Egy kiscica személyisége", bújóssága függhet attól, milyenek voltak a szülei?
Mindössze attól függ, hogy sokat kell foglalkozni vele pici korában, akkor végig szülőként fog rád tekinteni, és a lehetséges maximális bizalmat meg fogod tőle kapni.
Legbújósabb macskám picinek egy méregzsák volt.
Az anyja lehozta őket a padlásról az albérletben ahová beköltöztünk, mi pedig befogadtuk az egész kompániát, betettük egy papírdobozba az szobába.
Mivel tele voltak bolhával, meg kellett fogni, bolhaporozáshoz. Bármilyen közeledésre ágy alá menekülés, fújás és köpködés, a piciktől. Kis tűhegyes fogakkal, védőkesztyűn keresztül úgy megharapott, hogy majd be f..tam, az volt az első találkozásunk. Egy-két hét múlva a kis méregzsákok megszelídültek. Mondjuk nekik az anyjuk nem volt nagyon vad, csak a kicsik.
Nekem annyiból jó dolgom volt, hogy az anyjuk etette őket, amikor meg az anyjuk távol volt, úgy macskáztam, hogy az irodai munkában a számítógép előtt ülve az egeret tartó karomon volt kinyúlva, ott aludt jóllakottan, miközben a karom melegítette. Aztán már pár hónaposan lelógott róla. :)
Hello, szerintem az még teljesen jó ha 6-7 hetesen nem jártak emberkézben, a két hós cica még nem olyan 'nagy' :)
Pár nap vagy hét törődés és egymásra fogtok hangolódni, bár ez minden cicánál így van.
Fura sztori, de én pl a mostani cicámat nem szerettem eleinte. Pont azért mert rám volt ragadva, egy percre sem hagyott békén, minden miatt nyávogott és én inkább a kicsit vadabb de önállóbb cicákat szerettem akkoriban. De mára már teljesen jól elvagyunk ..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!