Hogyan szokathatnám össze a cicáim?
Figyelt kérdés
Van egy márciusban nálunk született kandúrom és nemrég kaptam egy kislányt is (kb. feleakkora méretre, korát nem tudom). Már kb. egy hete megvannak mindketten, kinti macskák, de a kicsit nappal bent tartottuk, nehogy elszökjön, éjjelre a kutyával van(nagyon jól kijönnek egymással, a másik macska is összebarátkozott a kutyával, régebb ö aludt vele, de mostmár nem lehet összezárni öket) A két macska viszont nagyon rossz viszonyban van egymással. Azt hiszem, a kislány lett a domináns, a másik menekült elöle és a kajáját is átengedte. Gondoltam, valahogy megbékülnek, ritkán is találkoztak, de mostanában egyre jobban elmérgesedett a helyzet. A tegnap este vicces volt, ahogy leskelödtek egymásra egy pálma tövében és oda-oda kaptak, de mostmár rettenetes a helyzet. Mostmár rendesen verekednek, odakapnak egymás szeméhez is, ráadásul ha meg is látják egymást fujtatnak. Ekkor finoman megütettem az orrukat, hogy nem szabad, de kb. semmit sem használt, egyre ellenségesebbek. Az elöbb is összeverekedtek, szét kellett válasszam öket, aminek az eredménye egy hatalmas karmolás lett a kézfejemen, a kicsit benn hagytam, a nagyot kiraktam az udvarra, azóta ül az ajtó elött. Fogalmam nincs, mit kezdjek velük. Szerepet játszik esetleg vitájukban az is, hogy a nagy összeszedett magának valami nösténymacskát,akit idehívott?2014. febr. 19. 15:28
1/2 anonim válasza:
Ivartalaníttasd mind kettőt, akkor kicsit megnyugszanak! A nagyot ugyanúgy szeresd mint eddig, a kicsi meg még kölyök, valamennyire gondolom. A pokoli macskáknak van egy ilyen része, érdemes lenne megkeresned!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!