SOS Mit lehet tenni a felelőtlen állatorvossal?
Figyelt kérdés
Cicim még nincs egy éves, mikor megkaptuk és ideje volt, el is vittük egy állatorvoshoz beoltatni, féregteleníteni. Tegnap azonban reggel arra ébredtünk hogy szőrcsomót öklendezett fel, de az normális nem is találtuk furcsának de amikor délután hazajöttem, enni adtam neki pár percre rá az egészet kihányta, azóta ma reggelig 7 szer hányt, és a hányásban találtunk férgeket is, elvittük most egy másik állatorvoshoz aki azt mondta valószínűleg a másik állatorvos rosszul mérte ki a féregtelenítő sűrűségét és mennyiségét, ezért nem hatott és férgek szét szaporodtak a cicában, a másik hiba amit elkövetett hogy az oltásra rossz időközöket írt hogy mikor kelé újra beadni, és azt mondta macskáknál "ártalmatlan" a féreg nem kell vele foglalkozni, megjegyzem ő az első cicánk nem tudtuk hogy nem igaz. A cicámnak most az volt a szerencséje hogy hamar elvittük dokihoz és nem száradt ki, megkapta a szükséges gyógyszereket, de még mindig aggódok mert nem eszik nem iszik tegnap óta, csak alszik, ha ébren van beül egy sarokba nem figyel semmire. Mivel tudnám rávenni hogy legalább igyon. Mióta megkapta a gyógyszereket azóta is epét hányt már kétszer... Egy ismerősöm mesélte hogy ő is annál a dokinál volt oltani a kutyáját ahol én legelőször a cicát és a kutyusnak is rossz oltást adott be, ami később ki is derült. engem felháborít ez! Alap dolgokat nem tud rendesen elvégezni, legszívesebben kinyúvasztanám a pasit, mit lehet tenni hogy ne járjanak oda páciensek? Esetleg kinek lehetne ezt jelenteni? Mindenképp cselekedni akarok hogy mások ne járjanak így, egy alap dolog és hatalmas gondot okoz a cicának, nagyon féltem hogy kiszárad, elégtételt akarok venni miatta. Kérem aki tud segítsen, milyen szervezetet lehet felhívni, aki kimegy megnézni a dolgokat?2011. dec. 18. 00:00
11/15 anonim válasza:
Ne csak sima vizet adjál, hanem csinálj natúr szőlőcukorral oldatot ( 1 dl vízben 5-6 szemet oldj fel), hasonlót kapnak infúzióban is.A fecskendőt oldalról dugd s zájába, ott nincs foga, meg lehet oldani. Óránként itasd.
12/15 anonim válasza:
akkor most még egyszer megkérdezem, a mostani pasztázás előtt, mikor kapott utoljára a macska féregtelenítést és bolhaellenes kezelést?
13/15 A kérdező kommentje:
most szeptember végén
2011. dec. 18. 13:09
14/15 anonim válasza:
Szerintem a körülményekhez képest "normális", hogy bágyadt és étvágytalan. A férgek is mérgeket termelnek, a döglődésük közben is, és ha már annyira felszaporodtak a szervezetében, hogy eljutottak a gyomorig, vagyis kihányta őket, nagy megterhelést jelenthetnek szegénynek.
Szerintem is az állatorvosi kamaránál kéne ezt jelenteni. Bár nem tudom, mit tudnak csinálni, félek, több ilyen van, mint hinnénk...
15/15 anonim válasza:
Orvos látott már?
Macskát elaltatni, egész lakást festeni, fertőtleníteni, mindent kimosni - kitisztítani.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!