Rejtett here eltávolítása? Részletek lent.
Na várjunk egy percet, a nem rejtett here eltávolítását NEM altatásban végezte?
Az altatás miatt nem kell félned egyébként, semmi baj nem lesz belőle, szakszerű hozzáértő orvos kezeiben aki tisztában van az adagolással.
Én a helyedben megcsináltatnám, a nőstény cicáknak is hasüreg feltárással jár az ivartalanítás, és semmi gondjuk nincs tőle, picit több időt vesz igénybe a teljes felépülés a műtét volumenének nagyobb volta miatt, de ennyi. :)
Szükséges. Így olyan mint ha nem is lenne ivartalanítva, hiszen ugyan úgy hajtják majd a hormonok. Azt nem tudom, hogy elrákosodhat e.
Abba gondolj bele, hogy nőstény cicákat is ivartalanítanak, nekik még rosszabb, mégis túl lesznek rajta hamar. :)
Viszont a dokid fura, én keresnék egy másikat. Egyrészt egy röntgen kimutatná, hogy hol van a here, és akkor csak 20 perc. Ez nem úgy zajlik hogy felkoncolja a cicát, és megkeresi... Ráadásul ennek a problémának nem műtét közben, hanem műtét előtt kellett volna kiderülnie, hiszen egyértelműen kitapintható. Ha ő ezt észrevette, és nem szólt, akkor felettébb inkorrekt volt tőle hogy megműtötte. Egyrészt, mert ha előre úgy készültök, egy műtét alatt megoldható a kettő beavatkozás, ami nyilván a cicának is jobb, és a ti pénztárcátoknak is. Másrészt meg ha most úgy döntötök, hogy nem műtitek meg, akkor az elsőt is tök feleslegesen fizettétek ki.
Ha meg nem vette észre mielőtt vágott, akkor meg biztos nem bíznám rá a macskám életét, hiszen ezt egy egyszerű ember is ki tudja tapintani, nem kell hozzá állatorvosi diploma.
Nincs injekció, és meg akarod ölni a macskád? Ha az a here megindul lefele, olyan kínokat fog átélni, hogy nem lesz más mód, mint azonnal altatni és kioperálni a herét... Az semmiképp sem lesz rutinműtét!
Érdemesebb felnyitni és kikapni belőle,hogy röntgen kimutatja-e, azt nem tudom, de azt azért tudod, hogy a röntgenhez altatják, megröntgenezik, felkeltik, kielemzik a képet, ha kell, szakértőhöz küldik, egy hét múlva kb. újra altatás, és úgy műtét?
A rejtett here egyébként ha nem műtik ki, okozhat hasi fájdalmakat, illetve emésztési és étkezési zavarokat is, embernél is, nem csak macskánál, egy ismerősömet hasonlóval műtötték, mert évek óta alig evett, folyton fájt a hasa... Nem szabad ezzel játszani.
Nekem nem macskám hanem skótjuhász kutyusom szenvedett ebben a rendellenességben. 1 éves korát kivárva elvittük műtétre. Az orvos csak az egyik heréjét tudta nagyjából kitapogatni, mert az is elakadt félúton, a másik pedig teljesen a hasüregben volt.
lényegében a le nem szállt heréket nem lehet injekcióval beindítani és később sem fognak leszállni. A hasüregben a magas hőmérséklet miatt a here károsodni, majd sorvadni kezd, ami rossz esetben néhány éven belül elrákosodhat ami az egyed elpusztulásához vezet. A kutyámat elaltatta, majd kioperálta a drazsé méretűvé sorvadt heréket. A sebet összevarrták majd a kutya még aznap haza is jöhetett. Első néhány napban vizelettartási problémái voltak. Mikor láttuk az idejét, a varratokat otthon kiszedtük.
Tehát jobb lett volna ha egy műtéttel távolította volna el a macskád két heréjét, ne habozz műttesd meg, nehogy elrákosodjon, ja és figyelj oda mert így hajlamosak az elhízásra.
Sok szerencsét
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!