Ha a tenyésztő is lemond a macskáról mit tehetek?
Igyekszem rövidre fogni.
Vásároltam egy Maine Coon cicát 3,5 évvel ezelőtt. Nőstényt szerettem volna, de a tenyésztő végül megtartotta magának a kiszemelt cicámat. Felajánlottak helyette egy kandúrt. Nagyon sokat vártam arra hogy ilyen fajtájú cicám legyen, ezért belementem a dologba. Mondanám hogy mennyire rosszul szocializált macskát kaptam, de az igazság az hogy így utólag visszagondolva szegény nem is volt szocializálva. Évek teltek el azóta, hála az égnek kinőtte a kamaszkort és egy nyugis álom cica lett belőle. Azóta is nagy a szerelem köztünk.
Tavaly ősszel felkeresett a tenyésztő, hogy beleférne-e esetleg az életünkbe egy másik cica? Ingyen ideadja, de van egy kis eü. baja, és meg kellene műteni, a műtét költségeit nekem kell állnom. Kiderült, hogy arról a macsekról van szó, akit legeslegelőször kiválasztottam magamnak. Nem volt kérdés, bevállaltuk. Most nem részletezném hogy milyen jellegű gondja volt, a lényeg hogy tavaly sikerült a műtét. Akkor is furán viselkedett de az állatorvos elmondta hogy hosszú hónapok óta nagy fájdalmai lehettek a cicának, stresszes, az egyik fülére süket, plusz jött a környezet változás, és még emellé egy számára ismeretlen, új cica.
A tenyésztő elmondásai alapján nála is más cicákkal volt együtt, anya macskákkal és ivartalan kandúrokkal. Nem feltételeztem hogy bármi gond lenne majd itthon, azt hittem a műtét és a felépülés után minden rendben lesz, de nyílván ez nem ilyen egyszerű. A mi ivartalan kandúrunk sosem kötekedett vele, de az új cica rendre elkeni a száját, akkor is ha csak meg akarja tisztogatni a bundáját, vagy játékot akar kezdeményezni. Jeleztem a tenyésztőnek, de azt mondta majd összeszoknak. Azóta egy év telt el, az új cica azóta sem tudott beilleszkedni, sőt… új hóbortjai is vannak amivel már minket is az őrületbe kerget. Nem tudom érte hibáztatni, mert látom rajta hogy utál nálunk lenni, utálja a másik cicánkat, rettentően stresszes (mindent kipróbáltam már amit csak lehetett) nem tud normálisan enni, sem pedig inni, a bútoraink fele kuka, a rengeteg kipocsolt víztől elrohadtak a szekrények aljai. A székek, a kanapé, a fotel olyan mint a szita, pedig minden szobában van kaparófa, a földön és a falon is de azokat nem használja, a macska bútor nem érdekli. A munkám jellege miatt sok időt töltök itthon, ezért megpróbáltam kialakítani egy olyan napi rutint amiben elegendő időt szentelünk a játéknak. Sem velem sem pedig a férjemmel nem játszik, maximum egyedül szokott. Ha a másik cica észre veszi, és csatlakozni akar hozzá, akkor morog, fúj rá, és támad. Simogatásra sokszor odajön hozzánk, velünk alszik éjjel, de amikor elkezdődik a nap akkor egyből beindul és pusztít. Nem tudom mitévő legyek, a tenyésztő azt mondta ha nem megy, akkor adjam oda valakinek akit ismerek. Én nem tudom milyen tenyésztők vannak manapság, de én ezt nem tartom korrektnek. Ha akarnám sem tudnám elajándékozni, a környezetemben nem kell senkinek sem, mivel tudják és látják hogy milyen a cica. A lényeg hogy a tenyésztő sem veszi vissza.
Hát ez a papíros szaporító klasszikus példája. Igen, elvileg tenyésztő, de a hozzáállása nagyon nem az...
Sajnálom, érződik, hogy mindent megtettetek érte, de valamiért tényleg nem érzi jól magát nálatok. Valószínűleg inkább egyke típus. Próbáld hirdetni, csak kérlek, nagyon szűrd a jelentkezőket! A fajtamentés a legjobb ötlet tényleg, ha nem is veszik át, segíthetnek a gazdikeresésben.
Amúgy a pacsálás tényleg a fajta jellemzője (bár ettől még nyilván nem csinálja mindegyik, ahogy nektek a másik sem). Nekem ragdoll van, ő is csinálja :) járólapos helyen van a vizestál, így nem tesz tönkre semmit, de a kád is jó megoldás.
Ez nem tenyésztő, ez szaporító...
Amúgy egy lemondó nyilatkozatot kell aláíratni a tenyésztővel és ingyen meg kell hírdetni a macsekot. Egyedüli cicaként egy tapasztalt gazdi mellett remek háziállat válhat belőle.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!