Miért olyan vad a macskám?

Sziasztok, látom, hogy a topic már nem él, de megosztom a saját tapasztalataimat. Az én Berci cicám 2008. augusztusában került hozzánk pár hetes korában, panel lakásba. Rettentő aktív, mozgékony és játékos volt mindig. Ivartalanítva lett, ettől cseppet sem lett lustább. Nálunk is gyakorivá vált a kéz karmolása és harapása, de ezt én sokszor - lehet, hogy tévesen - nem játéknak tudom be. Ugyanis amikor kitágul a pupillája, farkasszemet néz, feláll a szőr a farkán, mélyebb hangon és hosszan nyávog, tudom, hogy támadásra készül és szó szerint félek tőle ilyenkor. Mondogattam a páromnak, hogy biztos azért lett ilyen, mert vadul játszik vele, majdnem úgy mint egy kutyával. Majd egy év elteltével kertes házba költöztünk, ahol először nem mertem kiengedni, féltem hogy elcsavarog, ráadásul a ház előtt elég forgalmas műút volt. Aztán megtört a jég, kiengedtem. Első éjszaka haza sem jött, másnap késő este találtuk meg, a fél pofájáról le volt szakadva bőr, valamibe beleakadhatott az orvos szerint. Szerencsére hamar regenerálódott, majd ismét kiengedtem. Megszokta a környezetet, összehaverkodott a szomszéd kutyussal megvívta a harcait a betolakodó macskákkal, egerekre, bogarakra, pillangókra vadászott, fára mászott, sokat heverészett és napozott a kertben és majd' kicsattant a boldogságtól. Lehiggadt, elmaradtak a karmolások, a támadások. Eltelt újabb egy év és úgy hozta a sors, hogy beköltöztünk egy belvárosi kislakásba, ami egyterű, tehát ha akarom, ha nem, mindig együtt vagyunk, nem tudom magamra csukni a hálószoba ajtót, ha macskamentes nyugodt órákra vágyom. Ugyanis mióta beköltöztünk és ismét nincs kertje, megint karmol, rúg, harap, támad. Nem kicsit, nagyon! Akkor már komolyan elgondolkodtam, hogy nem maradhat ez így, amikor aludni próbáltam, kezem-lábam bebugyoláltam a paplan alá, mert épp azokat volt kedve tépni és hirtelen ráharapott a csukott szememre, ahogy ellöktem magamról, kaptam a fél arcomra egy helyes hosszú macskakarmolást. Én nagyon szeretem a cicámat és amikor épp nincs ilyen hangulatban, akkor nagyon kedves tud lenni, bújós, dorombolós, beszélgetős, együttalvós... de ha már az testi épségem forog kockán, az már elgondolkodtat.

Az anyagi károkról, amiket kölyök kora óta napjainkig okozott, nem is beszéltem... az egy másik történet. Szerintem a hiperaktív cicáknak kertre és szabadságra van szükségük, s úgy fest nincs az az idő, amikor majd megszokja a bezártságot.