Mit tegyek ha lett egy macskám akit már nem igazán akarok?
Az egész úgy kezdődött, hogy ideiglenesen vigyáznom kellett több kiscicára (amíg nem találnak nekik gazdákat) és közben nagyon a szivemhez nőtt az egyik. Bevették egy programba ami gazdát kereshet neki, és ezért az egyik családtagomhoz került, mert ő van kontakban azzal a személlyel aki ezeket intézi. Nagyon elszomorodtam amikor elvitték és egy beszélgetés folyamán (az egyik szülőmmel) azt mondtam, hogy nekem ez a cica kell. (De még aznap jóval a beszélgetés után elkezdtem elfogadni, hogy majd egy jobb helyen lesz a cica, szóval örültem annak, hogy már nincs itt és idővel egy sokkal jobb helyen lesz). Aztán felhívott a családtagomból akinél volt a macska, hogy kivették a programból és már az én macskám. Ekkor bepánikoltam és kérdeztem, hogy nem-e lehet visszatenni és azt mondta, hogy ha akarom ha nem már az enyém. Kiderült hogy a szülőm intézte el, akinek elmondtam, mert látta rajtam, hogy még megviselt a hiánya. Már a híváskor realizálódott bennem, hogy nem akarom a macskát. De amiatt is kicsit ideges vagyok, hogy a szülőm elintézte, hogy az enyém legyen. Tudom, hogy csak kedves akart lenni és meg akart lepni, de nem akartam, hogy csak úgy intézkedjen, mert most olyan mintha egy teher lenne ami vagy 15 évig rajtam fog maradni. Szeretem az állatokat és szívesen segítek a gondozásukban, és jó érzés, hogy akikkel törődtem jobb helyre kerülnek. De sajnos nem érzem, hogy én jó gazda tudnék lenni, hogy felelősséget tudnék érte vállalni főleg, hogy úgy érzem mintha nem is én akartam volna és csak rámerőltették, és mostmár kötelességem lett a gondozása, illetve maga az érzés hogy már nem akarom ezt cicát is egy elég nagy érv arra, hogy ne én nyújtsam neki a szerető otthont amit megérdemelne. Illetve tudom, hogy más jobban gondját tudná viselni, mint én.
Ettől szörnyen érzem magam és rettenetes embernek tartom magam, hogy ennyire megváltozott a viselkedésem egyik pillanatról a másikra a cica felé, pedig egy iszonyat ragaszkodó és szeretettel teli kis cicáról van szó, (bár az idegenekkel szemben még félős) de ez előtt nem is volt semmilyen háziállatom sem.
Legszivesebben elmondanám nekik, hogy valahogy mégis tegyék vissza abba a programba, de tudom, hogy akkor meg mindenki lehordana minden szarnak és iszonyat dühösek lennének rám (és úgyérzem, hogy jogosan), de nem akarok nekik csalódást okozni azzal, hogy őszinte lennék.
Szóval nemtudom, hogy mit csinálhatnék és emiatt kezdek pánikolni.
Van valakinek esetleg valami tanácsa, hogy mit kellene tennem?
(Bocsánat ha a helyesírásom vagy a fogalmazásom gyatra)
Szerintem is tényleg csak megijedtél a felelősségtől valószínűleg, ez nem egyenlő azzal, hogy nem akarod ezt a cicát.
Mivel még nem volt háziállatod, így el sem tudod képzelni, hogy mennyi örömet tudnak okozni.
Én mindig kutyát szerettem volna (gyerekként volt halunk, hörcsögünk, aztán csigáim is), az élet meg úgy hozta, hogy a nagyimnál született gazdátlan kiscicák landoltak nálunk. Amikor a kedvenc cica benti jószág lett, akkor jöttem rá, mennyire viccesek tudnak lenni a macskák.
Szuper velük élni, de mindent meg tudtunk oldani, pedig mindig voltak kinti cicáink is. Ha akár egy megbízható barátod/családtagod/szomszédod is van, akkor tudsz menni pl. nyaralni is (mi is jártunk mindenfelé, meg tudtuk oldani, bár volt, hogy ki kellett utána engesztelni a cicut 😀).
Szóval a pozitív dolgok szerintem bőven túlszárnyalják az esetleges lemondásokat.
Gondold végig ez alapján még egyszer, hogy mi is a baj igazából, és szerintem vágj bele, ha előtte érezted rá a késztetést, akkor szerintem nem fogod megbánni.
Adj időt magadnak!
Nekünk mentett cicáink vannak, és én felnőtt vagyok, szóval saját döntésemből.
Mégis, hosszú hónapokig motoszkált bennem az, főleg a korábban bántalmazott, nehéz eset cicánknál, hogy önző voltam, hogy őt akartam, egy másik gazdinál, aki többet van vele, jobb helye lenne, vagy nagyobb lakásban, vagy tapasztaltabb gazdinál, vagy... szóval rengeteg bizonytalanság volt bennem, és sokszor "megbántam" a befogadást. De már hat éve nálam van - azóta ketten vannak -, nem adnám semmiért. :)
Szóval amit érzel, az normális, pláne, hogy egy kicsit belenyúlt más is a tudtodon kívül. De hidd el, hogy jó gazdi leszel.
Hát, én egy 49 éves pali vagyok, aztán nyakamon maradt jópár cic.
Pedig autószerelő vagyok, itt kolbászolnak a műhely körül.
Előbb mentem ki megtömni az egyiket, meg tüsszögött, betakargattam.
1 is eltűnne közülük, lenne minden bajom. :(
Szeresd azt a cicát, ő is szeret téged.
Egy angyal mind.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!