Ilyen esetben mit tudnátok tanácsolni?
az a helyzet, hogy a kiscicám, nagyon de nagyon szereti a halat azon belül is ezt a fajtát: [link] ma kapott először ilyet, és úgy befalta mint egyik kajáját sem.(illetve csak az egyik felét, holnap kapja meg a másik felét) na most anyum szerint hetente-kéthetente kaphat ilyet. én meg azt mondom h inkább ne, mert rá fog szokni, és 1-2 év után annyira rá fog szokni nem lesz hajlandó mást megenni.
első cicám, kisfiú, most lett 4 hónapos, és nem tudom pontosan hogy megy az ilyen finomságokkal... mennyit, és főleg milyen gyakran lehet adni, hogy ne szokjon rá...?
én a finomságokat jutalomfalatként használom. elképesztő, hogy miket meg nem lehet nekik tanítani a megfelelő nasival :)
egyik cicám (ő sajna már meghalt) repertoárja a teljesség igénye nélkül (persze parancsszóra mindet és kihagyom a hallgatott a nevére valamint a parancsra elmegy dolgokat mert ez alap :D):
ül, kér (pitizve kért erre), ugrik, nyávog, marad, hempereg, fogd meg (rámutattam a célpontra és ő elkapta mindegy volt, hogy emberi lábra bökök vagy egy földön kúszó gyíkra, ő levadászta és elkapta) és ereszd el. volt még több de ezekkel frenkiztünk rendszeresen a vendégek előtt :) mindig lehetett kombináni. pl az ugrikhoz hoztam be neki faágat vagy egy kisméretű hullahopp karikát :D
nagyon ügyes cicád volt :)
de a válasz akkor mi is pontosan?:)
1 havonta egyszer adj neki, ilyet, és inkább oszd el több részre!
A tonhal, nagyon hamar függőséget okozhat a macskánál!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!