SOS, májbeteg a cicám, mit tegyek?
Sziasztok!
Van egy 4,5 éves nőstény ivartalanított cicám, Fannika. Másfél hónappal ezelőtt elvittük rutinszerű kivizsgálásra állatdokihoz itt kiderült a cica be van sárgulva. Következett a vérvizsgálat, aminek az eredménye elég rossz lett de semmi más kivizsgálást, teszteket, nem csináltak a cicának. A dokinknak nagyon hittünk, és bíztunk is benne elrendezte azzal, hogy a "máj nagyon jól tud "regenerálódni", legyünk türelmesek. Adott neki immunrendszer erősítőt, és homeopátiás májvédő készítményt.Teltek a napok ciconk szépen erősödött közben vittük infuzióra is, hogy minél előbb tisztuljon, és erősödjön a szervezete. A dokik adtak neki többször is sajnos seduxen étvágynövelés végett ami így utólag TILOS lett volna mivel a májat még jobban megterhelte a gyógyszer. A cica állapota elmúlt héten elkezdett romlani nem evett, kedvetlen volt. Elvittük hasi UH-ra itt megállapították hogy a ciconk mája meg van nagyobbodva, semmi esélye altassuk el, én már azon voltam mert nem szerettem volna látni az én kis életvidám cicámat lesoványodott szenvedő állapotban látni. A párom még adott neki esélyt, hazahoztuk. Most fecskendővel etetjük, és itatjuk, és reménykedünk, hátha....
Nagyon hálás lennék akinek már volt májbeteg cicája, milyen gyógymódokkal gyógyította, és mik a túlélési esélyei igaz a mai napig nem tudom mitől sárgult be a cicám? Kérlek Titeket minél többen írjatok, mert nekem Fannika nem "csak egy cica", hanem lelkitárs is!!!!!!
Várom mielőbbi válaszokat, mert az idő sürget!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Szia! nekem még nem volt ilyen problémám,kicsit utána néztem nem tudom mire lesz elég de benne van mikre van szüksége ilyenkor a cicának : A májbeteg macskák táplálásában nagyon fontos a máj védelmét, regenerációját szolgáló speciális diéta betartása. Kedvező, ha a táplálék rostban és vitaminokban gazdag (B-vitaminok, C-, A-, D3-vitaminok). A nyomelemellátásnál fontos odafigyelni a cink pótlására. Fontos, hogy olyan ízletes táplálékot adjunk házi kedvencünknek, amelyet szeret. A macskát naponta többször, kis adagokban, frissen készült étellel kell kínálni. Ha a májbetegek egyáltalán nem esznek, mesterséges táplálás indokolt.
Nagyon sajnálom és remélem megcáfolja az orvost.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Az immunerősítőt, és a májvédőt, én adnám tovább neki.
Tápláléka, tényleg vitaminokban gazdag legyen, érdemes lenne elvinni még egy állatorvoshoz, hogy ő mit mond, nem baj, ha többen látják a cicát!
sziasztok!
remélem, mindenki cicája meggyógyult!
az én cicám citromsárga volt, 2 hét alatt 1,7 kg-ot fogyott.
Elvittem az egyik rendelőbe, elmondták mi a helyzet, elkezdődött a kezelés. Mivel a cicámat nem lehet szájon keresztül mesterségesen etetni még nehezebb volt a dolgunk. A kezelés eltelte után ebben a rendelőben már nem igazán tudtak segíteni.
Elvittem egy másikba, ahol 2 héten keresztül majdnem mindennap infúzió, hányás csillaőító, minimális etetés, stb. Kicsit javulás. A szuper finom cicakajákra rá sem nézett. :-) Aztán el kellett utaznom és két éjszakára az állatkórházban maradt. Na, mikor hazajöttem és találkoztunk, nagyon hálás volt. Átgondolta a dolgot.:-) Onnantól kezdve eszik rendesen, virgonc, olyan mint egy kölyök cica, pedig már elmúlt 7 éves:-)
Persze, mennünk kell majd kontrollra, de csak később.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!