ha ez nem lehetséges, pl. mert saját rokonaikkal vannak összezárva, akkor azokkal párosodnak.
Természetesen beltenyészet alakul ki annak minden hátrányával.
Második válaszolónak igaza van. A vérfertőzés/belterjesség vagy nevezzük, aminek akarjuk természetesen fenn áll, de a fogyatékos utód sem embernél, sem állatnál nem törvényszerű ilyen esetben. Az utód génállományát érintő problémák azonnal megjelennek, de ez nem biztos, hogy olyan mértékű, hogy ki is mutatható, azaz nem biztos, hogy a fogyatékosság kialakul. Minél több alkalommal keverednek az azonos génállományok (apa-lánya, majd közös gyerekük lánya is... ) annál nagyobb valószínűséggel jelenik meg akár testi, akár szellemi fogyatékosság, akár ezek kevert változata is.
Vagyis a rokoni kapcsolatokból születendő gyermek nem törvényszerűen lesz fogyatékos (sem ember, sem állat esetében) de a fogyatékosság kialakulásának a kockázata radikálisan növekszik minden ilyen esetben. Ez minden emlősre vonatkozik, más állatcsoportok körében (rovarok, halak...) nem tudom, hogyan működik.
Ivartalaníttasd legalább a lányt. Nem lesz a testvérétől kiscica, nem lesz más macskától sem kiscica, megelőzöd a nemkívánt szaporulatot, valamint rengeteg betegség van, ami az ivaros macskák körében terjed, a macska HIV-től kezdve sok másikon keresztül. Nem is beszélve a daganatos megbetegedésekről (emlő, méh), a gennyes méhgyulladásról, amiknek esélye 0-ra vagy nagyon alacsonyra csökkenthető az ivartalanítással. Egy cica minél többet fial, annál valószínűbb, hogy vagy emlődaganata lesz, vagy méhgyulladása, amik mellesleg halálosak.
De ha jót akarsz a cicáidnak, akkor a kandúrt is ivartalanítod, nem csinál ő sem kicsiket, nem fog annyit elmászkálni, bunyózni, mert úgy is sok betegséget, sérülést elkaphat. A cicáid életét akár 10 évvel is meghosszabbíthatod, és ez mindkét macskánál csak egy egyszeri műtét. Az én ivartalanított kandúrom 18 évet élt, a szomszédba a 7-8 éves ivaros kandúr már öregnek számít. Ennyit jelenthet egy ivartalanítás. 4-5 hónapos koruktól már lehet is őket vinni, a lány cica 8 hónaposan már akár szülhet is piciket, úgyhogy nagyon oda kell figyelni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!