Miért bántják sokan a macskásokat azzal, hogy a macska nem tud szeretni?
Tudom, nemigen olvassa ezt az, aki szerint a macskák az ételadót szeretik, de azért leírom.
A macskánknak én adom az ételt, a párom szinte soha. (Egyszerűen mindig én érek rá jobban, meg én tudom hamarabb felállni és odamenni, amikor kéri a cica.)
Mégis
- a páromhoz megy oda dorombolva, beleül az ölébe, és szerelmetesen nézi, amíg cirógatja őt a párom.
- a párom érintésére kezd el dorombolni, az enyémre nem.
VISZONT: kéri a játékot a cica. És azt tőlem kéri, mert azonos okból én tudok hamarabb mozdulni. DE a páromtól is örül, és megőrül, hogy játszhat vele.
A közkeletű tévedést a tudomány világította meg: HA a cica CSAK ételt kap, akkor az ételadóhoz kötődik, de ez a kötődés semmi ahhoz képest, ahogyan a "játszópajtáshoz" kötődik. A játék során ugyanis oxitocin szabadul fel a testében, ami a szexuális kötődéshez is kapcsolódik, de itt egy másfajta kötődés alakul ki, ami sokkal erősebb, mint az ételalapú kötődés.
Magyarán azért hiszik sokan, hogy a cicák nem szeretik a gazdit, mert sok cicát CSAK etetnek, de nem játszanak velük. Mintha az alapján ítélnénk meg az emberi gyerekek kötődését, hogy nevelőotthonbeli gyermekeket figyelünk meg. Itt egy facepalm gif helye van.
És végül tehát amint kialakítjuk a kommunikációt a cicával, hogy ezáltal képes legyen kérni a dolgokat, kialakul egy nagyon szoros kötelék és bizalom is vele, mivel tudja, hogyan kommunikáljon, a kéréseire reagálunk, és ezen a ponton válik a cica egy olyan kis kedves lénnyé, mint egy olyan 1-2 éves baba, amely nagyon tud szaladni.
Pont a fentebbit szerettem volna irni.
Nem annyi a macskatartas hogy kap enni meg dorombol.
Kapcsolatot kell vele erősíteni.
En szeretem, kutatom,a macska etológiat es a vadmacska viselkedést is.
Jatszunk,jatszva tanulunk,szavakra való reagalast,"most elég",gyere menjük",hangból,testtartásbol olvasni.stb.
Am tény,ha ezek nincsenek szerintem a macska igenis elmehet masik hazhoz,ahol több kedvesseget jobb etelt? ,jobb energiákat kap de ott akkor kezdetektől nem volt jo az összhang az eredeti gazdival.
A macskafélék ragaszkodása egy tágabb értelmű dolog mint a kutyaké.
A macskák ösztönösebbek, ellenben nem butábbak..stb stb stb
Sajnos ide is beözönlöttek az ostobák (tisztelet a kivételnek).
A macska másképpen fejezi ki az érzéseit, mint a kutya. Kész, ennyi.
Ez a marhaság meg hogy csak a biztonság és a kaja kell neki... az ilyen esetben az emberekkel (is lehet) valami.
Egy, ezen a nyáron 11 éves macskánk, és kettő kutyánk van (4-3 évesek).
A kutyáink a család összes tagjához odamennek, lefeküdnek. Mindenki eteti őket.
A macska is mindenkitől kap ennivalót, viszont hozzám, édesanyámhoz, nagymamámhoz megy csak oda szeretetet ADNI, mert mi hárman foglalkozunk vele a legtöbbet.
Úgy egy hete volt, hogy a testvérem nem tudta kitessékelni a macskát a garázsból, csak akkor ment ki, amikor én szóltam neki.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!