Mi a kedvenc történeted a cicádról? Akár vicces, akár szeretetreméltó emlék amit szívesen idézel róla vissza.

Rengeteg van, oldalakon át tudnék mesélni, inkább bele sem kezdek.

Na jó, elkezdem, de csak az első kedves sztorit mesélem el.

4 hetes volt, zacskóban Vol kidobja 3 tesójával, csak ő volt még életben. Hazavittem, annyira le volt gyengülve, hogy alig bírt megállni is a lábacskáin. Igazából az egész cica négy - méretéhez képest - hatalmas tappancsból és egy kis csontvázból állt össze, rajta narancssárga szőrmével. Amit el akartam itt mesélni, hogy miután az orvostól hazajöttünk, az orvosnál kapott féregtelenítőt és befújta Frontline sprayvel, utána vizes volt a bundája a spraytől és én kivágtam neki egy téli zoknimból egy kis pulcsit neki. Na de a lényeg, ahova még mindig nem értem el, hogy ez a kiscica olyan szinten ragaszkodni kezdett hozzám, - gondolom, merthogy megmentettem - hogy mikor már volt egy kis ereje, állandóan követett mindenhová a lakásban és mászott rám. A nadrágomba kapaszkodva felmászott egészen a nyakamba és belefeküdt a kapucnimba és úgy mentem mindenhová. Ha leültem, akkor kinőtt és bemászott az ölembe, hogy ott aludjon. Miután elaludt, letettem, hogy kimenjek, egyből felébredt, jött utánam és kezdődött minden előről. Mostanra 5 éves és ha csak a szemetet viszem le, ami 3 perc, hallom a lépcsőházban, hogy sír utánam. Ha dolgozni megyek, akkor fél óra kell neki, hogy elpihenjen, addig sír. És minden alkalommal, mikor visszajövök - bármennyi időt voltam is távol, 3 perc vagy 8 óra - felnyújtózkodik rám, a derekamig és fel kell venni, mint egy kisgyereket, megölelgetni és ilyenkor nagyon bújik és dorombol.

Még annyit kell róla tudni, hogy egy hiperaktív energia bomba és egy örök gyerek, mai napig lételeme a játék, az egész élet neki egy nagy játék.

Hát, rengeteg sztorim van még róla, de tényleg betelne vele egy könyv. Lehet, hogy könyvet kéne írnom róla.

Viccesnek talán az, mikor vettem egy akváriumot (még üres volt) és letettem arra a szekrényre, amit ő rendszeresen arra használt, hogy oda felugorva átmásszon egy másik nagyobb szekrényre. Gondolom nem regisztrálta még az agya, hogy ott van egy új idegen test és izomból nekiugrott az üvegnek majd visszapattant róla :D

Évekkel később pedig sikeresen beleesett az akváriumba, éppen vizet cseréltem, le volt véve a teteje ő meg rá akart ugrani az említett magasabb szekrény tetejéről és csobbant egyet a vízben.

A kedvenc történetem nem a saját macskámmal esett meg, hanem nagymamám néhai cicájával.

Mikor a mama meghalt, ottmaradt a háza, a kert és egy öreg cica a kertben. Öreg kandúr volt, korához képest harcias (más cicákkal és állatokkal szemben), minket nem ismert, elrejtőzött, elbújt, ha ott jártunk. Később étellel és szép szavakkal odaszoktattuk magunkhoz, mert amúgy is ott éltem egy darabig, vigyázni kellett a házra. A cica korát nem tudom pontosan, de 10 évnél biztosan idősebb volt.

Ahogy ment az idő, nagyon megszerettem, jó cica volt, bújós, dorombolós, kajára trükköket előadós. Aztán egyre öregebb lett, még másfél év múlva már nagyon látszott rajta, hogy sajnos a végét járja. Lefogyott, lassú volt, alig evett a neki adott ételekből, a farka se lengedezett már úgy, mint régen... Sejtettem, hogy el fog menni.

Az egyik nap kaját adtam neki (alig evett belőle), szokása szerint ráfeküdt a lábfejemre, dorombolgatott, én simogattam, élvezte a dolgot. Aztán ott akartam hagyni már, de rámnyávogott, így visszamentem, és kb. egész délután ez volt (őszi napsütéssel).

Másnap el is ment. Örülök, hogy az utolsó délutánja szépen telt el, talán sikerült a figyelmét is elterelni egy kicsit. Akkor az olyan volt, mint egy újabb rokon elvesztése.

7.

Nem lehetett megfogni, nem szerette, nem is engedte. Ironikus, de a nagymama is csak akkor volt hajlandó belátni, hogy gond van, amikor már vitték, egészen addig elutasította a segítséget. És most ne valami öregasszonyos panaszkodásra gondolj, van olyan rokon, akit késsel kergetett el, hogy ő nem demens és nem szorul ellátásra.

A macsekot is csak befogni lehetett volna, sérülésekkel, és lehet maga a macska se éli túl, annak meg sok értelme lett volna, hogy egy cellában pusztuljon el ugyanúgy. Így legalább szabad volt.

A "rendes" macskánkat visszük az orvoshoz, de ő hozzá van szokva (nem szereti, de megszokta). Ő is lassan betölti a tízet. De neki rendes orvosi könyvei vannak, mert ő ténylegesen "házi" és nem egy kóbor cica, aki odaszokott.

9.

Gondolj amit akarsz; nem tud érdekelni a kissé álszent előadásod. És az, hogy egy macska dörgölőzik a lábadhoz és simogathatod, nem jelenti azt, hogy fel is tudod venni. Több ilyen kóbor macskám volt, aki a simogatást engedte, sőt szerette is, de felvenni nem engedte magát.

A halál pedig az élet része. Fogadd el. Mindenki elmegy egyszer, aki pedig már túlvan rajta, az már nem szenved.