Nagyon nehéz döntés? Minden vélemény érdekel? (hosszú történet)
Volt egy tündéri eleven cicánk, akit egy napon eltűnt és 5 nappal később szörnyű állapotban találtunk rá, egy állatorvos megmentette az életét, de azt sajnos nem mondta hogy lehet a cica soha nem fog meggyógyulni. Majd másik állatorvost kerestünk aki megműtötte, kezelte sokáig, és biztatott, hogy a cica meggyógyulhat. Mi is nehezen vettük a dolgokat, a cica jobban viselte, de reméltük hogy nem sokára rendbe jön és minden újra jó lesz. Sajnos nem így lett, bár még van remény, de már úgy gondolom nem sok. Ezért sajnos gondolkozunk, hogy a cicának jó- e így élnie, nem szenved-e vagy mit "gondol".
És most a cica állapota, sajnos már 5 hónapja: idegi sérülése van szegénykémnek ami miatt sajnos nem érzi mikor pisil és kakil, szinte állandóan, emiatt nem tudjuk bevinni magunkhoz a házba és ami a legrosszabb, hogy sajnos nem tud járni a gerincsérülés miatt a két hátsó lábára nem tud ráállni mozgatja őket, de felállni nem tud egyáltalán, csúszva közlekedik és így mindig lehorzsolja mindenét, mindennap kötözöm állandóan, főleg a kis lábait, de máshol is sebesedik. Van egy kis szobája ott lakik esténként egyébként a kertben van játszik, alszik ilyesmi, de mivel jön a hideg már nem szeret annyira kint lenni és nem tudjuk hogy lesz télen, úgye akkor nem mehet majd ki max egy picit. De ezt is megoldjuk majd valahogy. Kérdés az lenne, hogy a cicák ugye nem gondolkoznak, megilyesmi, de vajon milyen neki így élni, néha nagyon sajnáljuk, mert nem tudja azt tenni amit szeretne( felugrani stb)? Sokszor elgondolkozzunk az altatás nem -e lenne jobb neki, de én nem tudnám már megtenni. Már így élünk lassan fél éve sehova nem tudunk menni, mert nem lehet egyedül hagyni és nem könnyű vele, de ezt már megszoktuk, a cicánk megér ennyit. De vajon ő akar így élni? Vajon szenved? Sokat sír mert nem szeret egyedül lenni, de sokat vagyok kint vele és olyankor jól érzi magát, sokat bújik, játszik, mászkál, alszik és imád enni. Úgyhogy elfogadta, hogy ő ilyen bár mióta hideg van azóta már nincs olyan sokat kint, olyankor a helyén csucsul. Kicsit hosszú lett, de leakartam mindent írni. Szóval ti mit gondoltok erről? Segítsetek, ti mit tennétek, ezzel a kis tündéri cicával?
Az állatok nem "gondolkodnak" olyan értelemben ahogyan az emberek, nem hasonlítgatják össze a múltjukat a jelennel, nem szomorkodnak hogy "jaj mikor még tudtam fára mászni de jó is volt, hüpp-hüpp".
Ami a legfőbb, nagyon alkalmazkodóak. Rengeteg olyan állat él boldogan akinek például nem mozog a 2 hátsó lába baleset folytán vagy akármi miatt. Hozzászokik és alkalmazkodik, és lehet boldog így is, ha van szerető gazdája aki gondoskodik róla.
A cicád ha bújik, játszik, mászkál, stb., akkor nem hinném hogy szenvedne, nincsenek fájdalmai így a leírásod alapján (?), az állatok csodálatosak ilyen értelemben, nem keserednek meg ilyesmiktől, elfogadják azt amire éppen képesek, és kész.
Semmiképpen nem altattatnám el a cicát (ha belegondolok hogy az enyémmel ez történne már attól könnybe lábad a szemem, tuti hogy mindent megtennék hogy jó élete legyen és a végsőkig gondoskodnék róla, mivel felelősséggel tartozom érte, és nemcsak akkor amikor jó dolgok történnek :) ).
Esetleg lehetne ilyen kerekes kocsit csinálni neki, olyanokat szoktak azoknak, amelyiknek nem mozognak a hátsó lábai. Legalább azzal nem horzsolná le magát és tudna járkálni vele amikor rajta van.
http://www.youtube.com/watch?v=QDyDJ6u3D_g
Azt mondták nekem anno az orvosok, hogy a gazdi észre fogja venni, ha a cica már nagyon rosszul van és el kell engedni.. És valóban úgy volt- ha már nem akar enni, akkor van gond. Mivel nálatok azonban a cica életkedve megvan, és ti mindent meg is tesztek érte, a saját keretei között boldog élete van.
A kerekes "hátsót" javasolnám én is, szerintem szuper lenne, bár időbe telik, míg megtanulja, de legalább nem horzsolja sebesre magát. És hajrá!!
Az a kerekes szerkezet nagyon jónak tűnik, láttam ilyet mát tv-ben. Ezzel megoldódna a mozgása, legalábbis nem sebezné meg magát.
Valami pelenkát nem lehetne rátenni, vagy nagyon kényelmetlen az ilyen, nem tudom, így a wc-zést is meg lehetne oldani.
Szép tőled, hogy ennyire segíted azt a kicsi cicát, minden elismerésem!
Ha játszik stb, akkor biztosan jól érzi magát, a macskák nagyon szívós állatok és ahogy más is írta, nagyo tudnak alkalmazkodni.
Előző vagyok!
http://www.youtube.com/watch?v=jNpCgZ3lJEM&feature=related
Nézegettem én is videókat. Látom itt is van pelenkája a cicának, másiknak is van ilyen cicájuk és rendes életet tudnak élni! :))
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!